„Mikor egy este,
otthon egyedül talál,
az ablakon kinézel, de semmit se látsz
mondd gondolsz-e rám?
Mikor a napok léggömbjéből
az idő elszivárog
és elfelejtett szavak után
nem fordulsz már vissza
mondd gondolsz-e rám?
Megteszel mindent
úgy csinálsz, mintha élnél,
órádra nem nézel,
elrohansz mielőtt sírásra görbülne szád
mondd gondolsz-e rám?
Mit elvettél magadtól
nem kapod ajándékba vissza
imád az égbe, hallgatásod földre száll
mondd gondolsz-e rám?
S mikor tavasszal nyílnak az erdei virágok
magadat a tükörben oly öregnek látod
mondd gondolsz-e rám?
Tested áruként a holnapnak kínálod és
napról-napra árulod el titkaid másnak
mondd gondolsz-e rám?
Mikor szerelmes kutyák vonyítanak az éjben
te egyedül gömbölyödsz fészkedbe
mondd gondolsz-e rám?
Pedig várod, hogy az élet újra rád találjon,
de legbensőbb titkaid nem érti új barátod
mondd gondolsz-e rám?
Egyszer majd tudod,
szép lesz újra minden.
Nem lesz hiba a dalban, nem lesz hiba a versben
Igaz lesz minden szó
a csókok szívhez érnek
s a madarak a messzi délről
lassan hazatérnek
S én várni fogok, mert várni kell arra:
aki nem jön el.
Fáradt éjszakában tudod álmatlan a csend,
de hajnalban a derengés új reményt üzen.
Éhes madár a reggel, az emlék megpihen
akit az éjjel vártam nem jön ma sem el.”