A tegnap, a ma…, és a holnap?

2010 augusztus 28. | Szerző: owner_of_a_broken_heart |

 

 Tegnap találkozhattunk volna. Persze nem azért, mert én szerettem volna így vagy Te akartad volna azt…, hanem a sors vagy inkább az élet hozta volna úgy. De én nem mentem el…. Fájt így tennem, és az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy voltak pillanatok, mikor elgondolkodtam azon, hogy nem törődöm a következményekkel és azzal, hogy mennyire közömbösen fogsz viselkedni velem, nem érdekelve Téged, hogy most is mekkora fájdalmat okozol majd nekem, elmegyek oda, mert szeretnélek látni…, még egyszer, talán tényleg utoljára…, de rá kellett jönnöm, hogy most még mindig nagyon fájt volna egy Veled való találkozás…, de talán majd egyszer…valamikor mégis…, bár az nem holnap lesz…, inkább talán sok-sok év múlva. Most viszont úgy gondolom, hogy hiba lett volna felszakítani a – még ha csak picit is, de – már gyógyuló sebeket.

 

 Amikor elgyengülök, akkor megpróbálok a sok rosszra gondolni: amiket mondtál, amiket tettél, és a közömbösségedre! Csak az a baj, hogy Te nem vagy közömbös nekem, még mindig vannak érzéseim Feléd: valami kellemes érzés tölti el a szívemet, akárhányszor is eszembe jut az elmúlt egy év és vele együtt Te…, persze aztán mindig rájövök, hogy mennyire fájt, hogy meg kellett tudnom, mennyire félreismertelek és milyen is vagy valójában…, és akkor már nem is olyan kellemes az a bizonyos érzés…! Bár még mindig reménykedem, hogy Te nem is ilyen vagy, hogy Neked valójában hatalmas szíved van…, csak valamiért nem akarod nekem megmutatni…!

 

 Már csak négy nap, és az utolsó szálat is, ami Hozzád kötött, végleg elvágom. Nagyon nehéz döntés volt, sokszor vissza is csinálnám már, de egy nap majd biztosan azt fogom mondani, jól tettem, hogy nemrégiben megléptem azt…, a helyzetünkben ez volt a lehető legjobb megoldás…, nekem biztosan…, Téged meg úgysem igazán érdekel….

 

 Ez az egy év volt életem talán legszebb éve…, tele fájdalommal, de szerelemmel is. És bár nagy árat fizettem érte, mégis tudom, hogy legalább vannak és lesznek emlékeim….

 

 Tudod kedves A., rettentően hiányzol nekem most is, pedig – és ez fáj a legjobban – talán meg sem érdemled…, mert Neked csak játék volt, nekem szerelem. És Te mindvégig, az első perctől kezdve tudtad ezt…!