…és amikor már menthetetlenül szerelmes voltam Beléd
2010 december 28. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Aztán eljött a december közepe, és tudtam, három hétig nem foglak látni. Még aznap félrehívtalak és átadtam Neked a Karácsonyi ajándékomat: néhány csomag robbanós-cukorkát…:), csak egy apró meglepetés, de Te tudod, miért is ezt kaptad tőlem ;). Akkor este írtam a Barátnőmnek egy rövid üzenetet: belehalok, hogy három hétig nem látlak…, és onnantól kezdve a napokat számoltam január 8-áig.
Az első levelemet 2009. december 24-én írtam Neked. Emlékszem, alig mertem elküldeni, pedig csak az ünnepi jókívánságaimat tartalmazta. Még akkor éjjel 22:32-kor jött a válaszod, hogy Te is békés, boldog Karácsonyt kívánsz nekem és a Családomnak…, és nekem a válaszod megérkezésétől már tényleg boldogan teltek az ünnepek…, azt az egy „apróságot” leszámítva, hogy az Angyalkák nem hoztak meg Téged a Karácsonyfa alá nekem…. Aztán egy hét múlva ment a következő üzenetem: boldog új évet kívántam Neked, és még azt is odaírtam, hogy ha majd jössz, koccintsunk, mert ha van kedved, beülhetnénk valahova. És Te aznap, december 31-én 14:47-kor visszaüzented a jó kívánságaidat és azt is odaírtad, hogy bár nem tudod pontosan, mikor jössz, de majd megbeszéljük a forrócsokizást…s abban a pillanatban, hogy elolvastam a válaszodat, tudtam, az az évem nagyon boldogan kezdődik majd….
Február első heteiben ismét találkoztunk egy párszor és olyankor egyre hosszabban beszélgettünk…, persze továbbra is általában semmi különlegesről, inkább az élet dolgairól, vagy a PhD-dról…, de én boldog voltam, hogy olyankor ott vagy velem, mellettem…. Még abban a hónapban leszigorlatoztál és ekkor már 2-3 naponta esténként vagy éjszakánként is folytattuk hol vidám, máskor szomorúbb beszélgetéseinket. Aztán eljött a február 26-a, péntek este 8 óra…. Te azt hitted, elmegyünk valamerre, hogy megigyuk azt a bizonyos forró csokinkat…, de én vacsorával vártalak. Kimentem Hozzád és elmondtam Neked, hogy változott a program…, főztem Neked. Az első férfi voltál, akinek még sütöttem-főztem is, pedig nagyon utálok, de tettem mindezt csak azért, mert azt írtad a bemutatkozó oldaladon, hogy „amikor nem dolgozol, eszel”…, és én nagyon szerettem volna a kedvedben járni, mert annyira akartalak Téged. Hány héten át szerveztem ezt a kétszemélyes „meglepetés” bulit…, átléptem a saját korlátaimat, elveimet, levetkőztem a gátlásaimat…, mégis akkor este már legszívesebben visszaléptem volna és le akartam mondani a találkozónkat. Egész idő alatt olyan zavarban voltunk, mint az első közös ebédünknél…, szinte a szoba két végében ültünk le, pedig legszívesebben én már akkor Hozzád szerettem volna bújni…. Késő este hazaindultál, mert másnap vissza kellett jönnöd dolgozni…, pedig titkon mennyire vágytam arra, hogy maradj itt és bújjunk össze…, szerettem volna éjjel hallgatni a szuszogásodat, és reggel Téged akartalak volna elsőként megpillantani. Bár találkoztunk másnap korán, de csak rövid időre és azt hiszem, aznap hangzott el az első néhány olyan mondatod, hogy rá kellett jöjjek, nem biztos, hogy Te vagy az a figyelmes, gyengéd férfi, akire mindig is vágytam…, csakhogy addigra már menthetetlenül szerelmes voltam Beléd…, abba a férfiba, akinek végül ez az egész csak játék, míg nekem szerelem…volt….
Amikor először találkozott a pillantásunk…
2010 december 27. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Valamikor tavaly május közepén egy konferencián találkoztunk először. Te felálltál, hogy kérdezhess az egyik előadótól. Rögtön Rád pillantottam és még abban a percben megállapítottam magamban, hogy milyen nagyképű vagy és Te vagy az, aki soha nem kellenél nekem…! Aztán egy jó darabig eszembe sem jutottál, nem gondoltam Rád. Majd pár hónappal később, szeptember 16-án újra megláttalak egy tanács-ülés előtt: odajöttél hozzám és megkérdezted, leülhetsz-e mellém, hogy együtt ebédeljünk. Még nálam is jobban zavarban voltál, ami nehéz…, de éppen ez tetszett meg Benned annyira…, teljesen elvesztem…, azonnal Beléd szerettem…. Tudtam, hogy abban a percben örökre megváltozik az életem és már soha semmi sem lesz olyan, mint régen…és így is lett…. Akkor csak annyit éreztem Belőled, hogy gyönyörű lelked van, Te lehetsz a világ legfigyelmesebb és leggyengédebb férfija…, Te vagy az, akit mindig is kerestem…, akiről annyi éjjel s nappal álmodtam.
Aztán jött a november és onnantól kezdve ha csak lehetett, heti egyszer legalább találkoztunk. November elején egy újabb konferencián is együtt voltunk: Te ott ültél előttem, csupán egy karnyújtásnyira tőlem…, alig bírtam ki, hogy meg ne simogassalak…. Nagyon boldog voltam…, főleg mert tudtam, másnap újra látlak, hiszen eljössz. A következő héten ismét együtt ebédeltünk, majd egyre többet beszélgettünk, egyre több időt töltöttünk el közösen. Emlékszem, aznap csak annyit mondtál nekem: „nagyon örülök, hogy elmentünk ebédelni és beszélgettünk, sőt…” és én már ettől a pár kedves szavadtól 9 centiméterrel a föld fölött jártam. Igaz, az első hetekben szinte semmi másról nem meséltél nekem, mint a PhD. dolgozatodról…, de én már attól is boldog voltam, hogy hallom a hangodat, látlak, és egyáltalán, itt vagy velem….
Nagyon jó érzés visszagondolni az első őszünkre…, még annak ellenére is, hogy most már tudom azt, amit akkor még csak nem is sejtettem: Neked minden csak játék, amíg nekem szerelem…volt….
Szeretet
2010 december 26. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
„Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata.”
Csak Téged kérlek Karácsonyra
2010 december 24. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
„All I Want For Christmas Is You
I don’t want a lot for Christmas
There is just one thing I need
I don’t care about the presents underneath the Christmas tree
I just want you for my own
More than you could ever know
Make my wish come true
All I want for Christmas is you
I don’t want a lot for Christmas there is just one thing I need
And I don’t care about the presents underneath the Christmas tree
I don’t need to hang my stocking way above the fireplace
Santa Clause won’t make me happy with a toy on Christmas day
And I just want you for my own
More than you could ever know
Make my wish come true
All I want for Christmas is you
I won’t ask for much this Christmas
I won’t even wish oh I won’t even wish. I won’t even wish for snow.
I’m just gonna keep on waiting underneath the mistletoe
I won’t make a list and send it to the North Pole for St. Nick
I won’t even stay awake to hear the magic reindeer play
Cause I just want you here tonight,
Holdin on to me so tight
What more can I do
All I want for Christmas is you,
Oh our lives are shinin surrounding everywhere
Where the sounds of children’s laughter fills the air
And everyone is singin’ oh I hear those sleigh bells ringin’
Santa wont you bring me the one I really need
Won’t you bring back my baby to me
Oh I don’t want a lot for Christmas
This is all I’m askin for
I just want to see my baby standing right outside my door
I just want you for my own
More than you could ever know
Make my wish come true
All I want for Christmas is you, you, its you, you, oh baby
All I want is you [x4]
You, you, you, you, you”
A Szeretet ünnepén
2010 december 24. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Boldog Karácsonyt Kívánok Minden Kedves Olvasómnak!
Valaki áttáncolt az életemen
2010 december 23. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
„Valaki áttáncolt az életemen.
Mi az, mit elmondhatnék róla?
Gyűlölnöm kéne őt,de mégse teszem.
Emlékezem inkább a jóra.
Csókjával érkezett a nyár.
A földre perdült napsugár.
Sok ég felé törő nagy álom,
És többé nem találom már.
Valaki áttáncolt az életemen.
Pedig sok mindent tettem érte.
Van láthatatlan könny a két szememen,
És mégis azt mondom: Megérte!”
Melletted tanultam meg…
2010 december 21. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
„…hogy nem számít, mennyire jó valaki, mindenképpen fájdalmat okoz neked olykor. És ezért meg kell bocsátanod Neki.”
„…hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak.”
„…hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki.”
Kívánságlista Karácsonyra
2010 december 20. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
“Drága Jézuska! Én idén a következőket szeretném kérni: egészség és boldogság mindenkinek, aki fontos nekem; a magam esetében segítek: ezek megvalósulásához K. A.♥-t kérném a fa alá, aki egyébként sokat tehetne az egészségemért is a boldogságom mellett: szívproblémáim megoldódnának. Köszönöm szépen: J.”
Szinte napra pontosan egy éve, hogy a fenti sorokat megírtam a Barátnőmnek, akivel már hetek óta leveleztem Rólad…Miattad….
Ha nem is az Angyalkák, de végül a Nyuszi meghozott Téged nekem…, persze nem egészen úgy, ahogy szerettem volna…: ezért a „szívproblémám” nemhogy megoldódott, hanem végül sokat rosszabbodott…. Aztán igaz az is, hogy sokan azok közül, akik fontosak a szívemnek viszonylag egészségesek…, csak hát ugyanakkor nem maradéktalanul boldogak…sajnos…. És mostanában rengetegszer eszembe jut valaki, mert különleges nekem s a lelkemnek, de nagyon beteg, és boldogtalan…ezért (is)…, pedig nem ezt érdemli.
Újra meg újra elolvasom a tavalyi kívánságlistámat, és azt a néhány sort is lejjebb, amelyben ott áll a valóság: miket kaptam illetve nem kaptam meg…. És elgondolkodom…, vajon túlságosan nagy vágyaim vannak…, talán nagyon sokat szeretnék…, esetleg lehetetlen álmokat kergetek…?
Mégis idén Karácsonyra is igazi ajándékokat szeretnék…, olyanokat, amelyeket sehol nem lehet megvenni, ritka kincsek, és csak keveseknek adatnak meg…, de azt szeretném, ha most majd azok is ott lennének a kevesek között, akik valamiért fontosak és különlegesek…nekem. És reménykedem, hogy a kívánságaim végre eljutnak azokhoz, akikhez kell és valóra válnak…talán már nem is olyan sokára.
Kedves Angyalkák!
Idén Karácsonyra az alábbiakat kérném szépen Tőletek:
♥ Akiket szeretek legyenek egészségesek…
♥ …és nagyon boldogak!
♥ Drága P. (az első két pont természetesen Rá is vonatkozik, de mivel most Neki igazán nagy szüksége van ezekre, külön is kívánnék Vele kapcsolatban), gyógyuljon meg minél hamarabb…és maradjon velem…, örülnék, ha nemsokára találkoznánk, hogy végre elmondjam Neki: hiányzik…és Nélküle elvesztem!
♥ Kedves A.-nak szeretnék egy finom forró csokit főzni, hátha az átmelegíti a megfagyott, méreggel teli szívét, és miközben iszogatunk, beszélgethetnénk…, bármiről…, csak nem szeretném, hogy haragban legyünk…, inkább rendezzük a kapcsolatunkat úgy, hogy az mind a kettőnknek jó legyen!
Köszönöm!
J.
u.i.: eszembe jutott még egy kívánság, ami ugyan a legnagyobb kérés, de nagyon szeretném meg is kapni: kérlek légy szíves teljesítsétek a levélben megírt kívánságaimat!
Ha bárkinek kedve van, nyugodtan csatlakozzon a játékhoz, a szabályok az alábbiak:
1. Add tovább a listaírós feladatot további 7 bloggernek.
2. Linkeld be őket. (ha van hozzá türelmed)
3. Hagyj náluk megjegyzést, értesítsd őket.
4. Írd meg a karácsonyi kívánságlistádat.
5. Küldd el a listát a karácsonyi ajándéklistára, azaz a radmila.morgan@gmail.com címre.
6. Szurkolj, hogy teljesüljenek a kívánságaid.
7. Legyen boldog a Karácsonyod!
Egyedül csak védtelen gyermek vagy
2010 december 20. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
„Egyedül csak védtelen gyermek vagy.
Ha kell
Én vigyázok rád.”
Engem nem lehet elfelejteni
2010 december 19. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
„Engem nem lehet elfelejteni,
Értem könnyeket illik ejteni
Lehet így, lehet úgy,
De ha nincs is közös út,
Ábrándjaidban ott leszek ugyanúgy.
Gyűrött nappalok, hosszú éjszakák,
Régi csók ízét őrzi még a szád
Lehet így, lehet úgy,
Derű napfény kacagás,
Nem pótol engem soha más.
Ezennel eljött az az óra,
Mely a búcsút hozza szelíden,
De emberemlékezet óta,
Búcsúval nem ér véget még a szerelem.
Engem nem lehet elfelejteni,
Értem könnyeket illik ejteni
Lehet így, lehet úgy,
De az álmok mezején
Találkozunk még, Te meg én.
Ezennel eljött az az óra,
Mely a búcsút hozza szelíden,
De emberemlékezet óta,
Búcsúval nem ér véget még a szerelem.
Engem nem lehet elfelejteni,
értem könnyeket illik ejteni
Lehet így, lehet úgy,
De az álmok mezején
Találkozunk még, Te meg én.”
Egy januári éjszaka…emlékei….
2010 december 18. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Aztán délután a havas autód a végül rá nem rajzolt szívecskémmel ismét eszembe jutott…, pont mint néhány napja, amikor ugyanígy, mint ma szakadt a hó….
Emlékek…a közös emlékeink, amiket legszívesebben most én dobnék el…örökre…, de amikor csak esni fog a hó, ezek a kedves emlékek mindig előjönnek majd és Rád emlékeztetnek…akár akarom, akár nem…és minket összekötnek. Még akkor is, ha Neked játék, nekem szerelem…volt….
Minket összeköt a múlt
2010 december 18. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
“Csendre int az élet minket
Egy álom lassan elgurult
Mégis nem hiszem, hogy végleg
Nem látlak már Téged
Minket összeköt a múlt
Nem látlak Téged
Minket összeköt a múlt
Valamit úgy mondanék
Súgnék halkan
Nem vagy idegen
Szól a dal bennem élsz
Látod rajtam, hogy ez jó nekem
Mint a hold
Ki éjjel reményt csal a csillagokra
Bízom benned
Valamit úgy mondanék
Súgnék halkan
Nem vagy idegen
Szól a dal bennem élsz
Látod rajtam, hogy ez jó nekem
Mint a hold
Ki éjjel reményt csal a csillagokra
Bízom benned
Csendre ébred majd minden
És szíved biztos útra lel
De kérlek segíts majd elhinnem
Hogy csak rám vár a végtelen
Hisz Te tudtad, azt hiszem
Segíts elhinnem, hogy rám vár a végtelen
Valamit úgy mondanék
Súgnék halkan
Nem vagy idegen
Szól a dal bennem élsz
Látod rajtam, hogy ez jó nekem
Mint a hold
Ki éjjel reményt csal a csillagokra
Bízom benned
Valamit úgy mondanék
Súgnék halkan
Nem vagy idegen
Szól a dal bennem élsz
Látod rajtam, hogy ez jó nekem
Mint a hold
Ki éjjel reményt csal a csillagokra
Bízom benned”
Minket összeköt a sok közös emlék
2010 december 17. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Kedves A.! Kidobhatsz bármit, akár minden levelet, tárgyat, ajándékot, ami rám emlékeztet, velem kapcsolatos vagy éppen tőlem kaptad…, csak egyet nem, akármennyire is szeretnéd: az emlékeinket…, a közös múltunkat…, mert ezek örökké velünk lesznek, bennünk maradnak!
Itt a vége, fuss el véle….
2010 december 16. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
A tegnapi üzeneteddel azt a bizonyos tőrt, amit 3 hete belevágtál a szívembe, most megforgattad. Piszkosul fáj, nagyon kegyetlen vagy…, de úgyis ez volt a célod…, szóval csak azt akartam mondani Neked, hogy telitalálat volt…ez is!
Csak azért bánom, ha tényleg kidobtad, mert igazán jól szórakozhattál volna most is…még egyszer…utoljára, hiszen Neked minden csak játék…, nekem pedig szerelem…volt.
Így kell majd lennie
2010 december 14. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
…de szerettem….
2010 december 14. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
„Az élet végén megállva visszanézünk az elmúltakra, azt fogjuk mondani: sokat szenvedtem, sokat csalódtam, de szerettem.”
Tükröm, tükröm…
2010 december 13. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Picikét szomorú vagyok, mert azt hiszem, be kell lássam, hogy mennyire igaz az, amire a napokban rájöttem és amit már egy ideje egyébként is sejtettem: nagyon félreismertelek Téged, A. Hiszen már meg sem ismersz engem, és úgy csinálsz, mintha teljesen idegen emberek lennénk egymás számára…. Pedig nem is olyan régen, egészen más volt a helyzet…. Mondd, miért? Az ősszel, amikor visszajöttél az életembe, éppen Te mondtad, hogy nem akarsz haragban lenni velem, sőt, inkább azt szeretnéd, ha hosszú távon kapcsolatban maradnék Veled, és nagyon örülnél, ha meghívnálak magamhoz ezentúl, mert Te már megváltoztál…, és most már bíznom kell Benned, na akkor én hittem Neked, bíztam Benned, és a kéréseidre „igen”-nel feleltem. De néhány hete valami mégis megváltozott, és minden más lett…. Mondd, miért jutottunk el végül idáig? Hogy lehet az, hogy két ember egy nap már nem törődik a másikkal, hogy már nem érdekli, mi van vele…, pedig nem is olyan régen, még éppen hogy másképpen gondolták…? Szerettem volna választ kapni ezekre, ezért ma elővettem a tükrömet, és belenéztem….
Tudom, hogy én is hibás vagyok…. Tudom, sok mindenben…. Tudom ezt jól…, mert én sem mindig úgy beszéltem Veled, ahogy kellett volna…. De az már csak a következménye volt annak, ahogy Te viselkedtél velem és szóltál vagy éppen pont hogy nem szóltál hozzám…. Persze tudom azt is, hogy mindez nem ment fel az alól, amiket mondtam Neked…. Tudom, most érzékenyebb vagyok, mert a múlt héten történt szomorúság nagyon megérintett…. Tudom, hogy akkor, az a hír után sok mindent átértékeltem…. És pont azóta tudom, hogy soha nem szabad várni a túl későre…. Meg azóta tudom azt is, hogy nincs az a dolog, amit ne bocsáthatnánk meg egymásnak…, hiszen igazából nem történt semmi olyan, amiért így kell lennünk egymással. Tudom, hogy egy nap majd nagyon bánni fogjuk mindezt…mindketten…, csak talán már túl késő lesz…, túl késő ahhoz, hogy elmondjunk egymásnak néhány dolgot. Csak egy valamit nem tudok: mégis miért lettél ilyen velem?
Picit fáj még mindig, hogy már meg sem kérdezzük a másiktól, hogy „hogy vagy?”, „mi a baj?”, vagy egyszerűen csak bármit…. Nem…, mi már nem kérdezünk semmit sem, mert nem is keressük a másikat…, mi már csak elmennénk egymás mellett, mint két idegen….
