Elvágyódni
2010 augusztus 19. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
„Elvágyódni innen egy másik világba, egy ugyanilyenbe, csak egy egészen másba…”
…néha szereted, ki bánt; néha van, kit el kell eressz…
2010 augusztus 18. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
“Néha bántod, akit szeretsz
Néha szereted, ki bánt
Néha van, kit el kell eressz
Néha van, ki visszaránt”
Egyedül, magányosan…
2010 augusztus 17. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
“When I was young
I never needed anyone
And making love was just for fun
Those days are gone
Livin’ alone
I think of all the friends I’ve known
When I dial the telephone
Nobody’s home
All by myself
Don’t wanna be
All by myself
Anymore
Hard to be sure
Sometimes I feel so insecure
And loves so distant and obscure
Remains the cure
All by myself
Don’t wanna be
All by myself
Anymore
All by myself
Don’t wanna live
All by myself
Anymore
When I was young
I never needed anyone
Making love was just for fun
Those days are gone
All by myself
Don’t wanna be
All by myself
Anymore
All by myself
Don’t wanna live
Oh
Don’t wanna live
By myself, by myself
Anymore
By myself
Anymore
Oh
All by myself
Don’t wanna live
I never, never, never
Needed anyone.”
Visszaestem
2010 augusztus 16. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Nehezebb volt a mai nap, mint ahogy azt gondoltam. Ma rá kellett jönnöm, hogy az emlékek, amikről azt hittem, már elhalványultak, még mindig nagyon intenzívek és fájóak…! Úgy éreztem, hogy ennél azért már erősebb vagyok…! Hát, úgy tűnik, tévedtem…ismét!
Kedves A.! Ma mindent megtennék Neked, amit kívánnál. Ha tehetném, amikor belépnél, most a nyakadba ugranék, átölelnélek, és csak szeretnélek! És azt szeretném, ha többé nem mennél el…. Úgy szeretnélek újra látni, érezni, meg a kezedet fogni…. Azt szeretném, ha Te is megfognád a kezemet, pont úgy, mint akkoriban, régen…!
Nem tudom, mit is írhatnék még…talán legyen most annyi elég, hogy nagyon fáj…!
Hiányzol! :(
De közben meg próbálok arra gondolni, hogy Neked csak játék volt, nekem szerelem. És Te mindvégig, az első perctől kezdve tudtad ezt…!
Néhány nehéz nap jön most
2010 augusztus 15. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Azt hiszem, hogy most néhány nehezebb nap vár rám…. Sok-sok hét után holnap reggel vissza kell mennem oda, ahol annyiszor találkoztunk, és ahol részben utoljára töltöttük együtt azt a bizonyos utolsó napunkat…, azt a napot, amiről már régóta tudtam, hogy az utolsó napunk együtt…, azt a napot, amikor megmondtam Neked, hogy tényleg hidd el, nem csak úgy mondogatom, hogy mi már soha többet nem találkozunk…!
Sajnos egy darabig most így lesz: minden nap a következő jó két hétben ide el kell mennem és egy fél napot itt kell töltenem. De már csak két hét és ennek is vége…. Mint annyi mindennek előbb-utóbb az életben…!
Elmondtam az irántad való érzéseimet Neked, Te meg válaszoltál rá…, nem azt, amit én szerettem volna…, de akkoriban Te magad is megmondtad, hogy tudod, én nem ezt vagy legalábbis nem csak ennyit akarok. Szóval azt gondolom, hogy ott kellett volna pontot tenni mindenre. Ahogy én meg is tettem…, vagy legalábbis megpróbáltam…, talán ez volt a baj…! Bár jobban belegondolva, Te már azelőtt is adtál jelzéseket felém, hogy kimondtam volna, kedvellek. Tetted mindezt úgy, hogy már jóval korábban sejtetted az Irántad való érzéseimet és tudtad, hogy viszonozni nem akarod. Ezért bántottál meg…, ezért volt nagyon is tisztességtelen a játékod.
