Magányos vagyok…

2010 július 28. | Szerző: owner_of_a_broken_heart |

 

 Iszonyatosan magányos vagyok Nélküled. Nagyon hiányzik, hogy odabújhassak Hozzád. Hogy átölelhesselek, megsimogassalak, megcsókolhassalak, vagy csak egy puszit adjak az arcodra. De ha tehetném, csak fognám a kezedet… és néznélek, nézném a gyönyörű szemeidet, amiket annyira szerettem! Nagyon vágyom a gyengédségedre. És hogy én is adhassam Neked…!

 

 Azt hiszem, még mindig szeretlek. Talán nem is hiszed, de szörnyen szenvedek Miattad. Te pedig meg már réges régen elfelejtettél…!

 

 Sokszor elgondolkozom azon, hogy mit csinálhattam volna másképp. Szeretnélek-e ennyire? Azt hiszem, igen…, vagy talán még egy picit jobban, ha egyáltalán lehet még ennél is jobban kedvelni valakit. Hiányoznál-e ennyire? Igen…, mert annyira jó volt minden perc, amit Veled eltölthettem és annyira fájt, amikor elmentél…! Ugyanígy imádnám a mosolyodat. És a Veled való beszélgetéseket…, nevetéseket…, pletykálkodásainkat…! Az örömteli perceket…! Még talán a szomorúakat is…, most még azoknak is örülnék…. És örülök, hogy annyi év után jöttél Te, és újra meg tudtam nyílni… Neked, előtted…! Megtudhattam, mi a szerelem. Amíg nem találkoztunk, azt hiszem nem ismertem a Szerelmet. Meg rengeteg érzést, amit Neked köszönhetek.

 

 Szóval mit is csinálnék másképp, ha újra kezdhetném? (Még így is, hogy tudnám mi a vége…) Semmit sem! Mert mindig arra jövök rá, hogy ha most vissza is tekerhetném az idő kerekét, akkor is így cselekednék…, sőt. Mert amíg nem ismertelek, nem tudtam, hogy lehet valakit ennyire szeretni. Hogy ennyire fájhat valakinek a hiánya. Hogy tisztelhetek, becsülhetek valakit ennyire. Hogy felnézhetek valakire így. Még ha – mint kiderült utóbb, bár sejthettem – Te csak játszottál velem és az érzéseimmel. Mégis, ugyanígy bíznék Benned…, és ugyanígy kívánnálak…!

 

 Miattad minden addig létező elvemet egy perc alatt feladtam. Csak a szívemre hallgattam. Az eszem néha próbált figyelmeztetni, de nem érdekelt, a szívem után – a vesztembe – futottam.

 

 Ha Te nem lettél volna az életemben, ezeket az érzéseket lehet, soha meg sem ismerem. Ha most fáj is, talán egy nap majd ez az egész nem lesz más, mint egy emlék. Ha nem is a legkedvesebb, de szép…, mert talán egy nap, majd minden megszépül. És ez a szép emlék tele lesz tanulsággal. Most pedig még csak fájdalommal…. 

 

 Hiányzol!

 

 Pedig Neked csak játék volt, nekem szerelem. És Te mindvégig, az első perctől kezdve tudtad ezt…!