Azt nem mondom, hogy gyűlöllek vagy utállak mindezért…! Dehogyis! Hiszen még nem is olyan régen, Te voltál nekem a tökéletes „Királyfi”…. Most már inkább csak sajnállak…, mert ilyen emberré lettél…vagy mert mindig is ilyen ember voltál…, talán csak én nem láttam. De mondd, miért?
Szóval én ma délelőtt elővettem a tükrömet…. Belenéztem…. Láttam benne sok mindent…. Sok mindent, amit nem akartam…, amit nem szabadott volna…, s ami még fájt…. De sok mindent másképpen látok már. Sajnálom…, mindent sajnálok…, mindent, ami rosszat tettem…, de ezt az utolsó találkozásunkkor, amiről akkor még nem is hittem, hogy az utolsó lesz, mert Te magad mondtad, hogy ezentúl gyakrabban találkozunk majd, elmondtam Neked.
És tudod mit? Egyszer majd Te is vedd a kezedbe a Te tükrödet…és nézz bele…kiváncsi lennék, hogy Te mit látsz majd akkor benne…!
Szeretni és viszontszeretve lenni
2010 december 10. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
„Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyöngédségre, nem tud meglenni nélküle. Mert azt hiszem, ez az igazság.”
A kivételes ajándék
2010 december 10. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
„Milyen kivételes ajándék a mosoly, hiszen: nem kerül semmibe, de szívmelengető. Csak egy pillanatig él, de az emléke megmarad. Örömet szerez, és táplálja a jóindulatot. Kiváló ellenméreg irigység és rosszindulat ellen. Biztatást ad a csüggedőnek, erőt önt belé. Nem lehet megvenni, kölcsönkérni, ellopni, nem jelent földi javakat senkinek mindaddig, amíg önként és jó szívvel meg nem ajándékoznak vele. Ha valaki túl fáradt ahhoz, hogy rád mosolyogjon, nézz rá derűsen, mert senkinek sincs nagyobb szüksége a mosolyra, mint neki…, aki már nem tud mosolyogni!”
Mostanában, amikor eszembe jutsz
2010 december 9. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Mostanában elég sok olyan pillanat van, mikor előveszem a szívem legmélyén lévő kis fiókból az emlékeket, amelyek mind-mind valamiért kedvesek számomra…, leporolgatom őket, aztán visszateszem és újra bezárom azt a picit fiókot. Persze az emlékeim egy része nem mindig volt ennyire kedves a szívemnek, sokkal inkább már megszépültek, mert valaha, talán nem is olyan régen, még nagyon fájdalmasnak tűntek.
Veled kapcsolatban A., mindig megpróbálok arra az A.-ra emlékezni, akibe még nincsen pár hónapja, hogy nagyon szerelmes voltam és aki annyira szerethető volt, mikor megnyitotta a szívét előttem…, persze általában már olyan idegennek és távolinak tűnsz nekem, mintha soha nem ismertelek volna. Ugyanakkor vannak még pillanatok, amikor meg arra vágyom, hogy újra azzal a szenvedéllyel tudjalak szeretni, mint nem is olyan régen.
Ma, amikor olyan nagy pelyhekben hullott a hó, eszembe jutott egy január végi nap: véletlenül összefutottunk, beszélgettünk, aztán elindultam haza. Ott állt a ház előtt az autód, csupa hó volt, és én egy nagy szívet akartam rajzolni rá Neked…, akkor még úgy sem tudtad volna, hogy én voltam az…. Tudom, gyerekes dolog szivecskét rajzolni egy autóra, mégis akkor egy apróságot akartam otthagyni Neked…magamból…. Akkor, amikor még olyan más volt minden…és Te is….
Aztán hirtelen arra a bizonyos néhány mondatodra is gondoltam, amit az utolsó találkozásunknál mondtál nekem, és nagyon szomorú lettem…, hiszen jól tudtad, hogy életem legfájóbb pontján fogsz megbántani…, mégis megtetted…, és teli találat is volt…. Nagyon kegyetlen vagy…. És akkor még nem is tudtam, hogy az a pár mondat még jobban fog fájni néhány nap múlva…, mert úgy tűnik, hogy azt az embert, aki ezen a téren a legkedvesebb, legmegértőbb, igazi lelki társam, elveszíthetem… ;(.
Szóval csak annyit akartam mondani, hogy eszembe jutsz még néha…, gondolkodom Rólad olyankor, és próbállak megérteni Téged…, hogy miért is voltál ilyen velem…. Vannak pillanatok, mikor arra gondolok, hogy megijedtél az érzelmeimtől…, máskor úgy érzem, hogy megérintettelek, de Te félsz ettől, és menekülsz…, de leginkább már úgy látom, hogy egy aljas játékod egyik főszereplője lettem…akaratlanul…, mert annyira üres a szíved. Bár ilyenkor próbálok arra gondolni, hogy a szem nem tud hazudni…, és emlékszem, akárhányszor is belenéztem a gyönyörű szemeidbe, annyit láttam mindig, hogy Te valójában egy nagyon szomorú és boldogtalan ember vagy, aki ugyanakkor iszonyatosan vágyik a szeretetre és a gyengédségre…, csak fél…, és olyan mint egy elveszett kisgyermek.
De már mindegy is mindez…, mert Neked játék…, nekem szerelem…volt.
Aki a bajban megfogja a kezed…
2010 december 8. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
”Addig vagy boldog, amíg van aki szeret, aki a bajban megfogja a kezed és, hogy milyen fontos is volt neked, csak akkor tudod, ha nincs már veled.”
Neked sikerülnie kell, mert Nélküled én is elvesztem
2010 december 8. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Drága Lelkitársam!
Annyira elszomorított a hír, amit Rólad kaptam tegnap este, hogy nem sokat tudtam aludni…. Még most sem tudom elhinni, hogy ekkora a baj és hogy ilyen kegyetlen az élet! Az elmúlt hosszú-hosszú hónapokban annyira sok rossz dolog történt velem, hogy talán pont ezért hiszem, ez most másképpen lesz…, és hamarosan újra a régi leszel…, és akkor majd ismét megyek Hozzád, hogy találkozzunk és lelkiekben egy picit erősítsük egymást! Rengeteget gondolok Rád. Sok minden eszembe jutott Veled kapcsolatosan…, és nagyon rossz volt arra gondolni, hogy most ilyen hirtelen megváltozott minden. De hiszem, hogy fiatal vagy és erős, ezért minden rendben lesz…. Nagyon várlak vissza…! Nélküled nekem sem fog menni, mert igazán csak Te értesz meg…, csak Te tudod, hogy mit érzek! Amikor már annyiszor feladtam volna az álmomat, Te mindig tudtál egy-két olyan szót vagy mondatot mondani nekem, hogy újra higgyem, egy nap majd nekem is sikerülhet! És azt akarom, hogy akkor majd Te is mellettem legyél…, mert mindig is úgy terveztem, hogy azokban a percekben Te fogod a kezemet…, és ennek majd így is kell lennie! Éppen Te vagy az, akinek majd azokban a pillanatokban ott kell lenned velem, hogy lásd, milyen boldog vagyok és hogy nekem is sikerült, ahogy Te nekem megígérted!
Vigyázz Magadra!
Drága Lelki társamnak…. (egy újabb margó)
2010 december 7. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Sejtettem, hogy baj van, de nem hittem volna, hogy ekkora…. Nincs pár órája még, hogy nagyon-nagyon szomorú híreket kaptam valakiről, akit igazán kedvelek, akitől rengeteg lelki támogatást kaptam és aki olyan sokat segített nekem abban, hogy a betegségemet végigcsináljam…. Én annyiszor feladtam volna már, de Ő mindig tudta, hogyan adjon nekem egy kis lelkierőt a folytatáshoz…, a megnyugtató szavait soha nem felejtem el! Nem akarom Őt elveszíteni, mert Nélküle nem fog menni, számomra pótolhatatlan Ember. Próbálok hinni abban, hogy velem marad…, és nem csak a szívemben, hanem itt, a közelemben…!
Úgy tűnik, a legfontosabb embereket csak elveszíteni tudom, pedig annyira szeretném, ha itt lennének, velem, mellettem…örökre!
Most érzem csak igazán, hogy milyen egyedül vagyok!
Miért ilyen kegyetlen az élet? És miért van az, hogy amikor egy picit már jobb, akkor valami olyan szomorú dolog történik, hogy az már iszonyatosan fáj? Mert Őt már nem veszíthetem el…, mert Ő valaha megérintett…, és mert Ő volt az, aki akkor figyelt oda rám, amikor Te sehol sem voltál, mert szerinted ilyen necces helyzetben inkább másoknak kell törődniük velem…, nem pedig Neked…, és Ő ott volt mellettem és ápolta is a lelkemet.
Drága Lelki társam (mert én elsősorban annak tartalak már Téged), kérlek, maradj velem! Te mindig vissza tudtad adni a hitemet, amikor már éppen elveszítettem! Te vigyáztál rám és a lelkemre, amikor A.-nak még csak eszébe sem jutottam. Te annyiszor kinyújtottad a kezedet, amikor arra volt szükségem…, és engedd, hogy most majd én is megtegyem! Remélem, hogy elolvasod a levelemet, amit még tegnap éjjel küldtem Neked, amikor nem is sejtettem, hogy ekkora a baj…, hiszem, hogy az majd egy kis erőt ad Neked, mert Te nekem fontos vagy! Nem adhatod fel, mert szükségem van Rád…visszavárlak! Nélküled nekem sem fog menni…, Nélküled örökre elvesztem…, és a reményem is odalesz!
u.i.: ha tudnád, A., hogy most mekkora szükségem lenne Rád (mint emberre), akkor nem ilyen gyerekesen és önzőn viselkednél…. Mondd hogy jut el oda egy ember, hogy egyszer csak már meg sem ismeri a másikat…, főleg, mikor annak szüksége lenne rá, mert necces a helyzete…?
A szívem súlyos sebet kapott, de majd begyógyul…
2010 december 7. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
„Aztán egy szép napon arra ébredek, hogy nem ő jár a fejemben, és rájövök, hogy túl vagyok a nehezén. A szívem súlyos sebet kapott, de majd begyógyul, és akkor majd újra tudok örülni az élet szépségeinek. Történt már velem ilyen, és fog is még történni, ebben biztos vagyok. Ha valaki elmegy, az azért van, mert jönni fog helyette valaki más – és újra rám talál a szerelem.”
Elengedni Téged
2010 december 7. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
“…Ez nem azt jelenti, hogy megbocsátok, ez azt jelenti, hogy elengedem. Elengedni úgy, ahogy az ember egy léggömböt elenged, és soha nem néz utána. Nem tapad rá. Nem a másiknak lesz jobb azáltal, hogy megbocsátok neki, én leszek sokkal, de sokkal könnyebb. Harmonikus lesz a lelkem tőle. Mert a dédelgetett harag nekem is fájdalmakat, görcsöket okoz. Minden bosszúvágy, minden olyan érzés, ami egy másik embert vádol, az az én súlyom.”
“Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (…) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján….”
Broken Vow – Eskünk
2010 december 3. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
”Tell me his name
I want to know
The way he looks
And where you go
I need to see his face
I need to understand
Why you and I came to an end
Tell me again
I want to hear
Who broke my faith in all these years
Who lays with you at night
When I’m here all alone
Remembering when I was your own
[Chorus:]
I let you go
I let you fly
Why do I keep on asking why
I let you go
Now that I found
A way to keep somehow
More than a broken vow
Tell me the words I never said
Show me the tears you never shed
Give me the touch
That one you promised to be mine
Or has it vanished for all time
[Chorus]
I close my eyes
And dream of you and I
And then I realize
There’s more to love than only bitterness and lies
I close my eyes
I’d give away my soul
To hold you once again
And never let this promise end
[Modified Chorus:]
I let you go
I let you fly
Now that I know I’m asking why
I let you go
Now that I found
A way to keep somehow
More than a broken vow”
Egy nyáron át volt sok remény…
2010 december 1. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
“Egy nyáron át azt hittem én
A napsugár csak az enyém.
És futottam a réten át,
Hogy pillangók és száz virág közt várjak rád!
Egy nyáron át volt nevetés
Volt ölelés s nem is kevés
Egy nyáron át a rózsafák
Minden illatuk csakis értünk szórták.
Így teltek mind az édes órák.
Tudtuk rajtunk már semmi sem győz…
Egy nyáron át volt sok remény
S most igazán nem értem én,
Hogy mit keres a nyár helyén az Ősz!”
http://www.youtube.com/watch?v=fFjHcPELb8M
Veszteség…?
2010 november 30. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
”Néha hajlamosak vagyunk kétségbeesni mikor a személy, akivel törődünk, elhagy…, de az az igazság, hogy ez nem a mi veszteségünk, hanem az övé, mert ő veszti el azt az embert, aki soha nem mondott volna le róla.”
Epilógus
2010 november 30. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Az elmúlt hetekben még beszélgettünk, találkozgattunk néhányszor, de azt hiszem részemről már csak azért, mert még nem tudtalak teljesen elengedni. Azt éreztem, hogy férfiként már nem azt jelented nekem, mint egykor, inkább emberként, barátként vagy fontos és értékes nekem még mindig. A szívemben leginkább a régi szép emlékek éltek, amelyek sokszor eszembe jutottak…legalábbis néhány nappal ezelőttig.
Azon a bizonyos néhány nappal ezelőtti estén, a legutolsó találkozónkon beszélgettünk a betegségemről és arról is, hogy nem biztos, hogy lesz gyermekem, de abortuszra soha nem mehetnék már, mert azzal örökre elvágom minden lehetőségem arra, hogy az életem legnagyobb vágya egyszer valóra váljon. Aztán elmondtam Neked azt is, hogy régóta késik nekem…. És Te akkor annyit kiabáltál nekem, hogy ha terhes lennék, soha többé nem találkozunk és az ügyvédeink fognak egymással tárgyalni a jövőben. De egyébként is Te azt szeretnéd, ha elvetetném, és Téged nem érdekel, velem mi lesz, még az sem, ha az a terhesség megszakításának az ára, hogy nekem soha nem lehet gyermekem ezután. Aztán elrohantál. Azóta nem hallottam Felőled…, de azt hiszem, így a legjobb, mert nem is szeretnék! Nagyon fájt, amit mondtál, hihetetlenül kegyetlen vagy! A szívem szakadt meg abban az utolsó mondatodban. Sokszor úgy éreztem, hogy azt a fájdalmat, amit a játékoddal nekem okoztál, már nem lehet fokozni…, tévedtem…sajnos, mert Neked még ez is sikerült!
Mindenesetre azt gondolom, hogy akkor és ott valami hirtelen darabokra tört, és még talán ugyanabban a másodpercben megszűnt létezni számomra: és az a valami nem más, mint az Irántad érzett szerelmem.
Hát így lehet egy hatalmas szerelem lángjait egy perc alatt kioltani…, és már tudom azt is, hogy a szép emlékek, amik Hozzád fűznek és amik azt a pici tüzet (ami ott valahol mélyen a szívemben van,) olyan sokáig táplálni tudták, nemsokára örökre kialszik…. Óriási sebet kapott a szívem…, most aztán van mit foltozgatnom rajta: fáj…, nagyon-nagyon fáj…, azt hiszem most haltam a játékodba bele igazán.
Neked játék…, nekem szerelem…volt!
(Sajnos ma kiderült, hogy a betegségem jött újra ki, sőt az idén nyári (második) műtétem óta rosszabbodott a betegségem. Te örülhetsz, én nem igazán, sőt…, de azt hiszem, ez Téged egyáltalán nem érdekel. Én nem azért nem örülök, mert nem vagyok terhes: természetesen Tőled gyermeket most nem akartam volna, de ez úgysem számít és lényegtelen is már….)
Búcsúzni jöttem
2010 október 29. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Azt hiszem ez a történet itt és most véget ér. Tegnap sajnos olyan dolgok történtek, hogy azt gondolom, a legjobb megoldás az, ha vége mindennek közöttünk. Úgy érzem, Neked tényleg csak játék volt, nekem szerelem…, és a legfájóbb az, hogy Te mindvégig, az első perctől kezdve tudtad ezt…! Happy end talán már soha nem lesz…, mindenesetre nem rajtam múlott, de valamiért ennek így kellett lennie…, talán mert annyira megváltoztattál, annyi mindent kihoztál belőlem A., amit eddig soha senkinek nem sikerült…!
Nem jövök már ide vissza…, legalábbis egy ideig biztosan nem…, túlságosan is sok szomorú emlék van itt leírva! Ez a blog csak emlékeztet életem legfájóbb és legrosszabb időszakára…. Nem gondoltam volna, hogy lesz majd valaki, aki ilyen apró darabokra töri össze a szívemet…, amit már néhány hónapja próbálok összeragasztani…, de úgy látszik, csak kevés sikerrel: néha már kezd úgy tűnni, mintha ismét egy egész lenne, de aztán percek alatt újra összetöröd, kedves A.…. De miért?
Ha minden egyes könnycseppemért, amit Temiattad potyogtattam az elmúlt fél évben, csak 1 Forintot kapnék, már milliomos lennék. De én nem akarok sok pénzt, soha nem is akartam…, én csak arra vágytam, hogy megtaláljam azt az embert, akit szerethetek és aki viszontszeret…, akit várhatok mindennap, hogy lássam…, és akire ha gondolok, valami hihetetlenül jóleső érzés fog el…, s akivel mint a mesékben, boldogan élünk, míg meg nem halunk…. Hát, most úgy tűnik, nem sikerült…, pedig nagyon sokáig reménykedtem abban, hogy így lesz…! Néha még most is remélem, hogy egy nap, talán nem is olyan sokára megcsörren a telefonom, és Te hívsz, majd annyit mondasz: ne haragudjak Rád, mert szeretsz, és soha többé ne hagyjuk, engedjük el egymást…, és itt maradsz velem örökre…. Én csak szerelmet tudtam és akartam adni Neked!
Tudjátok most azt érzem, amit Te Pepper néhány hete: iszonyatosan nagy ürességet…, és azt, hogy tényleg semmim sincsen…, minden nagyon fáj most…, s minden szépet és jót elvitt belőlem, tőlem A., pedig néhány hónapja pont Ő hozta el nekem azokat az életembe.
Szeretném megköszönni, hogy ilyen sokan elolvastátok a bejegyzéseimet! Köszönöm Nektek a támogatásotokat, kedves soraitokat, nagyon sokszor pont Ti adtatok így ismeretlenül is erőt nekem, hogy egy picit összeszedjem magamat, és továbbléphessek! Egyelőre nem tudtam felállni, de remélem, egy nap majd tényleg így is lesz és sikerül új életet kezdenem! Muszáj lenne…, tovább kell mennem, mert sokszor annyit érzek, hogy csak egy hajszál választ el attól, hogy a mélybe leugorjak….
Kívánom Nektek, hogy minden álmotok valóra váljon, nagyon boldogok legyetek, és ha még keresitek, találjátok meg minél hamarabb az Igaz SZERELMET!
Szeretettel ölellek Benneteket:
owner of a broken heart
owner_of_a_broken_heart@citromail.hu
u.i.: a lenti video után választottam magamnak ezt a nevet: még sok-sok hónappal ezelőtt az egyik barátnőm (az egyetlen, aki mindent tud A. Iránti érzéseimről) azt mondta, annyit kíván nekem, hogy A. és én egy nap majd valami ilyesmit éljünk meg…, és én az elmúlt hónapokban rengetegszer kívántam azt, hogy ezek a képsorok a mi életünkben is valóra váljanak…!
Annyira szeretném…, de én nem olyan férfira vágytam, aki…
2010 október 28. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Nem tudom, hogy hol is kezdjem…. Rengeteg minden kavarog jó néhány napja bennem. Ezért is van az, hogy már régen nem írtam…, nem tudtam, mit is írjak meg…! Azt hiszem valami kettőnk között végleg megváltozott. Talán pont ez fáj annyira…, talán pont ezért halok meg egy picit minden héten…, minden nap….. És talán pontosan emiatt most véget ér köztünk minden…újra…. Örökre…?