Azt elismerem, ügyesen játszottál. Olyanokat mondtál nekem, hogy úgy érezzem, bizonyítanom kelljen Neked, nincs igazad…. Olyanokat sejttettél velem, hogy mégsem gondoltad komolyan azokat, amelyeket akkor, annál a beszélgetésünknél mondtál…. És szép lassan ismét egyre fontosabb lettél nekem, aztán végül megszereztél. Persze az is igaz, hogy könnyű dolgod volt, mert akkoriban nehéz helyzetbe került az életem, egy olyan valami miatt, ami nekem fontos volt, és úgy tűnt (és tűnik még mindig), lehet soha nem válik valóra. (Még most sem tudom, hogy így lesz-e, de nagyon is remélem, hogy majd talán egyszer nekem is sikerülhet, nem lesz hiába minden…!) Akkoriban talán még nagyobb szükségem volt egy kedves szóra, gyengédségre, és jó barátra. Te meg ott voltál…, vagyis éltél a helyzettel…, és játszottál velem.
Na, nem akarom magamat felmenteni, hiszen én meg hagytam, jól esett a gyengédséged és a közeledésed is…, legvégül pedig már minden úgy volt, ahogy Te akartad…. S közben nem szerettem volna elhinni, hogy pont Te lennél ilyen…. És talán még most sem hiszem el…!
Az elmúlt sok-sok évben nem volt senkim. Volt egy nagyon hosszú kapcsolatom előtted…, a lelki terror, a hazugságok, és a magány jellemezte…, meg az is – mert megint csak nem akarom magamat felmenteni –, hogy én hagytam ezeket. Akkoriban azt éreztem, hogy egyedül vagyok, és ő több a semminél. Ma már tudom, hogy valójában a semmi is több lett volna. Legalábbis jobb. Akkoriban azt hittem, hogy azt a valakit szerettem, ma már tudom, hogy inkább azt szerettem, hogy nem vagyok egyedül, mert rettegtem a magánytól. De erre akkor jöttem igazán csak rá, amikor Téged megismertelek…! Ma már tudom, hogy soha nem voltam Te előtted szerelmes senkibe. Senki nem tudta kihozni belőlem azokat az érzéseket, amiket Neked sikerült. Annak a múltbeli valakinek csupán annyit sikerült elhitetnie, hogy nem is érek többet, mint amennyit ő ad, nekem csak annyi jár, mert senki nem lenne, aki elviselne, szeretne. Én hittem neki, és a hazugságainak. Emlékszem, mindig arra gondoltam, hogy legalább nem vagyok egyedül. Pedig valójában nagyon is úgy voltam. Aztán tett valamit, amit soha nem fogok tudni megbocsájtani…! Akkor azt mondtam, férfi a közelembe nem jön, hozzám nem érhet. És egyre jobban megvoltam így. Mert már senki sem bántott…. Egy nap végül rájöttem, hogy jó egyedül. Azt is meg lehet szokni…, sőt talán megszeretni. Vagy legalábbis elviselni…. Egy ideig…. Merthogy az utóbbi időben egyre gyakrabban éreztem úgy, hogy mégis jó lenne, ha valaki megfogná a kezemet, átölelne, és én odabújhatnék hozzá. Az ezek utáni vágy pedig egyre erősebb lett…, bár féltem is ezektől…, pont a múltamból kiindulva. És mindezek után jöttél Te.
Te voltál az, aki egy perc alatt nagyon kedves lett nekem…, aki miatt soha nem az eszemre, csak a szívemre hallgattam…, mindvégig, az első másodperctől fogva. Pedig mennyiszer tudtam, hogy milyen hatalmasat fogok majd esni…. És hamarosan így is lett…. Mert egyre gyakrabban kellett rájönnöm arra, hogy Te nem az vagy, akinek láttalak…, vagy sokkal inkább látni akartalak. A kedves, édes pillanatokat egyre gyakrabban váltották fel a szomorú órák, majd napok, és végül jött a keserű valóság: a játékod.