Szerettem volna, hogy ha ma, amikor találkozunk, nagyon kedves legyek Veled. Szerettem volna, hogy amikor beszállok az autódba, megcsókollak, megsimogatlak, megfogom a kezedet, és Hozzád bújok. De már nem vagyok képes ezekre. Mert valahol a szívem legmélyén úgy érezem, én már nem tudok illetve nem is akarok ilyen lenni Veled. Túl sok minden történt velünk az elmúlt hónapokban. Próbálok felidézni kedves emlékeket, de alig akad ilyen…, talán csak egy vagy kettő boldog pillanat jut most eszembe. Az egyik szép emlékem Veled az, amikor még tavasszal ott voltunk és Te átjöttél hozzám…, és búcsúzáskor adtál a homlokomra egy puszit, majd megcsókoltál, és közben egyre csak öleltél s öleltél…, vagy talán inkább Magadhoz szorítottál…, nagyon finom volt…mert annyira gyengéd voltál…, úgy öleltél, ahogy még soha senki…, azt hiszem akkor éreztem először és talán utoljára, hogy jelentek Neked valamit…, hogy kellek Neked…, és ez akár örökké tarthat…, és rájöttem, hogy Te nagyon is vágysz a szeretetre és gyengédségre…, és hogy ez az az A., akibe én beleszerettem, akit azon a szeptemberi napon megláttam s örökké a szívembe zártam. Bárcsak abban a pillanatban megállt volna az idő! A másik kedves emlékem néhány héttel később volt…, már elkezdődött a nyár…, és egy beszélgetésünk után azt mondtad, mostantól csak és kizárólag írásban és szakmai kérdésekben vagy hajlandó velem beszélni…, aztán eltelt néhány nap, és mi újra találkoztunk, s én úgy döntöttem, megkapod, amit kértél…most is, mint szinte mindig…, de Te odajöttél, majd csak annyit mondtál, nem akarod, hogy haragudjak Rád, és kössünk békét…, nehezen, de végül beleegyeztem, hogy ismét beszéljünk egymással, és akkor Te újra átöleltél, megcsókoltál, és azt kérted, én is öleljelek meg és adjak egy puszit Neked…. Jól esett…, akkor és ott nagyon akartál engem, az érzéseimet, a szívemet…. De ez csak két szép emlék, amit Rólad őrzök…, és azt hiszem, több nincsen…, legalábbis most így érzem…, de mindez ahhoz képest pedig túlságosan is kevés, hogy milyen régóta ismerlek és hogy milyen sok minden történt velünk. Ha bármi más eszembe jut még Rólad, akkor az már csak a fájdalom…, ahogy bántasz…. Emlékszem, régen, amikor kedves voltam Veled, csak bántottál, megaláztál…. És éppen ezért érzem azt, hogy nem akarom…, nem akarlak…, és már nem megy, hogy szeresselek…, nem tudom azt mondani Neked, „örülök, hogy látlak”…, nem tudom azt mondani Neked, „szeretlek”, vagy hogy „hiányoztál”…. Már nem érzem azt a bizonyos rózsaszín fátylat, nem érzem a tüzet…, és ez nagyon hiányzik nekem! Igen, azt hiszem már nem annyira Te szoktál hiányozni, mint inkább a vágy, a tűz, és a jóleső szerelem, amit egykor éreztem Irántad. De Te szép lassan kiölted ezeket belőlem…, és félek, hogy ha kedves leszek ma illetve a jövőben Veled, Te újra bántasz, mint régen…, s azt fogod érezni ismét, bármit megtehetsz….
Amikor három hete újra találkoztunk, Te azt kérted, soha többé ne veszekedjünk. Szerettem volna én is, ha így lenne. Mégis, amikor legutóbb beszálltam az autódba, olyat mondtál, ami miatt már volt közöttünk feszültség, de most inkább nem szóltam semmit. Aztán pár perc múlva azt mondtad, szerinted én nem akarok Veled lenni, más dolgom van biztosan, inkább hazaviszel…, úgy válaszoltam, hogy ez nem igaz, de Te később még egy párszor felhoztad útközben, hogy én biztosan más programra vágyom, és nem Rád…, majd utána csodálkoztál, amikor egyszer csak azt mondtam, kiszállok és menjél haza nélkülem! Tudod, én már nem vagyok az a valaki, aki tavasszal vagy nyáron voltam: már nem tudom azt mondani Neked, hogy ne mondj ilyeneket, hiszen Te vagy nekem a minden…, és nem érzem azt a végtelen boldogságot, amiért Veled lehetek…, de még csak könyörögni sem fogok Neked, hogy együtt töltsük az időt…, ha menni akarsz, menj el…! És a múlt heti viselkedésed is csak újabb veszekedésekhez vezetett, de most úgy érzem, igazából ez is volt a célod…, és elegem lett….
Néha olyan kedves vagy, például amikor azt mondod, mennyire örülsz, hogy találkoztunk. Amikor felhívsz, hogy eljövök-e a megbeszélt időpontban, hogy lássuk egymást. Máskor pedig annyira közömbös és érzéketlen tudsz lenni…! Persze tudom, én is megváltoztam…, már nem vagyok Veled szemben az a kedves lány, aki elolvad, ha meglát…, aki legszívesebben minden pillanatban csak szeretne…, aki ha tehetné, boldogan a karjaidba esne…, akivel madarat lehet fogatni, mikor felhívod…, aki vágyik arra a finom érzésre, mikor hozzáérsz, aki…. Nem, már nincsen így…, már nem megy tovább! Valami megváltozott…, valami eltűnt…, és közben mégis valami hiányzik…éppen Tőled…Belőled.
Néha hiányzik a gyengédséged, néha hiányzik pár kedves szó Tőled…, máskor pedig már azt érzem, nem is kellenek ezek….
Néha szeretnélek megkérdezni, hogy mit is jelentek Neked…, de sokszor azt érzem, felesleges…, vagy már talán nem is érdekel igazán…, mert tudom a választ…, hogy talán nem is jelentek igazából semmit sem Neked. Még tavasszal mondtad azt sokszor, hogy kedvelsz…, aztán már nyár eleje lehetett, mikor egyszer azt mondtad nekem „szeretlek”…, „hiányozni fogsz”. Akkor sem tudtam, hogy elhiggyem-e Neked…, de a nyáron és a mostanság történtek után már biztos vagyok abban, nem voltak ezek a szavak igazak. Te mindig is csak gyűlöltél engemet…, és milyen furcsa, mert pont Te mondtad azt nekem mindig: gyűlöllek Téged…, pedig hidd el A., soha nem gyűlöltelek, még a történtek ellenére sem…. Nagyon sokáig szerettelek…, nagyon sokáig hiányoztál még nekem…, nagyon sokáig visszavártalak Téged…!
Tudod, A., én nem egy olyan férfiba szerettem bele, aki életem nehéz pillanataiban azt mondja, hogy törődjön velem a Családom egy ilyen necces helyzetben. Én nem egy olyan férfiba szerettem bele, akinek amikor éjjelig sütöm az egyik kedvenc süteményét, csak annyit mond, hogy nem kell, mert nem jön vissza érte, és különben sem rohad rám, hiszen majd csak találok valakit, aki megeszi. Én nem egy olyan férfiba szerettem bele, aki hónapokig azt sem kérdezi meg, hogy vagyok, amikor tudja, mi történt velem. Én nem egy olyan férfiba szerettem bele, aki a leggyengédebb pillanatainkban azt mondja, amit…. Én nem egy olyan férfiba szerettem bele, aki kinevet és megaláz az érzéseim miatt. Én nem egy olyan férfiba szerettem bele, aki….
A múltkor is, amikor felhívtál, annyira szerettem volna azt mondani Neked, örülök, hogy hallom a hangodat…, mégis csak annyit kérdeztem Tőled „valami baj van?”. És félek, ez már mindig így lesz….
És a múlt héten valamit végleg tönkretettél…, tönkretettünk.
De egy dologban igazad van, én rontottam el mindent, mert úgy éreztem Irántad, ahogyan…. De meg nem történtté már nem tudom tenni mindezt, mégha akarnám sem.
Most még sok minden fáj…, nagyon fáj…, de remélem nem lesz így már sokáig!
És most nem tudom, hogy mi a helyzet…. Valami hiányzik…, de fogalmam sincsen, mi az…, és azt hiszem, ezért szenvedek néha annyira…! Valami már nincsen meg…, valamit elveszítettem…, elveszítettünk a tavasz és a nyár után…! Most nem tudom, hogy mit érzek…, vagy mit akarok érezni…. Lehet, hogy talán csak félek, hogy újra Beléd szeretek…vagy már eljött a pillanat, amikorra értelmét vesztette a mi kettőnk „kapcsolata”…, talán csak besokalltam, elfáradtam…, talán most már le kellene zárni mindent közöttünk.
Valami elmúlt…, és ami elmúlt, általában már nem jön vissza…, de lehet, már nem is szeretném, hogy úgy legyen…. Nem tudom, mi van velem…. És mondd, mi történt velünk?
Valami elmúlt, valami eltűnt, de mégis, tudom, hogy ugyanakkor lesz olyan nap, mikor csak egy rövid bejegyzést írok majd ide, ami arról fog szólni, hogy most fáj, nagyon fáj minden…, hogy nem jó semmi sem Nélküled…, hogy már tudom, mi az, ami hiányzik…: TE vagy az…, és gyere vissza…. Lehetséges, hogy mégis meg szeretném találni Veled azt, ami eltűnt…, és szeretném, ha a hiányérzetem TE szűntetnéd meg örökre?!
Annyira szeretném újra érezni azt a tüzet, azt a vágyat, és azt a szerelmet Irántad, amit régen…, annyira szeretnélek teljes szívemből, feltétel nélkül ismét szeretni…, annyira szeretnélek a héten, amikor majd az autódba beszállok, megcsókolni, megsimogatni, megfogni a kezedet, Hozzád bújni, majd azt mondani, örülök, hogy Veled vagyok ma…, de félek, már nem fog menni…! Elfáradtam. Belefáradtam a gyerekes csatáinkba…. Nehéz elválni Tőled, mert úgy szerettelek, ahogy Téged még soha senki s ahogy soha senki sem fog szeretni a jövőben sem…, de azt hiszem, most van itt a pillanat, hogy elváljunk….
Anyunak (egy blog margójára)
2010 október 23. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Anyu, ha látsz engem, ha itt vagy valahol a közelemben, kérlek segíts nekem! Segíts át ezen a nehéz időszakon…, mert már nem megy…, semmi értelme az életemnek…, vigyázz rám légy szíves, ahogy mindig is tetted!
Nagyon hiányzol még mindig…, sőt, ahogy múlik az idő, úgy nő a hiányod bennem! Szeretlek!
u.i.: Kedves A.! Nagyon sokat jelentett volna nekem, ha ezekben a nehéz napokban mellettem vagy és számíthatok Rád, a szeretetedre…, a megértésedre…, s meghallgatsz. Ehelyett most úgy bántottál meg, ahogy még talán sohasem…! :(
”Fáradtnak tűnsz, mintha nem a régi volnál,
Hol van a tűz, hol van az a mindig sóvár régi láz,
Az a régi égi láz, amivel beléptél, s megszerettelek?
Nagy utazás, azt mondtad, hogy ez az élet, s nem halunk meg,
Az ember soha el nem téved, égi láz, a bizonyos égi láz,
Tőled kaptam, majd meghaltam, majd elégtem én.
Mivé legyek most nélküled?
Hová megyek így nélküled?
Te meg csak ülsz, fáradtnak tűnsz,
Tovatűnt szép ígéretek, nélkülük én hová legyek?
Nagy utazás, a vonatunk újra indul,
Nagy utazás, most a vágyunk már megint új útra visz,
induljunk el hát megint,
Gyere velem most az ígéret szerint!
Nagy lesz az út, de mi ugye mégse várunk?
A vonatunk nekilódul, újra száguld, régi láz, hajtja az a régi láz,
Tőled kaptam, majd meghaltam, majd elégtem én.
Elindulunk, elindulunk, az éjbe megy a vonatunk,
S az éjszaka, az éjszaka, a puha testű éjszaka,
Vonatunk kattogó zaja.
Mint régi jó barátokat, majd úgy fogad, majd úgy fogad.
Egy utazás az életünk, azt mondtad hát, megint megyünk,
Nagy utazás az életünk…”
Álmatlan éjszaka
2010 október 21. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Tegnap éjjel nagyon csúnyán összevesztünk és ez engem nagyon bánt. Olyan dolgokat is egymás fejéhez vágtunk, amiket soha nem szabadott volna…, egyikünknek sem…. Szóval jól megbántottál engemet…! Azt nem tudom, hogy ez az érzés mennyire volt kölcsönös, mert abban nem vagyok biztos, hogy jelentek-e Neked annyit, hogy meg tudjalak bántani…! Ezért alig aludtam éjszaka. Talán kettő óra volt már, amikor még mindig a teraszajtón át néztem az eget, ami tiszta volt és kék, csillagok sehol…, mindenesetre ahogy az égboltot szemléltem sok szerettem jutott eszembe…, így jöttek az emlékek is…! Aztán az utcáról beszűrődő fényeket figyeltem…, minden nagyon csendes volt, csak a szívem nem: nagyon dobogott, és nem engedett elaludni. Valamikor jóval kettő után elnyomott a fáradtság és a szomorúság, de négytől ismét fennvoltam több mint egy órán át. Akkor éjjel eljutottam odáig, hogy már nem megy tovább…, de túlságosan is gyáva vagyok. Sokat gondoltam Rád, és sokszor végiggondoltam a telefonban elhangzottakat…. És az elmúlt egy évet is….
Halleluja
2010 október 20. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
”I heard there was a secret chord
That David played and it pleased the Lord
But you don’t really care for music, do you?
It goes like this, the fourth, the fifth, the minor fall, the major lift, the baffled king composing Hallelujah
Hallelujah
Hallelujah
Hallelujah
Hallelu—-jah
Your faith was strong but you needed proof, you saw her bathing on the roof, her beauty in the moonlight overthrew you
She tied you to a kitchen chair, she broke your throne, she cut your hair, and from your lips she drew the Hallelujah
Hallelujah
Hallelujah
Hallelujah
Hallelu—-jah
Maybe I have been here before, I know this room; I have walked this floor, I used to live alone before I knew you
I’ve seen your flag on the marble arch, love is not a victory march, it’s a cold and its a broken Hallelujah
Hallelujah
Hallelujah
Hallelujah
Hallelu—-jah
There was a time you let me know whats really going on below, but now you never show it to me, do you? (and)
Remember when I moved in you; the holy dark was moving too, and every breath we drew was Hallelujah
Hallelujah
Hallelujah
Hallelujah
Hallelu—-jah
Maybe there’s a God above, and all I ever learned from love was how to shoot at someone who outdrew you
And its not a cry you can hear at night, its not somebody who’s seen the light, its a cold and its a broken Hallelujah
Hallelujah
Hallelujah
Hallelujah
Hallelu–jah
Hallelujah
Hallelujah
Hallelujah
Hallelu—u—jah”
Mosoly
2010 október 20. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
„A mosollyal fizetni lehet. A mosollyal kárpótolni lehet. A mosollyal életet lehet adni. És van mosoly, melyért meghal az ember.”
Nem
2010 október 15. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Nem akarok így élni tovább…. Nem tudok így élni tovább…!
Vigyázat, törékeny!
2010 október 14. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
“Néha azt szeretném, ha “Vigyázat, törékeny” felirat lenne a homlokomra ragasztva. Néha azt szeretném, ha valahogy tudtára adhatnám az embereknek, hogy azért, mert olyan világban élünk, ahol nincsenek szabályok, és olyan életet élünk, ahol nincsenek törvények, másnap reggelre kelve még éppen úgy fáj, ami fáj.”
Most úgy érzem, hogy…
2010 október 8. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
…nagyon hiányzol…, bárcsak itt lennél és soha többé el nem mennél…, iszonyúan rossz most minden…, ez az érzés, a hiányod…, én belehalok…, nem tudok így továbbélni…!
Általad ismertem meg az igaz szerelem, de a fájdalom érzését is.
Találkoztunk
2010 október 7. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Ma találkoztunk…. Azt mondtad útközben, hogy nagyon örülsz annak, hogy találkoztunk.
Megkérdezted, hogy milyennek is tartalak Téged…, és akkor elmeséltem Neked, hogy mennyiszer megbántottál…. Kérted, ne haragudjak Rád. Olyan őszintének tűntél…, és ez nagyon jó érzéssel töltött el.
Aztán elkezdtél simogatni…, eleinte nem viszonoztam a közeledésedet. Elmondtad, hogy nagyon vonzónak találsz, egyszerűen nem tudsz nekem ellenállni…. Úgy gondolod, én nagyon érzékeny vagyok, ami nem jellembeli hiba, de ezért sem Te kellesz nekem….
Kérdezted, hogy akarlak-e látni még. Nemet mondtam…, láttam, megbántottalak…, nem ezt akartad hallani, ezért megkérdeztem Tőled, hogy mit kellett volna mondanom…. Csak annyit mondtál, a legjobb lesz, ha egy ilyen válasz után Te inkább elmész. Végül maradtál…
… és szeretkeztünk…! Most nagyon gyönyörű volt az együttlétünk….
Azt hiszem igazad van, nekem tényleg nem erre van szükségem…, nem arra, hogy elmenjél tőlem. Eleinte egészen jól bírtam, amikor itt hagytál…, de most már nagyon hiányzol, iszonyatosan rossz Nélküled…, belehalok…. nem szeretném, hogy elmenjél tőlem…! Én azt szeretném, ha itt maradnál…velem! Nemsokára újra eljössz…, bár nem tudod még, de ilyen feltételek mellett ez nem lesz így sokáig…, talán még párszor találkozunk…, de nekem ez így kevés…, nekem ez nem fog menni…, le fogom zárni ezt az egészet sürgősen, hiszen néhány hónapja pont Temiattad égettem fel annyi mindent…. Ha menni akarsz, el foglak engedni Téged, bármennyire is gyönyörű volt a mai napunk…. Sajnos, nekem Te így nem kellesz….
Ez bonyolult
2010 október 6. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
“Ez bonyolult…Néha hiányzol és nem bírom, ha nem vagy velem. Szükségem van a jelenlétedre, még ha nem is nézek Rád. Néha ellöklek, mert félek. Megijedek Tőled, pedig nem bántasz. Néha futnék Veled akármeddig, akárhova, csakhogy együtt lehessünk. Néha úgy érzem, nem jó, ha itt vagy, vagy nézel, mert elvársz dolgokat és lehet, hogy nem tudom megtenni. A szívem megszakad, ha mással látlak, de nem szólok egyetlen szót sem, csak elsétálok. Nem tudok soha haragudni Rád úgy igazán, pedig lehet olyat tettél, amiért másnak már nem jutna a bocsánatomból. Néha, ha Rád gondolok, sírok, néha nevetek, néha ordítok, aztán megint ott a mosoly az arcomon.”
Nem is tudom
2010 október 4. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
“(Turnaround)
Every now and then
I get a little bit lonely
and you’re never coming around
(Turnaround)
Every now and then
I get a little bit tired
of listening to the sound of my tears
(Turnaround)
Every now and then
I get a little bit nervous
that the best of all the years have gone by
(Turnaround)
Every now and then
I get a little bit terrified
and then I see the look in your eyes
(Turnaround bright eyes)
Every now and then I fall apart
(Turnaround bright eyes)
Every now and then I fall apart
And I need you now tonight
And I need you more than ever
And if you’ll only hold me tight
We’ll be holding on forever
And we’ll only be making it right
Cause we’ll never be wrong together
We can take it to the end of the line
Your love is like a shadow on me all of the time
I don’t know what to do and I’m always in the dark
We’re living in a powder keg and giving off sparks
I really need you tonight
Forever’s gonna start tonight
Forever’s gonna start tonight
Once upon a time I was falling in love
But now I’m only falling apart
There’s nothing I can do
A total eclipse of the heart
Once upon a time there was light in my life
But now there’s only love in the dark
Nothing I can say
A total eclipse of the heart (…)”
Félek
2010 október 2. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Még ma is rengeteget gondolkodtam Rólad, rólunk. Nem tudom, hogy mit akarsz tőlem, mik a terveid velem, velünk. És ez megrémít…! Félek….
Félek, hogy megint fájni fog majd…, és én azt nem szeretném. Nem tudnám újra végigcsinálni…, bár még mindig nyakig benne vagyok a Te irántad való érzésekben…, persze már nem annyira, mint régen…, de ez talán azért van, mert minden nap emlékeztetem magam azokra a mondataidra és tetteidre, amelyekkel annyira megbántottál…szándékosan. És mégis…, félek, hogy nagy hülyeséget fogok csinálni, olyat, amit megbánok. Talán sokkal jobb lett volna, ha azon a napon nem találkozunk össze újra véletlenül (már amennyire vannak véletlenek).
Félek, hogy megint bántani fogsz, hogy olyanokat fogsz mondani ismét, amik fájnak majd. Félek, hogy megint csak játszani akarsz velem. Bár mostanában sokkal kedvesebb és türelmesebb vagy…, sokat változtál…, és ez nagyon jól esik…, azt hiszem én pont “ebbe” az A.-ba szerettem bele. Tegnap a telefonban (és régen soha nem beszéltünk csak úgy), ma pedig az sms-ed, amiben azt írod, sajna, hogy nem tudunk találkozni és vigyázzak magamra…. De félek, hogy ez nem őszinte a Részedről…, bár most úgy tűnik, tényleg más lettél. Félek, hogy csak addig lesz így, amíg észre nem veszed, hogy még mindig szeretlek, még ha nem is úgy, mint régen. És félek, hogy Te nem is sajnálod annyira, hogy sem ma, sem pedig holnap nem tud(t)unk találkozni, mert ha nagyon szeretted volna, felutazol hozzám.
Félek, hogy Neked csak az hiányzik, hogy valaki minden hibáddal és olyannak szeressen, amilyen vagy…. Különleges vagy nekem még most is…! Megváltoztattál…, olyan dolgokat hoztál ki belőlem, mint még soha senki. De félek, Neked csak ezt tetszett és arra vágysz, hogy legyen valaki, aki rajong Érted, és bármit megtenne Neked…!
És félek, hogy Te csak egy kis szeretetre és gyengédségre vágysz…!
Én egyre csak félek, hogy mi lesz ebből, hogy mikor bántasz majd megint, hogy mikor csalódok Benned újra, és mikor érzem úgy ismét, hogy mennem kell. Nem akarlak én sem bántani Téged, sem pedig elveszíteni, soha többé, de lehet, mégiscsak már most kellene kilépnem, elég erősnek lenni, és nem keresni Téged illetve nem fogadni a Te keresésedet sem. De közben érzem, hogy az mégsem menne…, mert szeretlek…még mindig…, és ugyanakkor szenvedek, mert most is hiányzol. Ha tehetném, most csak feküdnék Melletted, fognám a kezedet, néznék a szemedbe, és lesném a mosolyodat, amit annyira szerettem….
Bár próbálom azt mutatni Neked, hogy megváltoztam, hogy már nem az vagyok, aki akkor nyár elején még voltam…, de félek, hogy Te észreveszed a valóságot és akkor majd újra bántasz. Nem tudom, mi lesz, amikor nemsokára újra találkozunk…, azt hiszem egy olyan valakit fogsz látni már, amilyenné Te magad tettél engem…. Nem fogom engedni, hogy legyen bárki is még az életemben, aki ha csak egy picit is, de közel kerüljön a szívemhez…, és ez Te miattad van így…, Te tettél ilyenné!
Vár ránk még egy beszélgetés…, és félek, annak nem jó vége lesz. Sok minden van, amit el kell mondanom Neked, már ezerszer végig gondoltam magamban, de tudom, akkor majd alig fog kijönni hang a torkomon.
És félek, hogy majd újra eltűnünk egymás közeléből…, és az fájni fog. Én azt nem szeretném, mert…. Mert szeretlek! Igaz, nekem ez volt az eredeti célom, és ha nem botlunk egymásba, így is lett volna…, mert én mindent megtettem ennek érdekében…. Bár Te azt mondtad akkor és ott, hogy már akartál keresni, de nem mertél…, és tudom, abban a percben, hogy megtetted volna, újra elgyengültem volna. De félek, hogy a mostani beszélgetéseink és találkozásaink csak átmenetiek, és csak arról szólnak, hogy Te jól gyere ki ebből az egészből, hogy talán csak a lelkiismereted miatt keresel. Nekem az a régi A. nem kell, akkor inkább semmi…, és választom az egyedüllétet!
Ha kívánhatnék egyet, most azt szeretném, hogy amikor találkozunk, már nem hagynál itt soha többet! Szeretlek és hiányzol.
De félek, hogy Neked csak játék volt és lesz, míg nekem szerelem…!
Utóirat:
Kedves A.! Kérlek, ne bánts (meg) még egyszer, és ne a fenti önző érdekből keress meg! Még mindig nagyon fáj, amit tettél, és fájnak, amiket mondtál, ezért kérlek, ne tedd velem újra! Mondd drága A., mit akarsz Te még tőlem? És mondd kedves A., hát mit jelentek én Neked? Tudod, nekem Te voltál (és talán még mindig vagy) az Igaz Szerelem!
Szép álmokat, és nekem most az is lesz
2010 október 1. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Ma nem voltam ilyen erős, mint hétfőn: büszkeség ide vagy oda (és azért legyünk őszinték, A.-val kapcsolatban a büszkeségemről már régen nem is beszélhetek), felhívtalak…. Nem tudom, hogy mi történt velem, de hiányoztál…nagyon! Na, ezt azért nem vallottam be Neked, csak annyit mondtam, hogy eszembe jutottál, és felhívtalak. Igazából látni akartalak holnap este, de nem értél rá: egy kolléganőddel jössz fel dolgozni és aztán viszed is haza. Azt kérted, tegyük át máskorra. Még annyit is mondtál, hogy ha bármi van, hívjalak, keresselek nyugodtan! Sokat beszélgettünk, igaz csak a suliról, munkáról, és általános dolgokról,…sokszor egy-egy téma között kisebb csend is volt, mintha zavarban lennénk…, úgy mint régen. De nagyon kedves voltál…, és ez most jól esett…, megerősítette bennem, hogy Te mégsem játszani akarsz újra velem. És végül úgy búcsúztál, hogy szép álmokat…, és nekem bizony most tényleg az lesz!
Most pedig azon gondolkozom, hogy…
2010 szeptember 30. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Pár napja nem írtam, de csupán azért, mert nem igazán volt mit: megint csak a szokásos van…, és már alig merem leírni (tényleg én magam is valahol szégyenlem), hogy 3-4 hónap után is még mindig (ennyire) foglalkoztatsz, A.. Merthogy még mindig az a helyzet, hogy sokat gondolkozom Rólad és azon, hogy most éppen vajon mit akarhatsz vagy mit nem akarhatsz, s mik a szándékaid velem.
Egyébként hétfőn beszéltünk. Akkor azt is megkérdeztem Tőled, miért akarod, hogy meghívjalak magamhoz. Azt válaszoltad, hogy nem akarsz haragban lenni velem, és mert az annyit jelentene Neked, hogy szóba állok Veled, és kapcsolatban akarok maradni Veled…, majd annyit mondtál, hogy Te szeretnél hosszútávon kapcsolatban lenni velem. Bárhova is költözzek, szeretnéd, ha meghívnálak. Nem tudom…, nem értelek én Téged, A., régen ha hívtalak magamhoz, mindig csak ígérgetted, hogy eljössz, aztán lemondtad…, de olyan is volt, hogy már ennyit sem tettél meg, én pedig csak vártalak…, piszok rosszul esett…, nagyon fájt. Most pedig azt kérdezgeted, hogy elhívlak-e, és hozzáteszed, hogy Te örülnél Neki és szívesen jönnél, már csak rajtam áll, hogyan is döntök. Mindenesetre én annyit válaszoltam, hogy nem is tudom, mit mondjak erre…! De hogy őszinte legyek, akkor és ott tényleg nem tudtam, hogy mit válaszoljak…, mert igazából rögtön az jutott eszembe, hogy mennyiszer és mennyire megbántottál…, de sem a hely, sem az idő nem volt jó arra, hogy erről is beszéljünk. Persze nem haragszom Rád, csak még mindig fáj…. Azt is mondtad, hogy majd később még beszélhetünk, de én nem kerestelek (és nagyon büszke voltam magamra, hogy így megálltam…). Szóval nem hívtalak meg magamhoz, de Te sem magadhoz…(igaz erről nem is volt eddig szó)!
Mindenesetre nekem most úgy tűnik, Te már nem vagy biztos abban, hogy én mit érzek Irántad…. Egyébként egyikünk sem beszél konkrétumokról, egyikünk sem adja ki magát. Azt hiszem mind a ketten azt figyeljük, hogy a másik vajon mit vagy éppen mit nem akar. Én mindenesetre azt biztosan tudom, hogy mit nem akarok: kiadni magamat Neked még egyszer…, merthogy kétszer már megtettem…, és nagyon csúnya vége lett. Ha pedig a rajongásomra vágysz, akkor rossz helyen keresel. Mostantól olyan leszek Hozzád, mint amilyenné tettél…! Persze szeretlek még Téged, de…. De most úgy érzem, hogy már nem annyira és nem úgy, mint régen…, talán azért, mert már tudom, hogy milyen ember és férfi vagy valójában…, persze nem vagy közömbös (még) nekem, de….
Megkérdeztem, hogy elmegyünk-e színházba. De nem értél rá, pedig szívesen jöttél volna, nagyon sajnálkoztál…, legalábbis ezt mondtad. Persze nem tudom, hogy csak ez hangzott-e jól, vagy tényleg így gondoltad-e…. Én mindenesetre reménykedem, hogy az utóbbi az igazság. És hát pont ez a baj, hogy már nem bízom meg Benned, minden válaszod mögött keresem a miért-et: vajon miért így válaszoltál, vajon ezzel mit akarhatsz, és tényleg így gondolod vagy csak mondod?
Ma úgy volt, hogy találkozunk, de csak rövid időre…, bár nem mondtam biztosra, hogy elmegyek. Csak annyi időnk lett volna, hogy elhozol hazáig és beszélgetünk útközben. Végül nem lett ebből semmi: egy órával korábbanra vártál, így elkerültük egymást. Csalódott és szomorú voltam akkor…, mert szerettelek volna azért látni, de most már jobb…, sőt most már azt érzem, hogy annyira nem is baj, hogy így alakult…, és eszembe jutott még az is, hogy bezzeg régen sokkal jobban fájt volna egy ilyen…, szóval talán ennek így kellett ma lennie. Ami mondjuk a megnyugtató érzést okozza valószínűleg az lehet, hogy miután elkerültük egymást, beszéltünk telefonon és azt mondtad, majd keresel, hogy megbeszéljük, mikor találkozunk. És azért ez jó érzéssel tölt el, mármint hogy akarsz találkozni majd, és ráadásul most Te mondod ezt! De az is az igazság része, hogy megfordult a fejemben: lehet, hogy csak úgy mondtad, hogy vártál és azt hitted nem jövök, ezért elmentél, de valójában örültél, hogy nem futottunk össze, mert nem is akartad, így inkább leléptél korábban és csak bemeséled nekem, hogy eltévesztetted azt, amikorra megbeszéltük?
Szóval most egyre csak azon gondolkozom, hogy mit akarhatsz tőlem. Azt mindenesetre nem hiszem, hogy hirtelen eszedbe jutott, én kellek Neked és szeretsz…. Valószínűleg vagy jól akarsz kijönni ebből az egészből, és látni akarod, hogy nem haragszom Rád, így megnyugtathatod a lelkiismeretedet, vagy – és sokkal inkább ez a valószínű – csak „annyit”…. És ez egy picit szomorúvá tesz, mert azért ennél többet jelentesz még nekem, és én azt sem szeretném, ha csak “annyit” látnál bennem…. És az utóbbi, “csak-annyit-akarsz-tőlem” elméletemet látszik alátámasztani, hogy annyira nem sietsz hozzám…, igaz sok a munkád…. Bár másrészről, az is igaz, hogy nagyon meglepsz azzal, hogy találkozni akarsz, meg színházba is eljöttél volna, ha nincs az a hetekkel ezelőtt megbeszélt programod…. Nem tudom…. Olyan más most minden. Nem igazodom ki rajtad…, de magamon sem. Úgyhogy lehet az lesz a legjobb, ha hagyom, hogy minden menjen a maga útján…, aztán meglátom…. Semmibe nem élem bele magam, nem álmodozom, legalábbis megpróbálom, mert még egyszer végig nem járom azt az utat Miattad, amit tavasszal és nyáron (és amely utat még egy picit most is járom). Az még mindig nagyon-nagyon fáj és bizony nem menne még egyszer…, bele is halnék…, de most aztán tényleg!!!
Már megint csak szenvedek Miattad
2010 szeptember 26. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Nem hívtál ma (sem) ;(, és most már nem tudom eldönteni, hogy azért, mert tényleg sok a munkád, de majd akarsz és fogsz is keresni; vagy azért, mert egyáltalán nem is akarsz hívni, csak ígérgetted és (ismét) jól behülyítettél…. Persze én vagyok a hülye, hogy hagyom magam hülyítgetni és bízom Benned, hiszek Neked.
Két napja már (megint) csak nyűglődöm és szenvedek Miattad. És nekem ebből már nagyon elegem van: úgyhogy most arra jutottam, még a jövő hét közepefelé tiszta vizet öntök a pohárba….
Ez így már minden, csak éppen nem élet…! :-( És ez nagyon-nagyon rossz így….
Találkozás egy régi szerelemmel
2010 szeptember 24. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Tegnap találkoztunk….
Egy sűrűn írt két oldalas levelet akartam ott hagyni Neked, amit még a hét elején írtam meg, de összefutottunk…, és végül nem mertem illetve addigra már nem akartam odaadni Neked….
A múltról nem beszéltünk: azt hiszem sem a hely, sem az idő nem volt alkalmas arra. Talán majd egyszer…, mert azt ne hidd, hogy ezt az egészet szó nélkül megúszod….
Amikor megláttalak, mondtam, én megyek, de Te azt válaszoltad, hogy maradjak…. Csak pár percig maradtam…, különben is, most én voltam eleinte nagyon zavarban….
Mutattad, nézzem meg, hogy meghíztál…, de én csupán a vállamat vontam meg (most mondtam volna azt, hogy nem baj, nekem így is bejössz…? egyébként pedig régen még így feleltem volna, de most már nem mondanék ilyet…), ezért erre csak annyit mondtál, rám van írva, hogy arra gondolok, egyél, ha akarsz, engem nem érdekel…. (Amúgy meg szerintem nem is híztál meg…, mert azért megnéztelek magamnak, Te jóember….)
Kérdezted, hogy haza hozhatsz-e, erre igennel feleltem…, de hozzátettem, hogy csak mert most a kényelem vonz…, bár ha jobban végiggondolom, szép idő van, úgyhogy akár a közlekedési eszköz és séta is megtenné nekem. Ezen csak nevettél…. (Nagyon tetszett a mosolyod (még most is).)
Azt is megkérdezted, hiányoztál-e nekem…, de én azt mondtam Neked, hogy nem. Aztán újra megkérdezted, hogy egy picit sem, s kérted, legalább mondjam azt, hogy azért egy kicsit hiányoztál…, de én erre is nemmel válaszoltam. (Kétszer már kiadtam magam Neked, harmadjára nem fogom…, meg különben is, mégis csak mit vártál a történtek után…?!)
Azt is mondtad, hogy találkozhatunk majd, de most sok a munkád. Erre pedig úgy feleltem, hogy én meggondoltam magam, inkább mégsem akarok már találkozni Veled, és különben is, lehet nem lesz időm ilyenekre. Visszakérdeztél, hogy milyenekre nem lesz időm…, és én csak annyit válaszoltam, ki tudja a jövőben mennyire leszek elfoglalt, és nem hiszem, hogy olyanokra lesz időm, hogy Veled találkozzak…, csak néztél, de semmit nem szóltál. Még egyszer szóba hoztad ezt, akkor azt feleltem, nekem végülis mindegy, hogy találkozunk-e még…, de szerinted ez nem válasz.
Kérdezted, hogy elköltöztem-e már, és Téged majd meghívlak-e magamhoz. Én csak annyit feleltem, hogy még nem költöztem el, de ha majd úgy lesz, akkor sem hívlak meg Téged, meg különben is minek jönnél hozzám. Később, amikor megkérdeztem, hogy Veled mi van, hogy vagy, csak annyit meséltél, hogy Te már nem laksz az Édesanyáddal és a Testvéreddel…, majd hozzátetted most egyedül élsz…. Igaz, Te nem hívtál meg…, pedig én lehet, elmentem volna.
Amikor elváltunk, annyit mondtál megint, hogy most rengeteg a munkád, de fogsz keresni…, bízzak Benned, bár szerinted már nem hiszem el Neked azt, hogy majd keresel…, s én csak annyit mondtam, hogy ezt jól látod…, majd megköszöntem hogy hazahoztál, s az autódból kiszálltam… (és bár most még azt is felajánlottad, hogy hazáig viszel, amit én örömmel el is fogadtam…, most azonban már csak azért sem kérdeztem meg, hogy van-e kedved bejönni…).
Nem tudom, hogy mit akarhatsz még…, ha egyáltalán akarsz valamit…. Majd meglátjuk…. Egyébként pedig meg ma (is) elég sokat gondolkozom a tegnapról meg az elmúlt hónapokról, és arra jutottam: ha úgy lenne, hogy szeretnél tőlem valamit, már kerestél volna eddig is…, vagy mondtál volna valami kedveset most…, de semmi ilyesmi….
A múlt héten azt mondtad, hogy akartál keresni, de nem mertél. Aztán erre léptem én…, de most Te jössz…. Az igazság az, hogy nem haragszom Rád, de nem is felejtek…!
És én azt kívántam
2010 szeptember 23. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
…és én akkor és ott ma azt kívántam, hogy bárcsak az idő megállna…
Így igaz
2010 szeptember 22. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
“Az életben van néhány dolog, ami túl szép, hogy igaz legyen. A többi pedig túl igaz, hogy szép lehessen!”
Elmegyek
2010 szeptember 20. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
„Elmegyek, elmegyek, milyen úton indulok, még nem tudom.
Elhagyom otthonom, még a jóbarátoktól sem búcsúzom…”
De én nem akarom…
2010 szeptember 19. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
“Azt hiszem, az életem olyan, mint egy elkoptatott közhely. “A lány, aki annyira szerelmes volt, mégsem viszonozták…”. Ez lennék én. De én nem akarok a hősnő lenni egy tragikus szerelmi történetben! Csak egy hétköznapi lány szeretnék lenni, aki szeret, és akit szeretnek.”
Voltál már úgy?
2010 szeptember 18. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
”Voltál már úgy, hogy azt akartad mondani, hogy persze, hogy veled tartok, ha mész, és mégis csak egy grimasz meg egy makacs “mégsem megyek” lett belőle?