Ami most erőt ad a holnaphoz? Hogy azt hiszem még időben szálltam ki, bár nagyon nehéz (volt). Még most is fáj…, nagyon! De ha tovább húzom, egyre nehezebb lett volna…, a szeretet, az azutáni vágy, a félelem a magánytól, na meg persze az emlékek…, aligha tudtam volna kilépni. Amit adtál volna nekem, az már nem kell. Mert még egyszer azt a hosszú utat nem járom végig, mint anno, sok-sok éve. Az nem menne…, és egyébként is, nincs ennyi időm már…!
Most félek a holnap reggeltől, és reménykedem, hogy nem jössz oda…, még csak kötelességből sem…, mert nem akarom…, félek a „múltunktól”, az emlékektől…, a visszaeséstől…!
Szóval pont ezek miatt nem felejthetem el, hogy Neked csak játék volt…, nekem szerelem. És Te mindvégig, az első perctől kezdve tudtad ezt…!
Igaz, ugye?
2010 augusztus 14. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
”Egyszer egy indiai hercegnő édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely
a szomorú napokon vigasztalja,
a nehéz helyzetekben bátorítja,
a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti.
A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt. Egyetlen szót vésett bele: elmúlik.”
Amikor végképp elbuktál
2010 augusztus 13. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
“Amikor gyenge vagy, akkor vagy a legerősebb.
Amikor semmid sincs, tiéd az egész világ.
Amikor végképp elbuktál, és úgy érzed, már nem bukhatsz alább, akkor már csupán egyetlen sóhajtás a győzelem.
Egyetlen sóhajtás.
Sóhajts! Fújd ki a levegőt, ereszd el a kétségbeesést, ereszd el dühödet, ereszd el a görcsös akaratot!”
Meglátni és…
2010 augusztus 12. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Találkoztam valakivel, akit nagyon szimpatikusnak találok, és szívesen megismerném közelebbről…. Persze még bizonytalan vagyok az érzéseimben, abban viszont nagyon is biztos, hogy kedves nekem. Hivatalos ügyből kifolyólag ismerjük egymást már egy jó két éve. Eddig nem igazán vettem észre “így”…! Nem túl gyakran kerülünk kapcsolatba egymással, csak az utóbbi három hónapban kellett többször, gyakrabban találkoznunk, persze kizárólag hivatalos ügyben. Pont amikor Veled voltam a lehető legjobban elfoglalva…. Szóval Ő látott a mostani „fénykoromban”, és ha csak röviden, de tudja, hogy miért is voltam ilyen nagyon szomorú az elmúlt hetekben. Bevallottam Neki pár napja, mert amikor most összefutottunk, érdeklődött, hogy „egyébként” hogyan vagyok. (Milyen figyelmes, és kedves Tőle… :)) Akkor röviden mondtam, hogy mi a helyzet most az életemben, és megemlítettem, hogy ennek mi az oka, és ebből egyértelmű lett számára is, hogy miért voltam ennyire magam alatt az elmúlt jó pár hétben. Nevetett, hogy sejtette…, vagyis, hogy nagyon is tudta, hogy az én esetemben csakis ez lehet az oka a bánatomnak :)! És azt is tudja, hogy még nem vagyok túl Rajtad, A.. Szóval ismeri a problémáimat.
Talán szívesen megismerném közelebbről. De ugyanakkor félek egy újabb kudarctól, visszautasítástól…. Most ez utóbbiak valamelyike hiányozna nekem a legkevésbé! Miközben még túl sem vagyok Rajtad, kedves A..