Hogy némán ültél, mikor nyelved hegyén izzott a szó: “szeretlek”?
Hogy a meleg ölelés helyett ijedt távolságtartásba burkolóztál?
Hogy valakinek azt mondtad nélküled is boldog leszek, menj csak, hátra ne nézz, és a kemény szikla porrá hullt, mikor Ő elhagyott?
És csacsogtál már legjobb barátodnak máshoz fűző szerelmedről, lelked mélyén vágyva, hogy csókjával tapassza be a szád?
És kezdtél már úgy mondatot, hogy most elmondom az igazságot neked, s a szerelem színeit lecsupaszítva, csak valami halovány képet festettél érzéseidről, nehogy nevetségessé válj?
Mondta már a belső hangod, hogy nem jött még el az ideje, és később azt, hogy elmúlt?
Nevettek-e már ki azért, mert szerelmet vallottál?
Rádkiáltott-e már etikai értékrended, ne tovább, nem szabad így szeretni,
és féltetted-e már szerelmed attól, hogy életed túl bonyolult?
Ébredtél-e már arra, hogy szíved igazgyöngyeit olyannal osztottad meg, aki nem bírt rá vigyázni?
És volt-e bűntudatod, amikor a másik, kit megszerettél, neki már csak szűkmarokkal mért üveggyöngy jutott?
És képedtél-e már el azon, hogy nem csak egy szerelem van a szívedben?”
Véletlen
2010 szeptember 17. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
“Nem hiszek a véletlen találkozásokban. A világ törvénye olyan, ami egyszer elkezdődött, azt be is kell fejezni. Nem valami nagy öröm ez. Semmi sem érkezik idejében, semmit sem ad az élet akkor, amikor felkészültünk rá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon egyszer észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben… két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra.”
Ami mindent megváltoztat
2010 szeptember 17. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
„Az élet egy nagy szerepjáték. Mindannyian játsszuk az általunk választott karaktert, és csak egy dolog van, ami kizökkenthet minket a szerepünkből, s az nem más, mint a szerelem. Mikor jön valaki, aki az első perctől kezdve átlát rajtunk, az ő szemében az álarcunk lehull és megsemmisül. Csupán az igazi énünk érvényesül, ha akarjuk, ha nem, és ez az, ami néha annyira megrémít minket, hogy legszívesebben hanyatt-homlok menekülnénk, de hamarosan rájövünk, hogy e nélkül nincs értelme az életünknek.”
Wicked Game
2010 szeptember 16. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
“The world was on fire
No one could save me but you.
Strange what desire will make foolish people do
I never dreamed that I’d meet somebody like you
And I never dreamed that I’d lose somebody like you
No, I don’t want to fall in love
[This love is only gonna break your heart]
No, I don’t want to fall in love
[This love is only gonna break your heart]
With you
With you
What a wicked game you play
To make me feel this way
What a wicked thing to do
To let me dream of you
What a wicked thing to say
You never felt this way
What a wicked thing to do
To make me dream of you
And I don’t wanna fall in love
[This love is only gonna break your heart]
And I don’t want to fall in love
[This love is only gonna break your heart]
{World was on fire
No one could save me but you
Strange what desire will make foolish people do
I never dreamed that I’d love somebody like you
I never dreamed that I’d lose somebody like you
No I don’t wanna fall in love
[This love is only gonna break your heart
No I don't wanna fall in love
[This love is only gonna break your heart]
With you
With you
Nobody loves no one”
Szerelembe esni Veled
2010 szeptember 16. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
”Meeting you was my fate,
”Találkozni veled – ez volt a sorsom,
a barátoddá válni – ez a döntésem volt,
de szerelembe esni Veled – ez az irányításom nélkül zajlott.”
Utóirat
2010 szeptember 15. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Most akartam lezárni… a számítógépemet, de megláttam a tévében “azt” a filmet, és eszembe jutott…
♥ ….az a különös érzésem ma, hogy még el is gondolkodtam arról, vajon miért nem vagy a „közös helyünkön”…, és bár amúgy számtalanszor nem szoktál ott lenni, én meg nem is szoktam keresni a választ annak miértjére…, most mégis olyan másnak tűnt, ezért még a gondolattal is eljátszottam, hogy talán azért, mert Te is „ott” leszel…, aztán azt mondtam magamnak, hogy ilyen eszembe se jusson…, micsoda hülyeség, hiszen ez kizárt, és különben is én már nem akarom, hogy Te is „ott” legyél…;
♥ …a blúz, amelyet akkor is viseltem, amikor először közeledtél, és ma mindenáron fel akartam venni, ezért délelőtt gyorsan kimostam és a Napon megszárítottam…;
♥ …a tény, hogy ki tudja miért (kiért), de annyira készülődtem egész nap…;
♥ …az, hogy pontosan egy évvel azután, hogy először találkoztunk, újra összefutunk, bár nem terveztük….
♥ …És most a film a tévében: amit akkor néztem…, január vége volt, hatalmas hó esett, és megírtuk egymásnak: ha ennek a filmnek vége, beszélünk…, késő éjszakáig beszélgettünk is, és én olyan boldog voltam…, alig aludtam aznap éjjel…, és akkor, ott azt kívántam, bárcsak itt lennél már mellettem…, és egy nap majd maradj is itt örökre! Úgy vártam akkor a hívásodat…, mint ahogy most is…!
Ma egy éve, hogy megláttalak…! Milyen különös egy nap…! Különös? Különleges? Vagy inkább csupán a véletlenek (kegyetlen) összjátéka…?
Hát…
2010 szeptember 15. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Ma napra pontosan egy éve, hogy megláttalak…, legalábbis szerda volt, igaz szeptember 16-a. Talán ezért is lehet, hogy ma olyan sokat gondoltam Rád, arra a bizonyos egy évvel ezelőtti napra, az elmúlt egy évre, és a sok kedves emlékre…! Aztán arra is gondoltam, hogy végül mi lett ebből az egészből, mert Te milyen ember is vagy a valóságban! Délelőtt még azt is éreztem, hogy most minden Veled kapcsolatos dolog sokkal jobb…, sokkal könnyebb…, s talán arra a találkozóra, amit az elmúlt napokban még annyira akartam, most nem is vágyom…, már-már mintha kezdenélek Téged elengedni. Majd az is eszembe jutott, hogy mennyiszer hittem azt, hogy Te vagy az, aki legyőztél…, de ma rájöttem, ez nem igaz: én győztem le saját magamat…: amikor egyáltalán mertem keresni a társaságodat…, amikor írtam Neked egy rövid üzenetet, hogy valamikor elmehetnénk egy forró csokit meginni, és amiből végül „meglepetésedre” (hát még az én saját magam meglepetésére) egy kétszemélyes buli lett, ahol vacsorával vártalak…, és aztán amikor elmondtam Neked, hogy kedvellek, szeretek Veled lenni, és fontos vagy nekem…, de leginkább akkor, amikor….
Délután felvettem azt a blúzt, amiben akkor voltam, amikor először közeledtél…. Aztán elindultam „oda”…, még egyszer, utoljára…, hogy azt a maradék pár dolgot, ami még – ha csak ugyan részben is, de – Veled kapcsolatos, elpakoljam. Tudtam, hogy Te úgysem leszel ott…, legalábbis ma biztosan nem…, ezért is szerveztem ezt a mai napra! De amikor beléptem, rögtön észrevettem, hogy a kulcs nincs a helyén…, és megláttam a táskádat is…! Először arra gondoltam, hogy ez lehetetlen…, majd eszembe jutott, hogy egész nap olyan furcsa, megmagyarázhatatlan érzésem volt: csodálkoztam, hogy Te már reggeltől nem voltál a „közös helyünkön”, majd arra a blúzra gondoltam, amit viseltem: gyorsan még délelőtt kimostam, és a Napra kitettem száradni, mert ma mindenképpen azt akartam felvenni….
És megláttuk egymást…! Azt nem tudom, hogy Te voltál-e jobban zavarban vagy inkább én… (pont úgy mint ma egy éve…), de egy biztos, egyikünk sem sejtette, sőt talán egyikünk sem igazán akarta, hogy találkozzunk még valaha, pláne nem ma…! Nagyon zavarba jöttél, alig tudtál megszólalni eleinte, majd csak azt kérdezgetted, hogy mi újság velem, meg azt mondogattad, hogy mész, mert menned kell. Akkor úgy éreztem, hogy ez a találkozás bizony nem hiányzott a lelkemnek…, nagyon rossz volt. Rossz volt látni, ahogy csak egy percet töltesz velem, és már mész is inkább gyorsan, de közben pedig csak annyit kérdezgetsz egyfolytában, hogy mi újság van velem…, persze mennyivel kellemetlenebb lett volna, ha még csak egymáshoz sem szólunk…. Én továbbpakoltam, és azt hittem elmentél…, ahogy mondtad! Kint megvártál, és rögtön odajöttél, hogy hagy segítsél bezárni az ajtót. Beszélgettünk, de még mindig nagyon zavarban voltunk. Azt mondtad, hogy szép a táskám. Mosolyogtál, és csak annyit kérdeztél, hogy megbántam-e. Én rögtön tudtam, hogy Te másra gondolsz, de úgy válaszoltam, mintha Rólad beszélnék…, és Te érezted is ezt, ezért újra megkérdeztél. Sokat mosolyogtál, és mondtál olyat is, ami szerintem már nem feltétlen ad okot egy kedves mosolyra…, ezt meg is mondtam Neked, és Te annyit válaszoltál erre, hogy nem azon mosolyogsz…, hanem engem nézel…! Tettél egy-két célzást, szurkálást a kettőnk ügyében, illetve Veled kapcsolatosan. Ahogy én is…, és közben tovább mosolyogtál, ezért megjegyeztem Neked, hogy örülök, hogy kettőnk közül legalább Te ilyen jól szórakozol… most is…, ahogy az elmúlt hónapokban úgyszintén…! Azt felelted, ez nem így van. Végül azt mondtad, keresni fogsz…, már eddig is akartál…, csak nem mertél…!
Tudom, hogy most sokan azt mondják, hülye vagyok (megjegyzem, szerintem is!), de várom a hívásodat! És tudom azt is, hogy azzal, hogy nem mertél keresni, Magad mondtad ki, hogy milyen gyenge férfi vagy, és ez látszódott is rajtad ma, a találkozásunkkor. Te, aki hónapokig úgy csináltál, mintha soha nem léteztem volna, most amikor véletlenül összetalálkozunk, hirtelen egészen megváltozol…, esendő leszel…, mint mindannyian…, zavarban vagy, és úgy teszel, mintha mennyiszer eszedbe jutottam volna…, pont olyan voltál, mint az első találkozásunkkor…! És tudom azt is, hogy valójában csak egy ócska kifogás volt az, hogy miért is nem kerestél! Mert ezer és egy lehetőséged lett volna erre…, ha akartál volna! Számtalanszor (ugyan “észrevétlenül”, de) szinte a kezedbe adtam ennek lehetőségét…, bár Te sosem éltél vele…! És én ezt már-már el is fogadtam…, beletörődtem, hogy Te ilyen vagy. Mégis, most jól esett hallani, hogy már akartál…, csak nem mertél keresni. Persze igazából ezzel a mondatoddal valószínűleg csak Magadat akartad meggyőzni, és a lelkiismeretedet megnyugtatni. Én pedig elhittem…, a tündérmesédet…!
Szóval most várom a hívásodat…, és őszinte leszek: nagyon várom és nagyon akarom, hogy keress! És ha Te nem fogod ezt megtenni néhány héten belül, majd megteszem én. Még egy találkozót is megbeszélek akkor Veled. Ha más nem, hát elmondom ott Neked, hogy az még hagyján, hogy csak annyit láttál bennem, amennyit, bár nagyon rosszul esett (esik) nekem…, de az még jobban fáj(t), hogy akkoriban nem kerestél…! Megemlítem majd Neked, hogy nagyon megbántottál…, sokszor…, fájt, amiket mondtál, illetve amiket pont, hogy nem mondtál! Azt is elmesélem Neked, hogy pedig én sokkal többre és jobb embernek tartottalak: felnéztem Rád, becsültelek, és a világ legőszintébb emberének tartottalak…, úgy szerettelek, ahogy még senkit sem…, de az elmúlt kb. 3-4 hónapban megláthattam azt, hogy milyen is vagy valójában…, és ez fáj annyira…. Elmondom majd Neked, hogy hallottam, az elmúlt hetekben sikerült a “fél” országon „végigmenned”, és micsoda „megtiszteltetés” számomra, hogy ezen a listádon én is szerepelhetek. Talán mégiscsak megmutatom a blogomat, és – cenzúrázva – azokat a „bizonyos” leveleket Rólad: csak hogy lásd, mit is jelentettél nekem…, és milyen férfi is vagy valójában…!
Hát, sokféleképpen elképzeltem – főleg az elmúlt hetekben – ezt a napot, évfordulót…, de így bizony egyszer sem! És bár a múlt héten nagyon szerettelek volna újra látni, az elmúlt napokban már kevésbé éreztem ezt…! Talán pont annak kapcsán és akkoriban, ezerszer elgondoltam, hogy milyen is lenne újra találkoznunk, mit mondanánk egymásnak, hogyan is viselkednénk…! De soha, egyetlenegyszer sem ilyennek képzeltem…! Arra viszont rájöttem, még mindig fontos vagy nekem, pedig Neked igazából a mai találkozóig talán még csak eszedbe sem jutottam…. És mégis, olyan jól esett, ahogy azt mondtad, akartál keresni, csak nem mertél!
Amit Veled kapcsolatosan az elmúlt néhány hétben-hónapban felépítettem, most kártyavárként dőlt össze…! Mert most megint hiányzol!
Valami nagyon jó eső érzés tölti el a szívemet, amikor csak meglátlak…, ma is így volt…, és az elmúlt hónapokban azt hiszem, hogy ez az, ami nagyon hiányzott nekem…. Még ha utána nincs is más, csak a fájdalom! Valamiért kedves vagy számomra…még mindig…. És ugyanúgy, mint régen, most is leveszel a lábamról…, sajnos! Ezért is érzem úgy, hogy jól döntettem akkoriban…, akármennyire is szeretném most visszacsinálni…, persze elsősorban Miattad! Igen, még mindig sokat jelentesz nekem. Pedig soha sem lenne szabad elfelejtenem, hogy Neked csak játék volt, nekem szerelem. És Te mindvégig, az első perctől kezdve tudtad ezt…!
De valójában…
2010 szeptember 14. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
“Amikor olyan messze mentél, hogy úgy érzed képtelen lennél még egy lépést megtenni, csak fele olyan messzire jutottál, mint amennyire valójában képes vagy…”
A herceg és a hercegnő
2010 szeptember 13. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
„A tündérmesékben a hercegnő megcsókolja a rút varangyot, és az daliás herceggé változik. A való életben viszont a herceget csókolja meg, aki pedig rút varanggyá változik.”
Arról álmodozom
2010 szeptember 10. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
”Tudod, miről álmodozom?
Arról, hogy hallom, valaki az ablakomat dobálja kövekkel, és végül észreveszlek Téged, ahogy a kertünkben állsz.”
Ma hiányzol
2010 szeptember 9. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
”Hiába tagadom,
még mindig vágyom Rád,
hiányzol,
talán még jobban, mint gondolnád.”
A szerelem az…
2010 szeptember 9. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
„A szerelem nem a tökéletes ember megtalálása – a szerelem az, mikor tökéletesnek látsz egy hétköznapi embert.“
„Szerelem az, amikor csendes nyugalommal csak átöleled és tudod, az életed is rábíznád. Mikor biztonságban érzed magad, és akármilyen baj ért, akármilyen zaklatott vagy, Mellette megnyugszol. Ahogy némán a szemedbe néz, és csak megszorítja a kezed… Mikor olyan titkaid is elmondod Neki, amiket még te sem tudtál azelőtt magadról. És ha reggel kinyitod a szemed, ott fekszik melletted, gyűrötten, kócosan, mégis boldog vagy.”
„A szerelem az, amikor Rá gondolsz, és megszólal a legszebb zene a bensődben.”
„A szerelem az, amikor úgy érzed, sokkal jobb emberré tett, mint amilyen magadtól valaha is lehettél volna.”
„A szerelem az, amikor értelmetlennek és idegennek tűnik mindaz, ahol vagy, egyszerűen azért, mert Ő nincs ott.”
Sokszor arra gondolok…
2010 szeptember 8. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Picit régen írtam, de igazából semmi újjal sem tudnék szolgálni. Csak a szokásos van: néha jobb, máskor rosszabb. És sokszor csak egy-egy idézetet írok be, mert abban talán minden érzésem vagy gondolatom benne van, s aki pedig megfogalmazta azokat a gondolatokat, akaratlanul ugyan, de mindent leírt Rólad, rólam, vagy éppen rólunk, csak jóval szebben, mint én valaha is meg tudtam volna fogalmazni.
Sokat gondolkodom…, persze általában Veled meg velünk kapcsolatban. Tudod, van időm…. Néha túl sok is…, sajnos.
Mostanában azon töprengek gyakran, hogy ha akkor, néhány hete nem így döntöttem volna ahogyan, akkor – ugyan kicsit félve, de – nagyon várnám a holnapot. Néha bánom, hogy mégis megléptem azt…, de szerintem akkor és ott, az adott körülmények mellett a lehető legjobb döntést hoztam…. Persze, hogy őszinte legyek, most bánom…pedig nem szabadna…! Mert ugye igazából annak sem lett volna értelme, ha mégsem teszem meg…. Jó lenne látni Téged…, újra. Most annyira szeretném…, tudom, nagyon készülnék rá: alig aludnék éjjel és várnám, hogy újra lássalak…, nagyon korán indulnék…, pont mint akkor…, pár hónapja, aztán amikor meglátnálak, a nyakadba ugranék, mint az utolsó nap…, bár fogadni mernék, Te már erre sem emlékszel…, vagy ha mégis, úgysem érdekel! Ha újra találkoznánk…! Ha újra találkoznánk, akkor már semmi sem lenne olyan, mint régen…! Azt hiszem, néha egy olyan helyzethez ragaszkodunk, ami biztonságos, de már nem tesz jót senkinek!
Aztán a múlt héten történtekről is szoktam gondolkodni. Az biztos, hogy az egy héttel ezelőtt Rólad kapott „hírek” miatt már nem vagyok olyan (nagyon) szomorú…, mint akkor, amikor meghallottam azokat…, mert nagyon rosszul estek! Soha nem tudtam volna elképzelni pont Rólad, hogy Te ilyen lennél….
Ma az Ismeretlen Ismerősöm is eszembe jutott: most valahogy Ő nem érdekel. Tegnap találkoztunk (persze csak hivatalos ügyben…), és bár vártam, hogy újra lássam…, de mégis, most valahogy nem jött annyira be nekem…, talán fáradtak voltunk…, lehet jobb is így…vagy nem is tudom…, azt hiszem most nincs kedvem semmihez…, senkihez…, bár tegnap még lelkesebb voltam Vele kapcsolatban is! Legközelebb kb. 6 hét múlva találkozunk elvileg (megint csak hivatalos ügyben…) és már nem tudom, hogy várom-e…, és ha ez így van, akkor már régen rossz…!
Találkoztam ma egy régebbi jelöltemmel. Nagyon aranyos, kedves, de nem elég “rossz” fiú…, vagy (még) nem derült ki Róla, hogy mégis az…, mint ahogy Rólad is jóval később tapasztalhattam meg, hogy mennyire is vagy “jó” fiú…. Meg különben is…, csak egy jelölt (volt)…!
Tudod, azért hiányzol most…, piszkosul…! Meg talán az is a baj, hogy valószínűleg (mert azért biztosra nem mondanám…, bár ki tudja…!), ha nem is tudatosan, de mostanában sokszor visszarántasz…, még ha nem is találkozunk, nem is beszélünk, csupán csak a cselekedeteiddel! És ezek bántanak, fájnak…! Még mindig nagyon sokat gondolok Rád…, bár ma már másképpen, mint eddig…!
Mindenesetre egyszer még törlesztek Neked…, visszaadom, amit Tőled kaptam…! De csak azért teszek majd így, mert Neked csak játék volt, nekem szerelem. És Te mindvégig, az első perctől kezdve tudtad ezt…!
Hazugság
2010 szeptember 7. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
”Két oka van, ha az ember nem mondja meg az igazat: vagy mert hazugság révén megkapja, amit akar, vagy mert a hazugsággal megvédi a másikat valamitől.”
Emlékek
2010 szeptember 7. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
”Az emberek azt mondják, a rossz emlékek okozzák a legtöbb fájdalmat, de igazából a jó emlékek azok, amik az őrületbe kergetnek.”
Ragaszkodás
2010 szeptember 5. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
”Néha az ember olyan dolgokhoz ragaszkodik, melyeket jobb lenne elengedni.”
Felejtsd el
2010 szeptember 4. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
”Felejtsd el…, lépj túl rajta …. élj a jövőnek…” – mondják oly sokan, akik nem érzik, amit én érzek, nem tudják, amit én tudok, nem vesztették el, amit én elvesztettem.”
”Felejtsd már el! – mondják, ha látják, hogy rám törnek az emlékek, amelyek egy csodás, tiltott szerelmes nyárra s az amiatti szenvedésekre mutatnak. Nem tudják, hogy ha elfelejteném az olyan lenne, mintha meg sem történt volna, s én azt nem akarom. Szegényebb lennék nélküle, bár kitaszított lettem miatta.”
Hiányzol, A.
2010 szeptember 3. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
”Nem ébredek fel szívesen
Már a részegség sem old fel, azt hiszem
Oldjon fel az ég önző vágyaim alól
Míg hiányzol
A baj, hogy minden arról szól
Az Idő mindent elrabol
Mert Ő hozott el hirtelen és Ő sodort tovább
S még hiányzol…
Én szállok az idővel és a széllel szembe talán
Telve a reménnyel: aki elment vár még rám
Én esküszöm, hogy mosolyogsz még rám
Én nem hiszem, hogy sosem érsz hozzám
Nem büntethet az ég, ha így állok eléd
Lelkemben bűntelenül
Mert hiányzol…
Az utcán épp, hogy létezem
Csak egy arcot, csak egy színt keres szemem
De rólam bárki tudja, hisz a homlokomon áll
Még hiányzol…
Én szállok az idővel és a széllel szembe talán
Ma is telve a reménnyel: aki elment vár még rám
Én esküszöm, hogy mosolyogsz még rám…”
Kérlek, A.
2010 szeptember 2. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
”Menj el, és soha többet ne is gyere vissza az életembe, mert amióta ismerlek, pokol az életem, és epekedve várom azt a pillanatot, amikor elém állsz, átölelsz, és megcsókolsz, és arra kérsz, hogy maradjak mindig Melletted. De ez a pillanat soha nem jön el.”
Nem tudom mi fáj jobban…
2010 szeptember 2. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Úgy érzem, nagyon visszaestem. Egyszerre vagyok szerelmes Beléd…, csalódott…, szomorú…, és mérges Miattad…, ugyanakkor tehetetlen dühöt is érzek Irántad…, és utálom magamat is….
Megtudtam Rólad olyan dolgokat, amiket nem tudok elhinni…, illetve sokkal inkább csak nem akarok! Te nem lehetsz ilyen…! Nem lehetsz ilyen érzéketlen…, közömbös…, képmutató…, és gyenge…! Sokkal jobb ember vagy…, sokkal jobb embernek kell lenned…, különlegesebb vagy, mint bármelyik férfi a világon…! (Legalábbis ilyennek láttalak s persze néha még mindig ilyennek akarlak látni…, sőt hiszem, hogy ilyen vagy.)
Nem tudom azt sem elhinni, hogy ilyen hülye voltam…, annyira bíztam Benned…, és abban, hogy Te vagy az Igazi, ezért viszontszeretsz majd! Annyira szeret(te)lek, pedig a végefelé már tudtam azt is, hogy mit veszek…, bár őszintén szólva azért nem ennyire rossz vételre számítottam…!
És Te? Téged egy pillanatig sem bánt, hogy milyen fájdalma(ka)t okoztál és okozol nekem, mennyire megbántottál szándékosan! Sőt, úgy tűnik, újra meg szeretnéd tenni!
Most megint azt érzem, hogy legszívesebben megküldeném Neked a blogom címét, szórakozz…még egyszer…! Mert remélem, Te azért jól szórakoztál, de próbálok hinni abban is, hogy a bejegyzéseket olvasva talán azt is meglátnád, hogy mi lett a játékod vége…, bár azt hiszem, Téged még ez sem érdekelne….
Nem tudom, hogy mit szeretnék: egyik percben látni Téged és elmondani Neked, hogy nagyon megbántottál, a másik percben szeretnék pont olyan lenni Veled, mint amilyen Te voltál velem, máskor inkább csak átölelnélek, és annyit mondanék Neked, hogy mindezek ellenére még mindig kedvellek, hiányzol nekem, aztán persze van, amikor inkább szeretnék mindent elfelejteni…, még Téged is…!
Egyébként pedig most úgy gondolom, elmegyek arra a találkozóra, nem érdekel, hogy mennyire fog ez fájni nekem…, (mert az biztos, hogy fájni fog…) és az sem érdekel, hogy majd akkor és ott már bánni fogom, hogy így tettem…! A szemedbe akarok nézni, még egyszer, utoljára, hogy lássam, milyen is vagy…! Ennél jobban már úgysem fájhat…!
Teljesen kicsúszott a kezemből az életem az Irántad való érzéseim miatt (persze nem Téged hibáztatlak, mert én hagytam ezt), és most nagyon félek, hogy mi lesz, mert annyi mindent felégettem…, persze mondanom sem kell, hogy Miattad. Próbáltam és próbálok változtatni, ott ahol csak lehet…, miközben pont én vagyok (voltam) az, aki inkább ragaszkodom a biztos rosszhoz, mint hogy a bizonytalanságot, ismeretlent válasszam.
Néha azt kívánom, bárcsak nemsokára felébrednék, és kiderülne, hogy csak egy rossz álom volt mindez…! Nem tudom, hogy akkor, abban a percben, amikor felébrednék, azt szeretném-e, hogy mellettem legyél, fogd a kezemet és már soha ne engedd el, vagy inkább azt, hogy az derüljön ki, hogy soha nem is találkoztunk, mert Te nem is létezel….
Bárcsak véget érne minden…, és bárcsak…!
És most már nem tudom, hogy mi fáj a legjobban:
♥ az, hogy megtudtam, hogy a “fél” ország megvolt Neked…, ahogy én is…, bár Te nagyon is jól tudtad, hogy mit érzek Irántad, mennyire kedvellek, és fontos vagy nekem, úgyhogy annyi tisztesség lehetett volna Benned, hogy nem kezdesz el közeledni felém…, igazán kihagyhattál volna (persze én is akartam/akartalak, de mert szerettelek és nem tudtam, hogy ilyen vagy és csak egy leszek Neked a sok közül…)…,
♥ az, hogy csak egy használati tárgynak tekintettél/tekintesz…,
♥ az, hogy ilyen érzéketlen vagy…,
♥ az, hogy ilyen naív és szerelmes voltam, hogy annyira félreismertelek, hogy nem vettem észre, Te mégsem az a gyengéd, kedves, őszinte, és félénk ember vagy, akinek olyan sokáig mutattad Magad… és aki annyira tetszett nekem,
♥ az, hogy ilyen közömbös vagy velem…,
♥ az, hogy még egyszer szándékosan meg akarsz bántani…,
♥ az, hogy ha tehetném, legszívesebben most én bántanálak meg, miközben mégis szeretnélek látni azért, hogy szeresselek, átölelhesselek, megpuszilhassalak, mert azt érzem, hogy nagyon hiányzol…,
♥ az, hogy ennyire Beléd szerettem, és közben nem akartam meglátni a valós „Énedet”, hittem Benned, és hagytam, hogy bármit megtehess velem, de ami még ennél is rosszabb: néha még mindig azt érzem, újra hagynám…,
♥ és/vagy az, hogy még mindezek ellenére is próbálok hinni abban, hogy Te nem lehetsz ilyen…, Te sokkal jobb ember vagy?!
Tudod mi az, ami a legjobban bánt? Az, hogy az Irántad való érzéseim és a fájdalom miatt (amit okoztál a szavaiddal és tetteiddel) számomra nagyon fontos dolgokat felégettem, mert a megoldást csak ebben láttam. S nem vettem észre, hogy emiatt én pedig olyan embernek fogok csalódást okozni, olyan embert bántok meg – akaratlanul -, aki nem ezt érdemelte tőlem, akivel soha nem szerettem volna ezt tenni, mert olyan jó volt hozzám. De bocsánatot kérni soha nem késő…, és amikor hamarosan meg fogom tenni, akkor majd – bár nem Neked akarok rosszat – már nem fog érdekelni, hogy ezzel esetleg Neked mit okozok…. Hidd el, hogy én csak szeretni akartalak Téged, anélkül, hogy bárkinek vagy akár Neked fájdalmat szerettem volna okozni. Senkit nem akartam megbántani.
Annyira nehéz elhinnem, hogy Te, aki valaha mosolyt csaltál az arcomra, most könnyeket csalsz a szemembe….
Úgyhogy végre most már azt is el kellene fogadnom, hogy milyen ember is vagy Te valójában…: Neked csak játék volt, nekem szerelem. És Te mindvégig, az első perctől kezdve tudtad ezt…!
Nézz a szemembe…
2010 szeptember 1. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
” Look into my eyes – you will see
What you mean to me
Search your heart – search your soul
And when you find me there you’ll search no more
Don’t tell me it’s not worth tryin’ for
You can’t tell me it’s not worth dyin’ for
You know it’s true
Everything I do – I do it for you
Look into your heart – you will find
There’s nothin’ there to hide
Take me as I am – take my life
I would give it all – I would sacrifice
Don’t tell me it’s not worth fightin’ for
I can’t help it – there’s nothin’ I want more
Ya know it’s true
Everything I do – I do it for you
There’s no love – like your love
And no other – could give more love
There’s nowhere – unless you’re there
All the time – all the way
Oh – you can’t tell me it’s not worth tryin’ for
I can’t help it – there’s nothin’ I want more
I would fight for you – I’d lie for you
Walk the wire for you – ya I’d die for you
Ya know it’s true
Everything I do – I do it for you”
http://www.youtube.com/watch?v=ZGoWtY_h4xo
Nem ment
2010 szeptember 1. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
”Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyenek észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozz onnan ahonnan elmentél!”
Búcsúzni jöttem
2010 augusztus 31. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
”Goodbye to you, my trusted friend.
We’ve known each other since we were nine or ten.
Together we’ve climbed hills and trees,
learned of love and ABC’s,
skinned our hearts and skinned our knees.
Goodbye, my friend, it’s hard to die
when all the birds are singing in the sky,
now that the spring is in the air,
pretty girls are everywhere.
Think if me and I’ll be there.
We had joy, we had fun, we had seasons in the sun
but the hills that we climbed were just seasons out of time.
Goodbye, Papa, please pray for me.
I was the black sheep of the family.
You tried to teach me right from wrong.
Too much wine and too much song,
wonder how I got along.
Goodbye, Papa, it’s hard to die
when all the birds are singing in the sky,
now that the spring is in the air,
little children everywhere,
when you’ll see them I’ll be there.
We had joy, we had fun, we had seasons in the sun
but the wine and the songs like the seasons have all gone.
We had joy, we had fun, we had seasons in the sun
but the wine and the songs like the seasons have all gone.
Goodbye, Michelle, my little one,
you gave me love and helped me find the sun
and every time that I was down
you would always come around
and get my feet back on the ground.
Goodbye, Michelle, it’s hard to die
when all the birds are singing in the sky,
now that the spring is in the air
with the flowers everywhere.
I wish that we could both be there.
All our lives we had fun, we had seasons in the sun
but the stars we could reach were just starfish on the beach.”
Te nem is néztél vissza
2010 augusztus 31. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
„Az egyetlen dolog, ami még nehezebb, mint elsétálni, az az, hogy ne nézz vissza…”
Félek a holnaptól!
2010 augusztus 30. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Nagyon félek a holnapi naptól! Bárcsak visszacsinálhatnék mindent…, mindent, ami az elmúlt egy évben Veled kapcsolatban történt, amit jelentettél nekem, amit Irántad éreztem, amiket tettem és mondtam Neked…!
Sajnálom, hogy így alakult és hogy ez lett a vége…. Hidd el, nem gondoltam volna, és nem is ezt akartam…!
Félek nagyon, mert most annyi minden felkavarodott bennem…Miattad! Én nem ezt akartam! Nem akartam megbántani senkit sem…, főleg Téged nem. Őszinték voltak az érzéseim, amit Irántad éreztem, amiket elmondtam és kimutattam Neked! Nagyon szerettelek…, illetve azt hiszem, még mindig szeretlek…, legalábbis most nagyon…! Bár remélem, hogy csak a holnap miatt érzek így, és utána szép lassan minden újra olyan lesz, mint 3-4 héttel ezelőtt…vagy inkább jó egy éve!
Most úgy érzem, nem megy tovább! Nem bírom már! És félek a holnapi naptól! Nem akartam, hogy így legyen…! Mi lesz most?
És Te? Te nem lehetsz ilyen! Milliószor jobb ember vagy! Ugye?
Vége…, ennyi…! De remélem, hogy holnap felébredek, és rájövök, hogy csak egy rossz álom volt minden…!
Nagyon fáj! És miért nem tudok már végre továbblépni?!
Bárcsak…! Tudod, nagyon rosszak, amiket tettél, mert nagyon megbántottál az elmúlt hónapokban…, szándékosan ráadásul…! Minden nap újra és újra rá kell jönnöm, hogy nem jelentettem Neked semmit sem…, csak egy használati tárgy voltam…, amit aztán el is lehetett dobni, mikor úgy akartad; valaki, akivel (vagy inkább akin) jót szórakoztál. De miért? Amikor tudtad, hogy szeretlek, fontos, és különleges vagy nekem! Bárcsak…!
Annyira szeretnélek látni, találkozni Veled…és mégsem! Úgy akarlak még egyszer megölelni, megpuszilni…, de mégsem! Most nagyon-nagyon szeretném, ha…. De Te nem, mert Neked csak játék volt, nekem szerelem. És Te mindvégig, az első perctől kezdve tudtad ezt…!
u.i.: Kedves A.! Mondd, miért?
Szerelmesnek lenni
2010 augusztus 29. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
„Évekig harcoltam a saját szívem ellen, mert féltem a bánattól, a csalódástól és a szenvedéstől. Mindig tudtam, hogy az igazi szerelem mindezek fölött áll és hogy még meghalni is jobb, mint szerelem nélkül élni. Ha csupa szenvedés és csalódás és magány az ára, akkor is megéri szerelmesnek lenni.”
A tegnap, a ma…, és a holnap?
2010 augusztus 28. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Tegnap találkozhattunk volna. Persze nem azért, mert én szerettem volna így vagy Te akartad volna azt…, hanem a sors vagy inkább az élet hozta volna úgy. De én nem mentem el…. Fájt így tennem, és az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy voltak pillanatok, mikor elgondolkodtam azon, hogy nem törődöm a következményekkel és azzal, hogy mennyire közömbösen fogsz viselkedni velem, nem érdekelve Téged, hogy most is mekkora fájdalmat okozol majd nekem, elmegyek oda, mert szeretnélek látni…, még egyszer, talán tényleg utoljára…, de rá kellett jönnöm, hogy most még mindig nagyon fájt volna egy Veled való találkozás…, de talán majd egyszer…valamikor mégis…, bár az nem holnap lesz…, inkább talán sok-sok év múlva. Most viszont úgy gondolom, hogy hiba lett volna felszakítani a – még ha csak picit is, de – már gyógyuló sebeket.
Amikor elgyengülök, akkor megpróbálok a sok rosszra gondolni: amiket mondtál, amiket tettél, és a közömbösségedre! Csak az a baj, hogy Te nem vagy közömbös nekem, még mindig vannak érzéseim Feléd: valami kellemes érzés tölti el a szívemet, akárhányszor is eszembe jut az elmúlt egy év és vele együtt Te…, persze aztán mindig rájövök, hogy mennyire fájt, hogy meg kellett tudnom, mennyire félreismertelek és milyen is vagy valójában…, és akkor már nem is olyan kellemes az a bizonyos érzés…! Bár még mindig reménykedem, hogy Te nem is ilyen vagy, hogy Neked valójában hatalmas szíved van…, csak valamiért nem akarod nekem megmutatni…!
Már csak négy nap, és az utolsó szálat is, ami Hozzád kötött, végleg elvágom. Nagyon nehéz döntés volt, sokszor vissza is csinálnám már, de egy nap majd biztosan azt fogom mondani, jól tettem, hogy nemrégiben megléptem azt…, a helyzetünkben ez volt a lehető legjobb megoldás…, nekem biztosan…, Téged meg úgysem igazán érdekel….
Ez az egy év volt életem talán legszebb éve…, tele fájdalommal, de szerelemmel is. És bár nagy árat fizettem érte, mégis tudom, hogy legalább vannak és lesznek emlékeim….
Tudod kedves A., rettentően hiányzol nekem most is, pedig – és ez fáj a legjobban – talán meg sem érdemled…, mert Neked csak játék volt, nekem szerelem. És Te mindvégig, az első perctől kezdve tudtad ezt…!
Ma nagyon sokat gondoltam Rád (Ránk)
2010 augusztus 27. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
„A világ leghétköznapibb dolgairól beszélnénk. Mosolyogva távoznál, és várnád, hogy pár nap múlva újra láss. Nem tudnál semmiről, és én megállapítanám, hogy minden rendben van. A lift ajtajában észrevennél egy buta könnycseppet a szememben, és azt mondanám, hogy csak ásítottam, mert unom a beszélgetést…. Aztán bejönnék a szobámba, és telesírnék egy zsebkendőt, és arra gondolnék, ami volt, és aminek lennie kellett volna és ami nem lehetett.”
Hiányzol!
2010 augusztus 26. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
”Nehéz volt, míg vártalak, mégis eljöttél.
S nem volt nálam boldogabb, amíg szerettél.
Hosszú volt a búcsúzás, sokszor elmentél.
Visszajöttél néhanap, majd végleg feledtél.
Hosszú volt a bánatom és a szenvedés.
Te voltál az életben a legszebb tévedés.”
Ma két hónapja
2010 augusztus 24. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Ma két hónapja, hogy utoljára találkoztunk. És most nagyon hiányzol! Bárcsak itt lennél…! Nem érdekelne, hogy milyen is voltál velem…, csak lennél itt…velem…mellettem…! Most mindent megbocsájtanék Neked, s csak szeretnélek…! Bár ha eszembe jut ez a bizonyos június végi nap, ami két hónapja volt, és azok is, amiket akkor, azóta, és az azelőtti pár hétben tettél és mondtál vagy éppen nem tettél és nem mondtál, hogy bevallottam Neked őszintén, milyen különleges és fontos vagy nekem, na akkor rá kell jöjjek, hogy nagyon hülye vagyok, hogy így gondolkodom, így érzek, vagy egyáltalán ilyeneket kívánok….
Az esték az igazán nehezek… még mindig…, illetve pár nappal ezelőttől még néhány napig a nappalok is…. Utálom a sok emléket, és hogy annyi minden Rád emlékeztet ott. És utálom magamat is, hogy még mindig szenvedek Miattad, és hogy valahol (vissza)várlak. De miért?! Miért is érzem még most is ezt? Miért nem tud már elmúlni végre?!
Már csak egy hét, és talán a legfontosabb szálat, ami még Hozzád köt, elvágom…. Van, amikor már várom azt a napot, mert úgy gondolom, akkor ismét jobb vagy könnyebb lesz minden. Azonban olyan pillanataim is vannak, amikor (sajnos) visszacsinálnám ezt a döntésemet, ha lehetne: néha (vagyis mostanában inkább egyre gyakrabban) nagyon bánom, hogy így döntöttem. Bár igazából azt is tudom, hogy azért érzek így, mert egyre közeledik az a bizonyos nap…. És tudom azt is – mert már ezeregyszer végiggondoltam -, hogy ez a megoldás az egyetlen, ami hosszútávon nekem jó lesz…, még ha ez most önzőn is hangzik…, de egyébként is, Téged pedig ez úgysem érdekel….
Még mindig szeretlek…nagyon! Igaz, már nem úgy mint „régen”, mint akkor, de még mindig nagyon fontos vagy nekem…, csak már különleges nem…!
Egyébként meg pár nap múlva találkozhatnánk, láthatnálak, és bár néhány percre megfordult a fejemben, hogy mégis elmegyek…, de nem, azt hiszem én inkább nem akarom…, Neked meg olyan szinten közömbös vagyok, hogy Téged úgysem fog érdekelni, hogy nem mentem el…, talán még észre sem veszed!
De mit is várhatnék Tőled, amikor Neked csak játék volt, nekem szerelem. És Te mindvégig, az első perctől kezdve tudtad ezt…!
Nem tudom, hogy mit is szeretnék
2010 augusztus 23. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
„Az emberek változásra vágynak, de közben azt is akarják, hogy minden maradjon a régi.”
…mit is jelentettél nekem…
2010 augusztus 22. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
”Meghalt minden,
bárcsak én is meghalnék,
ágyadon feküdnék,
holtan és dermedten,
Te benyitnál csendben,
észrevennél engem,
s talán akkor megértenéd
mit jelentettél nekem…”
Tőlem nekem, a Te válaszaid ezek lennének
2010 augusztus 21. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Válasz az „Azon gondolkodom” bejegyzésem kérdéseire, tőlem nekem…! Úgy gondolom, hogy most az egyszer mind a ketten ugyanazt gondoljuk…, ugyanúgy gondolkodunk….
Hol ronthattam el? Ott, hogy úgy éreztem Irántad ahogyan…, és még mindent meg is tettem azért, hogy ezt kimutassam…! Ugye milyen ismerős Neked ez a mondat? Nem véletlen, hiszen ezt egyszer Te mondtad nekem. Igaz nem egy ilyen kérdés kapcsán válaszoltál így, hanem csak úgy megjegyezted…, vagyis inkább hozzám vágtad ezeket a szavakat. Ezzel szemben – és ezt milliószor mondtam Neked – én mindent megtettem, hogy ne tudd meg, hogy kedvellek, szeretek Veled lenni…, sőt (igaz csak utólag, de) kértelek, hogy bocsáss meg az őszinteségemért. Csak hogy tudd, nagyon sokáig küzdöttem az Irántad való érzéseim és azok kimutatása ellen: mivel sokat jelentettél és fontos voltál nekem, nem akartalak megbántani, kellemetlen helyzetbe hozni, főleg nem esetleg mások előtt…, és azt sem akartam, hogy mások is megsejtsék, hogy nem vagy közömbös nekem…. Hidd el, sok-sok hétig, sőt hónapokig küzdöttem, hogy még csak ne is érezzek így, ahogyan mégis…! És azt is hidd el, hogy azért voltam annyira őszinte Veled, mert tartottalak olyan jó embernek, hogy Te vagy az, aki SOHA nem élnél vissza az érzéseimmel és azokkal a dolgokkal, amiket Neked elmondtam! Amúgy meg Te kezdtél el nyíltan közeledni felém, és flörtöltél velem…, majd ezek után én felvállaltam az érzéseimet Te előtted. Talán hiba volt…, nem tudom…, de már mindegy is!
Miért csak ennyit láttál bennem? Mert férfi vagy…, és ma már tudom, hogy nem az a különleges, az „átlagtól eltérő” férfi, akinek gondoltalak…! Meg egyébként is, ha már van valaki, aki szeret, és ráadásul olyan hülye őszinte, hogy ezt még el is mondja Neked (ha nem is a „szeretlek” szót használja, hanem jóval finomabban adja tudtodra), akkor ezek szerint Te pedig úgy érzed, hogy visszaélhetsz az érzéseivel…. Bár végiggondolva az életemet, a legtöbb férfi csak annyit akart, amit Te is: megdugni majd eldobni. Viszont ezúton gratulálok most, mert (csak és kizárólag) Neked sikerült is ez…, minden elismerésem a Tiéd, igazán büszke lehetsz Magadra! Csak egyet sajnálok, hogy emlékeim szerint tisztáztuk, ki mit akar, és Te mégis megváltoztál….
Miért is vagy (vagy inkább voltál) velem ilyen? Mert ezt meg lehetett tenned velem…, mert szerettelek, és bíztam Benned. Meg akkoriban nagyon jól esett néhány kedves szó, egy kis figyelmesség, gyengédség…. És mert a mai világban az érzések már rég nem számítanak, hiszen amik igazán fontosak: a szex, a pénz, a hatalom, és a külsőség…. Most így utólag azt mondom, sajnos úgy tűnik, Neked is ezek az “értékek”…, pedig annyi ideig hittem abban, hogy Te egészen más vagy…, nagyon különleges voltál nekem.
Megbántottalak? Igen, egyszer nagyon…, de akkor Te is megbántottál…, veszekedtünk…. És úgy gondolom, hogy utána ezt meg is beszéltük…, korrektül…, legalábbis azt hiszem…, vagy akkor azt hittem…, már amennyire lehet korrektségről beszélnünk…, legalábbis így utólag….
Te hogy él(t)ed ezt meg? Röviden: (nagyon fáj, de ez az igazság) közömbösen. Hosszabban: az „élted”-re a válasz: jó szórakozásnak, az „éled”-re a válasz pedig: már eszedbe sem jutok….
Miért tetted? Miért ne? Csak éltél a lehetőséggel…, csak kihasználtad a gyengéd érzéseimet!
Egyáltalán gondolsz rám? Nem, soha sem…, és abban biztos vagyok, hogy nem csak most már nem, hanem talán még akkoriban sem…. Miért is tennéd még?!
És hiányzom Neked? Ugyan már…, és ebben is teljesen biztos vagyok…, sajnos…. Egyébként Te viszont igen, nagyon hiányzol még mindig nekem. De majd elmúlik!…Elmúlik?
Elmesélni már nem szeretnék Neked semmit, mert ezt csak akkor tehetném, ha találkoznánk…, azt meg nem akarom (na jó, néha igen, néha nagyon szeretném, ha itt lennél, de a szívem legmélyén tudom, hogy nagyon fájna, és arra pedig nincsen szükségem, meg egyébként is mit mondhatnánk még egymásnak?!)!
Minek mondjam el Neked, hogy egyik-másik szavad, tetted mennyire fájt, ha Téged úgysem érdekel(lek)…, vagyis azt hiszem az elmúlt néhány hét közönye után nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy soha nem is érdekeltelek…?! Csak akkor miért kellett annyiszor azt mondanod a szemembe, hogy kedvelsz…, hiányzom (majd) Neked…, és szeretsz…? Miért nem akartál elengedni? Miért kellett közeledned és gyengédséget adnod és kérned? Jaj, ezek újabb kérdések lennének…, de ezekre sem várok választ Tőled, mert tudom magam is: nem voltál őszinte velem, amikor ezeket mondtad…, ezek is csak a játék részei voltak…. Másrészt pedig tesztelgettél…, ugye emlékszel…?
Szóval felesleges megválaszolnod azokat a kérdéseket, amiket akkor, 3 hete itt tettem fel Neked, és már azt sem szeretném, hogy jelentkezz, mert csak egy újabb fájdalmat okoznál nekem…, bár Téged az úgysem érdekel(ne), mert Neked csak játék volt…nekem szerelem! És Te mindvégig, az első perctől kezdve tudtad ezt…!
u.i.: Szóval, miért is játszottál velem?
Elvágyódni
2010 augusztus 19. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
„Elvágyódni innen egy másik világba, egy ugyanilyenbe, csak egy egészen másba…”
…néha szereted, ki bánt; néha van, kit el kell eressz…
2010 augusztus 18. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
“Néha bántod, akit szeretsz
Néha szereted, ki bánt
Néha van, kit el kell eressz
Néha van, ki visszaránt”
Egyedül, magányosan…
2010 augusztus 17. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
”When I was young
I never needed anyone
And making love was just for fun
Those days are gone
Livin’ alone
I think of all the friends I’ve known
When I dial the telephone
Nobody’s home
All by myself
Don’t wanna be
All by myself
Anymore
Hard to be sure
Sometimes I feel so insecure
And loves so distant and obscure
Remains the cure
All by myself
Don’t wanna be
All by myself
Anymore
All by myself
Don’t wanna live
All by myself
Anymore
When I was young
I never needed anyone
Making love was just for fun
Those days are gone
All by myself
Don’t wanna be
All by myself
Anymore
All by myself
Don’t wanna live
Oh
Don’t wanna live
By myself, by myself
Anymore
By myself
Anymore
Oh
All by myself
Don’t wanna live
I never, never, never
Needed anyone.”
Visszaestem
2010 augusztus 16. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Nehezebb volt a mai nap, mint ahogy azt gondoltam. Ma rá kellett jönnöm, hogy az emlékek, amikről azt hittem, már elhalványultak, még mindig nagyon intenzívek és fájóak…! Úgy éreztem, hogy ennél azért már erősebb vagyok…! Hát, úgy tűnik, tévedtem…ismét!
Kedves A.! Ma mindent megtennék Neked, amit kívánnál. Ha tehetném, amikor belépnél, most a nyakadba ugranék, átölelnélek, és csak szeretnélek! És azt szeretném, ha többé nem mennél el…. Úgy szeretnélek újra látni, érezni, meg a kezedet fogni…. Azt szeretném, ha Te is megfognád a kezemet, pont úgy, mint akkoriban, régen…!
Nem tudom, mit is írhatnék még…talán legyen most annyi elég, hogy nagyon fáj…!
Hiányzol! :(
De közben meg próbálok arra gondolni, hogy Neked csak játék volt, nekem szerelem. És Te mindvégig, az első perctől kezdve tudtad ezt…!
Néhány nehéz nap jön most
2010 augusztus 15. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Azt hiszem, hogy most néhány nehezebb nap vár rám…. Sok-sok hét után holnap reggel vissza kell mennem oda, ahol annyiszor találkoztunk, és ahol részben utoljára töltöttük együtt azt a bizonyos utolsó napunkat…, azt a napot, amiről már régóta tudtam, hogy az utolsó napunk együtt…, azt a napot, amikor megmondtam Neked, hogy tényleg hidd el, nem csak úgy mondogatom, hogy mi már soha többet nem találkozunk…!
Sajnos egy darabig most így lesz: minden nap a következő jó két hétben ide el kell mennem és egy fél napot itt kell töltenem. De már csak két hét és ennek is vége…. Mint annyi mindennek előbb-utóbb az életben…!
Elmondtam az irántad való érzéseimet Neked, Te meg válaszoltál rá…, nem azt, amit én szerettem volna…, de akkoriban Te magad is megmondtad, hogy tudod, én nem ezt vagy legalábbis nem csak ennyit akarok. Szóval azt gondolom, hogy ott kellett volna pontot tenni mindenre. Ahogy én meg is tettem…, vagy legalábbis megpróbáltam…, talán ez volt a baj…! Bár jobban belegondolva, Te már azelőtt is adtál jelzéseket felém, hogy kimondtam volna, kedvellek. Tetted mindezt úgy, hogy már jóval korábban sejtetted az Irántad való érzéseimet és tudtad, hogy viszonozni nem akarod. Ezért bántottál meg…, ezért volt nagyon is tisztességtelen a játékod.
Azt elismerem, ügyesen játszottál. Olyanokat mondtál nekem, hogy úgy érezzem, bizonyítanom kelljen Neked, nincs igazad…. Olyanokat sejttettél velem, hogy mégsem gondoltad komolyan azokat, amelyeket akkor, annál a beszélgetésünknél mondtál…. És szép lassan ismét egyre fontosabb lettél nekem, aztán végül megszereztél. Persze az is igaz, hogy könnyű dolgod volt, mert akkoriban nehéz helyzetbe került az életem, egy olyan valami miatt, ami nekem fontos volt, és úgy tűnt (és tűnik még mindig), lehet soha nem válik valóra. (Még most sem tudom, hogy így lesz-e, de nagyon is remélem, hogy majd talán egyszer nekem is sikerülhet, nem lesz hiába minden…!) Akkoriban talán még nagyobb szükségem volt egy kedves szóra, gyengédségre, és jó barátra. Te meg ott voltál…, vagyis éltél a helyzettel…, és játszottál velem.
Na, nem akarom magamat felmenteni, hiszen én meg hagytam, jól esett a gyengédséged és a közeledésed is…, legvégül pedig már minden úgy volt, ahogy Te akartad…. S közben nem szerettem volna elhinni, hogy pont Te lennél ilyen…. És talán még most sem hiszem el…!
Az elmúlt sok-sok évben nem volt senkim. Volt egy nagyon hosszú kapcsolatom előtted…, a lelki terror, a hazugságok, és a magány jellemezte…, meg az is – mert megint csak nem akarom magamat felmenteni –, hogy én hagytam ezeket. Akkoriban azt éreztem, hogy egyedül vagyok, és ő több a semminél. Ma már tudom, hogy valójában a semmi is több lett volna. Legalábbis jobb. Akkoriban azt hittem, hogy azt a valakit szerettem, ma már tudom, hogy inkább azt szerettem, hogy nem vagyok egyedül, mert rettegtem a magánytól. De erre akkor jöttem igazán csak rá, amikor Téged megismertelek…! Ma már tudom, hogy soha nem voltam Te előtted szerelmes senkibe. Senki nem tudta kihozni belőlem azokat az érzéseket, amiket Neked sikerült. Annak a múltbeli valakinek csupán annyit sikerült elhitetnie, hogy nem is érek többet, mint amennyit ő ad, nekem csak annyi jár, mert senki nem lenne, aki elviselne, szeretne. Én hittem neki, és a hazugságainak. Emlékszem, mindig arra gondoltam, hogy legalább nem vagyok egyedül. Pedig valójában nagyon is úgy voltam. Aztán tett valamit, amit soha nem fogok tudni megbocsájtani…! Akkor azt mondtam, férfi a közelembe nem jön, hozzám nem érhet. És egyre jobban megvoltam így. Mert már senki sem bántott…. Egy nap végül rájöttem, hogy jó egyedül. Azt is meg lehet szokni…, sőt talán megszeretni. Vagy legalábbis elviselni…. Egy ideig…. Merthogy az utóbbi időben egyre gyakrabban éreztem úgy, hogy mégis jó lenne, ha valaki megfogná a kezemet, átölelne, és én odabújhatnék hozzá. Az ezek utáni vágy pedig egyre erősebb lett…, bár féltem is ezektől…, pont a múltamból kiindulva. És mindezek után jöttél Te.
Te voltál az, aki egy perc alatt nagyon kedves lett nekem…, aki miatt soha nem az eszemre, csak a szívemre hallgattam…, mindvégig, az első másodperctől fogva. Pedig mennyiszer tudtam, hogy milyen hatalmasat fogok majd esni…. És hamarosan így is lett…. Mert egyre gyakrabban kellett rájönnöm arra, hogy Te nem az vagy, akinek láttalak…, vagy sokkal inkább látni akartalak. A kedves, édes pillanatokat egyre gyakrabban váltották fel a szomorú órák, majd napok, és végül jött a keserű valóság: a játékod.
Ami most erőt ad a holnaphoz? Hogy azt hiszem még időben szálltam ki, bár nagyon nehéz (volt). Még most is fáj…, nagyon! De ha tovább húzom, egyre nehezebb lett volna…, a szeretet, az azutáni vágy, a félelem a magánytól, na meg persze az emlékek…, aligha tudtam volna kilépni. Amit adtál volna nekem, az már nem kell. Mert még egyszer azt a hosszú utat nem járom végig, mint anno, sok-sok éve. Az nem menne…, és egyébként is, nincs ennyi időm már…!
Most félek a holnap reggeltől, és reménykedem, hogy nem jössz oda…, még csak kötelességből sem…, mert nem akarom…, félek a „múltunktól”, az emlékektől…, a visszaeséstől…!
Szóval pont ezek miatt nem felejthetem el, hogy Neked csak játék volt…, nekem szerelem. És Te mindvégig, az első perctől kezdve tudtad ezt…!
Igaz, ugye?
2010 augusztus 14. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
”Egyszer egy indiai hercegnő édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely
a szomorú napokon vigasztalja,
a nehéz helyzetekben bátorítja,
a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti.
A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt. Egyetlen szót vésett bele: elmúlik.”
Amikor végképp elbuktál
2010 augusztus 13. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
”Amikor gyenge vagy, akkor vagy a legerősebb.
Amikor semmid sincs, tiéd az egész világ.
Amikor végképp elbuktál, és úgy érzed, már nem bukhatsz alább, akkor már csupán egyetlen sóhajtás a győzelem.
Egyetlen sóhajtás.
Sóhajts! Fújd ki a levegőt, ereszd el a kétségbeesést, ereszd el dühödet, ereszd el a görcsös akaratot!”
Meglátni és…
2010 augusztus 12. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Találkoztam valakivel, akit nagyon szimpatikusnak találok, és szívesen megismerném közelebbről…. Persze még bizonytalan vagyok az érzéseimben, abban viszont nagyon is biztos, hogy kedves nekem. Hivatalos ügyből kifolyólag ismerjük egymást már egy jó két éve. Eddig nem igazán vettem észre “így”…! Nem túl gyakran kerülünk kapcsolatba egymással, csak az utóbbi három hónapban kellett többször, gyakrabban találkoznunk, persze kizárólag hivatalos ügyben. Pont amikor Veled voltam a lehető legjobban elfoglalva…. Szóval Ő látott a mostani „fénykoromban”, és ha csak röviden, de tudja, hogy miért is voltam ilyen nagyon szomorú az elmúlt hetekben. Bevallottam Neki pár napja, mert amikor most összefutottunk, érdeklődött, hogy „egyébként” hogyan vagyok. (Milyen figyelmes, és kedves Tőle… :)) Akkor röviden mondtam, hogy mi a helyzet most az életemben, és megemlítettem, hogy ennek mi az oka, és ebből egyértelmű lett számára is, hogy miért voltam ennyire magam alatt az elmúlt jó pár hétben. Nevetett, hogy sejtette…, vagyis, hogy nagyon is tudta, hogy az én esetemben csakis ez lehet az oka a bánatomnak :)! És azt is tudja, hogy még nem vagyok túl Rajtad, A.. Szóval ismeri a problémáimat.
Talán szívesen megismerném közelebbről. De ugyanakkor félek egy újabb kudarctól, visszautasítástól…. Most ez utóbbiak valamelyike hiányozna nekem a legkevésbé! Miközben még túl sem vagyok Rajtad, kedves A..
Szóval semmit sem szeretnék siettetni vagy elszúrni, de jól esne az Ismeretlen Ismerősömmel jobban megismerkedni, egy kis időt tölteni, vagy egyáltalán csak beszélgetni, mert azt hiszem, hogy tetszik…, sőt…. Szeretnék újra nyitni a világ felé, na meg persze Ő felé. És nem „visszaesni”, bár tudom, bármikor megtörténhet még…! :-(
Úgyhogy nem elfelejteni, hogy Neked csak játék volt, nekem szerelem. És Te mindvégig, az első perctől kezdve tudtad ezt…!
Nem tudom
2010 augusztus 11. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Nem tudom, hogy mit is írjak. Ezerféle gondolat kavarog bennem…. Mintha most minden egy picit könnyebbnek tűnne. Persze mintha…, és persze most…, meg persze csak egy picit…!
Tudom, lesznek még nagyon nehéz pillanatok, órák, és napok. Akár már egy óra múlva is…, vagy hamarabb….
És azt is tudom, hogy előbb-utóbb még mindig ugyanúgy el tudnád érni, hogy hagyjam azt, hogy ki-be járkálhass az életemből, és játsszál velem, az érzéseimmel, ahogy mindig is tetted. Csak már nem akarom ezt…, mert az nekem nem volt jó, és mert fájna…nagyon! Most úgy érzem, hogy már nem is akarlak Téged újra látni, nem akarok Veled találkozni, vagy egyáltalán csak beszélni. De persze ismét hangsúlyozom, hogy ezt az egészet most érzem, illetve gondolom így…, akár nemsokára már másképp lenne mindez. Ugyanakkor örülök is, hogy most így gondolkodom Rólad, rólunk.
Bár ahogy írom ezeket a sorokat…, szóval most hirtelen bevillanak emlékek…szép emlékek, s mintha azt érezném, hogy hiányzol…, még mindig…, ha nem is annyira, mint eddig, vagy régen…, de azért még nem vagy teljesen közömbös nekem. Azt hiszem, bőven kell még idő, hogy teljesen túl legyek Rajtad, és vége legyen mindennek….
Nem tudom, hogy mi van velem, hogy miért is reménykedem abban, hogy soha többé nem kell látnom Téged és beszélgetnem Veled…. Talán csak attól félek, hogy feltépnéd a sebeket?! És csak próbálok erősnek látszódni?! Vagy menekülök?! Hiszen még mindig csak reménykedem…, vagyis nem egy (tiszta szívből jövő) akarat. Áh, nem tudom…. :(
Szóval, most sok minden kavarog bennem…, de van valami, amit mindeközben nem szabad elfelejtenem… soha, de soha! Hogy Neked csak játék volt, nekem szerelem. És Te mindvégig, az első perctől kezdve tudtad ezt…!
Úgy szeretnélek megölelni
2010 augusztus 9. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
”Vannak olyan pillanatok az életben, hogy annyira nagyon hiányzik neked valaki, hogy szeretnéd kiszakítani az álmaidból a valóságba, hogy megölelhesd.”
Nyugaton a helyzet változatlan…
2010 augusztus 8. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Az elmúlt néhány napban eléggé lefoglaltam magam, mondanom sem kell, hogy szándékosan, így alig maradt időm gondolkodni…, ami jó volt, meg hát végülis a cél ez volt…! Hiszen arra már korábban rájöttem, hogy nekem azt nem is szabad…, mármint túl sokat gondolkodni. (Hajlamos vagyok hülyeségeket is belegondolni egy-egy problémába, túl- és belemagyarázni ezt-azt, és túlkombinálok mindent…. Nem vagyok egy könnyű eset…, ahogy Te sem…, de ezt Magad is elmondtad nekem…, de én pont ilyennek szeret(te)lek.)
Persze nem azt mondom, hogy nem álltam néha-néha meg, mert eszembe jutottál, vagy hogy Rád gondoljak…. Sokszor gondolok Rád…, még mindig. Mert hiányzol! Mert várlak még! És ilyenkor nagyon nehéz minden…! Igen, be kell, hogy ismerjem, hogy még vannak nagyon nehéz pillanataim…, és olyankor bármit megadnék Neked, ha itt lennél, csak lennél itt…, mellettem…, velem…, akár csak egy ici-picikét…! Meg egyébként is mindent megkapnál, amit csak kívánnál, akarnál, minden csak egy szavadba kerülne…, úgy rángathatnál, ahogy régen, úgy sétálhatnál ki-be az életemből, ahogyan azt tetted…. Aztán hamar rájövök, hogy ez mennyire nem volt jó nekem, bármennyire is szeret(te)lek, és ezt meg is mondtam Neked…. És arra is gondolnom kell – mert azt már talán korábban is írtam, hogy muszáj erősítenem magamban azt, hogy milyen ember is vagy valójában, esélyt adva arra, hogy így talán korábban túljutok ezen az egészen –, hogy Te miként gondolkodsz, illetve gondolkodtál rólam…, mit is jelentettem Neked…, vagy egyáltalán megérdemelnéd-e, hogy minden így legyen?
A válasz meg bár fájdalmas, de nagyon is egyértelmű: nem…, mert Neked csak játék volt…, nekem szerelem. És Te mindvégig, az első perctől kezdve tudtad ezt…!
Valaki szeresse őt igazán…
2010 augusztus 7. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
”Az ember egy napon rádöbben arra, hogy az életben igazán semmi sem fontos. Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás, csak az, hogy valaki szeresse őt igazán.”
Sehogyan sem vagyok
2010 augusztus 5. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Az elmúlt napokban semmi különös nem történt, csak a szokásos: néha hiányoztál (akkor viszont nagyon-nagyon), máskor pedig azt éreztem, hogy már sokkal könnyebb minden, és előbb-utóbb tényleg túlleszek ezen az egészen…, pontosabban Rajtad…. A tegnapi nap például ilyen érzésekkel telt el, de a mai megint a hiányoddal.
Van, amikor arra gondolok, hogy bármit megadnék azért, hogy csak még egyszer, csupán 5 percre, de újra láthassalak, érezhesselek…, bár nem is tudom, Te egyáltalán akarnád-e… és vajon én is tényleg ezt akarom?! Bárcsak ne jutnának ilyenkor eszembe azok, amiket mondtál vagy tettél…! Még mindig nagyon fájnak, ennyi idő után is…! Persze talán pont ezek miatt fogok tudni egy nap továbblépni. És végképp kiábrándulni Belőled.
Mert azt viszont határozottan látom mostanság, hogy nemsokára (vagyis inkább valamikor) tényleg fel fogok tudni állni ebből az egészből. Az igazság persze az, hogy nemcsak hogy fel tudok, de fel is kell állnom. Igaz, kell még idő ehhez, az biztos. Csak sikerüljön…! Érzem azt is, hogy sokat változtam az elmúlt néhány napban érzelmileg…, persze még mindig nem az igazi…sőt…, de már annak is örülök, hogy változtam…, ráadásul a “jó” irányba…, és ezt magam is tapasztalom…. Nem akarok már csak a szépre és jóra, az ölelésedre és a puszidra, a mosolyodra és a hangodra emlékezni, ami mindent csak megnehezít, hanem igenis tudomásul kell vennem a hozzá(m)állásodat, bántó szavaidat, tetteidet. Ezekre kell gondolnom, és így könnyebb lesz. Erősítenem kell magamban, hogy milyen is vagy! Nehéz, nagyon nehéz ez most, de muszáj! Meg amúgy is, az a valóság, Te ilyen vagy, …bocsánat… voltál…sajnos:( !
Hiszen nem szabad elfelejtenem, hogy Neked csak játék volt, nekem szerelem…. És Te mindvégig, az első perctől kezdve tudtad ezt…!
Mondd, gondolsz-e rám?
2010 augusztus 3. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
„Mikor egy este,
otthon egyedül talál,
az ablakon kinézel, de semmit se látsz
mondd gondolsz-e rám?
Mikor a napok léggömbjéből
az idő elszivárog
és elfelejtett szavak után
nem fordulsz már vissza
mondd gondolsz-e rám?
Megteszel mindent
úgy csinálsz, mintha élnél,
órádra nem nézel,
elrohansz mielőtt sírásra görbülne szád
mondd gondolsz-e rám?
Mit elvettél magadtól
nem kapod ajándékba vissza
imád az égbe, hallgatásod földre száll
mondd gondolsz-e rám?
S mikor tavasszal nyílnak az erdei virágok
magadat a tükörben oly öregnek látod
mondd gondolsz-e rám?
Tested áruként a holnapnak kínálod és
napról-napra árulod el titkaid másnak
mondd gondolsz-e rám?
Mikor szerelmes kutyák vonyítanak az éjben
te egyedül gömbölyödsz fészkedbe
mondd gondolsz-e rám?
Pedig várod, hogy az élet újra rád találjon,
de legbensőbb titkaid nem érti új barátod
mondd gondolsz-e rám?
Egyszer majd tudod,
szép lesz újra minden.
Nem lesz hiba a dalban, nem lesz hiba a versben
Igaz lesz minden szó
a csókok szívhez érnek
s a madarak a messzi délről
lassan hazatérnek
S én várni fogok, mert várni kell arra:
aki nem jön el.
Fáradt éjszakában tudod álmatlan a csend,
de hajnalban a derengés új reményt üzen.
Éhes madár a reggel, az emlék megpihen
akit az éjjel vártam nem jön ma sem el.”
Egy nehéz nap éjszakája
2010 augusztus 2. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
A mai nap nem (vagy inkább sem?) volt könnyű. Már eleve nem indult valami jól: Veled álmodtam hajnalban. Nem tudnám pontosan elmesélni, hogy mit, de az biztos, hogy Te is ott voltál az álmomban. Mostanság már úgyis csak ott találkozunk, ott láthatlak újra…!
Aztán napközben is többször gondoltam Rád, sajnos. Délután aludtam egy jó órát, remélve, legalább addig elfelejthetlek, mert nem álmodom majd Veled, Rólad és addig sem gondolok Rád. Még a nappalok egészen jól eltelnek…, ha eszembe is jutsz, győzködöm magamat, hogy mennyiszer bántottál meg, de tudom, hogy ugyanakkor jó döntést hoztam Veled kapcsolatosan, főleg mostanában.
De az esték nagyon nehezek…!
Az éjszakákról már nem is beszélve…!
Estefelé kiültem a teraszra, és azt éreztem, hogy nagyon hiányzol…, olyannyira, mint már régóta nem. Arról álmodoztam, hogy milyen jó lenne, ha most Te is itt lennél velem. Csak ülnél mellettem, néznélek, míg dolgozol, és néha megfognám kezedet. Aztán este megterítenék Neked, nekünk itt, a teraszon, hogy vacsorázzunk, késő éjjelig beszélgessünk, nevessünk…. Elmehetnénk sétálhatni is…, olyan szépek a nyári esték, nagyon szeretem azokat! Na persze nem ilyenkor, mikor ennyire magam (alatt) vagyok…!
Most itt az éjszaka, a szobában ülök, szerintem azt már felesleges hozzátennem, hogy természetesen egyedül…. Persze nem arról van szó, hogy be vagyok ide zárva, hiszen kimehetnék a teraszra is…, de minek?…, Te úgysem vagy ott….
Nem bírok aludni, csak Rád gondolok. Nem tudom, mi van velem…, tök hülye vagyok…, pedig a múlt héten már – félve ugyan –, de határozattan kezdtem a „józanodás” jeleit magamon észrevenni, aminek kimondottan örültem…, még egy picit büszke is voltam magamra. Azt hiszem, még a tegnapelőtt este vetített „Kegyetlen játékok” című film volt az, ami felkavart, és ami miatt elkezdtem nosztalgiázni megint.
Sőt, most éjjel odáig jutottam, hogy már az is eszembe jutott, hogy holnap felhívlak, vagy most írok Neked. De közben meg a szív és az ész harcol bennem…. A szívem azt súgja, hívd fel, mit veszíthetsz?! Egyszer élsz, és ennél rosszabb már úgysem lehet! Az eszem azt mondja, maximum egy estét töltenénk együtt…, aztán mennél…, megint egyedül maradnék, és amit eddig felépítettem, teljesen összedőlne…, és mindent kezdhetnék elölről…! Ugyanakkor persze még egyszer itt lennél velem…, csak hát ugye semmi sem változna meg…! Akkor meg minek felszakítanak a sebeket? Most úgy érzem, jó döntés nincsen: akár a szívemre, akár az eszemre hallgatok, egyszerre leszek nyertes és vesztes. Meg egyébként is, nem tudom, hogy egyáltalán mit is mondhatnék Neked? Legyek megint őszinte, vállalva, hogy ismét visszaélsz vele, de legalább egy kicsit könnyebb lenne nekem, mert megmondanám Neked, hogy hiányzol, gyere át valamelyik este, főzök Neked valami finomat? Vagy elmondjam, hogy milyen sokszor mennyit bántottál? Esetleg csak érdeklődjek, hogy vagy? Vagy küldjem meg a blog-om címét és ha elolvasod soraimat, döntsed el Te, mi legyen? Nem tudom…! Illetve egyetlen egy dolgot tudok és azt viszont biztosan: nem szabad elfelejtenem, hogy mennyire megbántottál…, ráadásul pont amikor szükségem lett volna Rád…, és ezt Te is tudtad…!
Kedves A.! Nem tudom, hogy mivel tudtál így magadba bolondítani, ilyen érzéseket belőlem kihozni…. Teljesen megváltoztattál! Most nagyon hiányzol…, nagyon egyedül vagyok Nélküled…, magányosnak érzem magam. Annyira jó lenne ha itt lennél…, és átölelhetnélek, odabújhatnék Hozzád, és csak szeretnélek…, órákig szeretgetnélek!
Pedig milyen butaság is, hogy így érzek. Mert Neked csak játék volt…, nekem szerelem. És Te mindvégig, az első perctől kezdve tudtad ezt…!
Kegyetlen játékod
2010 július 31. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Egész napos programot csináltam magamnak, hogy gondolataimat Rólad, kedves A. eltereljem (már amennyire lehet): egy új hobbit találtam, ami viszonylag jól le is foglalt. Persze nem azt mondom, hogy egyáltalán nem gondoltam Rád, sőt… (most már nem minden percben, csak minden kilencedik percben jutsz eszembe…), de talán már nem fájt annyira nagyon.
És egészen eddig a percig egészen jól is voltam… már a körülményekhez képest…! Szóval magányomban elkezdtem a tévét kapcsolgatni. Aztán az egyik csatornán futó film férfi főszereplőjén megakadt a szemem…, a szívem gyorsabban kezdett verni, és nagyon reméltem, hogy ez nem „az” a film lesz…. De hiába minden reményem, mert ma este is a „Kegyetlen játékok” megy. Mint akkor, azon a februári éjszakán: akkor is kapcsolgattam a tévét, és ezt a filmet adták, de az utolsó fél óráját nem láttam. Te dolgoztál. Aztán még akkor késő éjjel elkezdtünk beszélgetni, többek között erről a filmről. Nekem megvan dvd-n, és Te kölcsönkérted…, két hétre…, ennek lassan már fél éve…. A dvd-m még mindig Nálad van…, és tudom, hogy perceken belül a kezedbe fog kerülni…, kíváncsi lennék, hogy akkor majd Neked is ugyanaz jut az eszedbe, mint most nekem…. Mint például a játékod: a Te kegyetlen játékod…!
Mint írtam, a kéthétből félév lett. Sok minden megváltozott…, akár azt is mondhatnánk, minden más lett…! Például a különbség annyi, hogy a filmnek most az első fél óráját nem láttam. Na meg az is, hogy akkoriban még tele voltam reménnyel – Veled kapcsolatban. Ma már reményem sincsen, és dvd-m sem. Azt hiszem már egyiket sem szeretném visszakapni… legalábbis Tőled…!
Egyébként belegondolva már a film címe is elég beszédes…! Főleg a helyzetemben, helyzetünkben…. És ki hitte volna, hogy milyen hirtelen és könnyen nyerhet más jelentést vagy értelmet egy film(cím)…!
Meg milyen csalódást tud okozni valaki, akiről kiderül, hogy nem is, aki…, akinek hittem…, vagy hinni akartam (?).
Most visszaestem…, megint…! Még mindig nehéz, de most különösen az….
Mert Neked csak játék volt, nekem szerelem. És Te mindvégig, az első perctől kezdve tudtad ezt…!
Azon gondolkozom…
2010 július 29. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Sokszor elgondolkodom azon, hogy vajon hol ronthattam el? Miért csak ennyit láttál bennem? És miért is vagy (vagyis inkább voltál) velem ilyen? Megbántottalak? Pedig hidd el, soha nem akartalak.
Azon is szoktam gondolkodni, hogy Te ezt hogy él(t)ed meg? Miért tetted? Egyáltalán gondolsz rám? Eszedbe jutok… legalább csak néha-néha? És hiányzom Neked?
Van néhány dolog, amit még szeretnék Neked elmondani. Persze tenném mindezt csak akkor, ha Te keresnél. Például megkérdeznélek, hogy miért is játszottál velem? Faggatnálak arról, hogy miért kellett ezt tenned? Főleg pont akkoriban…
Aztán azt is elmondanám Neked, hogy vártalak, hogy eljössz…, ma már persze tudom, hiába. De nagyon vártalak!
Elmesélném, hogy mennyire fájt egyik-másik cselekedeted, szavad, mondatod…, vagy éppen pont ezek hiánya…!
Talán egyszer majd jelentkezel, és elmondhatom ezeket mind Neked… és eseteg Te is választ adsz nekem…! Vagy lehet jobb, ha inkább mégsem…?!
Sok mindent elvettél tőlem, részben olyanokat, amiket éppen Tőled kaptam (vissza). Csak egy dolgot nem tudtál elvenni: a hitet. A hitemet abban, hogy lesz majd valaki, akibe beleszeretek. És akinek én is kellek. Mindenestül, minden hibámmal. De nem csak egy játék leszek Neki. Egyébként milyen furcsa, mert annyi év után pont Te voltál az, aki ezt a reményt nekem visszaadtad.
De mindezek ellenére még mindig várlak! Pedig tudom, hiába!
És hiányzol! Még mindig…, folyamatosan…! A legrosszabb, hogy most is itt vagy, a közelemben…, és mégsem.
Pedig Neked csak játék volt, nekem szerelem. És Te mindvégig, az első perctől kezdve tudtad ezt…!
Bocsánat
2010 december 31. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
„Still feels like
Our first night together
Feels like the first kiss
It ’ s getting better baby
No-one can better this
Still holding on
You’ re still the one
First time our eyes met
Same feeling I get
Only feels much stronger
I wanna love you longer
You still turn the fire on
(Chorus)
So if you ’ re feeling lonely, don’ t
You ’ re the only love I ever want
I only wanna make it good
So if I love you a little more than I should
Please forgive me
I know not what I do
Please forgive me
I can ’ t stop loving you
Don ’ t deny me
This pain I ’ m going through
Please forgive me
If I need you like I do
Please believe it every word I say is true
Please forgive me
I can ’ t stop loving you
Still feels like our best times are together
Feels like the first touch
Still getting closer baby
Can ’ t get close enough
Still holding on
Still number one
I remember the smell of your skin
I remember everything
I remember all your moods
I remember you, yeah!
I remember the nights you know I still do
(Repeat Chorus)
One thing I ’ m sure of
Is the way we make love
One thing I depend on
Is for us to stay strong
In every word and every breath I’ m praying
That’ s why I ’ m saying
Please forgive me
I know not what I do
Please forgive me
I can ’ t stop loving you
Don ’ t deny me
This pain I ’ m going through
Please forgive me
If I need you like I do
Please believe it every word I say is true
Please forgive me
I can ’ t stop loving you”