Szóval semmit sem szeretnék siettetni vagy elszúrni, de jól esne az Ismeretlen Ismerősömmel jobban megismerkedni, egy kis időt tölteni, vagy egyáltalán csak beszélgetni, mert azt hiszem, hogy tetszik…, sőt…. Szeretnék újra nyitni a világ felé, na meg persze Ő felé. És nem „visszaesni”, bár tudom, bármikor megtörténhet még…! :-(
Úgyhogy nem elfelejteni, hogy Neked csak játék volt, nekem szerelem. És Te mindvégig, az első perctől kezdve tudtad ezt…!
Nem tudom
2010 augusztus 11. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Nem tudom, hogy mit is írjak. Ezerféle gondolat kavarog bennem…. Mintha most minden egy picit könnyebbnek tűnne. Persze mintha…, és persze most…, meg persze csak egy picit…!
Tudom, lesznek még nagyon nehéz pillanatok, órák, és napok. Akár már egy óra múlva is…, vagy hamarabb….
És azt is tudom, hogy előbb-utóbb még mindig ugyanúgy el tudnád érni, hogy hagyjam azt, hogy ki-be járkálhass az életemből, és játsszál velem, az érzéseimmel, ahogy mindig is tetted. Csak már nem akarom ezt…, mert az nekem nem volt jó, és mert fájna…nagyon! Most úgy érzem, hogy már nem is akarlak Téged újra látni, nem akarok Veled találkozni, vagy egyáltalán csak beszélni. De persze ismét hangsúlyozom, hogy ezt az egészet most érzem, illetve gondolom így…, akár nemsokára már másképp lenne mindez. Ugyanakkor örülök is, hogy most így gondolkodom Rólad, rólunk.
Bár ahogy írom ezeket a sorokat…, szóval most hirtelen bevillanak emlékek…szép emlékek, s mintha azt érezném, hogy hiányzol…, még mindig…, ha nem is annyira, mint eddig, vagy régen…, de azért még nem vagy teljesen közömbös nekem. Azt hiszem, bőven kell még idő, hogy teljesen túl legyek Rajtad, és vége legyen mindennek….
Nem tudom, hogy mi van velem, hogy miért is reménykedem abban, hogy soha többé nem kell látnom Téged és beszélgetnem Veled…. Talán csak attól félek, hogy feltépnéd a sebeket?! És csak próbálok erősnek látszódni?! Vagy menekülök?! Hiszen még mindig csak reménykedem…, vagyis nem egy (tiszta szívből jövő) akarat. Áh, nem tudom…. :(
Szóval, most sok minden kavarog bennem…, de van valami, amit mindeközben nem szabad elfelejtenem… soha, de soha! Hogy Neked csak játék volt, nekem szerelem. És Te mindvégig, az első perctől kezdve tudtad ezt…!
Tőlem nekem, a Te válaszaid ezek lennének
2010 augusztus 21. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Válasz az „Azon gondolkodom” bejegyzésem kérdéseire, tőlem nekem…! Úgy gondolom, hogy most az egyszer mind a ketten ugyanazt gondoljuk…, ugyanúgy gondolkodunk….
Hol ronthattam el? Ott, hogy úgy éreztem Irántad ahogyan…, és még mindent meg is tettem azért, hogy ezt kimutassam…! Ugye milyen ismerős Neked ez a mondat? Nem véletlen, hiszen ezt egyszer Te mondtad nekem. Igaz nem egy ilyen kérdés kapcsán válaszoltál így, hanem csak úgy megjegyezted…, vagyis inkább hozzám vágtad ezeket a szavakat. Ezzel szemben – és ezt milliószor mondtam Neked – én mindent megtettem, hogy ne tudd meg, hogy kedvellek, szeretek Veled lenni…, sőt (igaz csak utólag, de) kértelek, hogy bocsáss meg az őszinteségemért. Csak hogy tudd, nagyon sokáig küzdöttem az Irántad való érzéseim és azok kimutatása ellen: mivel sokat jelentettél és fontos voltál nekem, nem akartalak megbántani, kellemetlen helyzetbe hozni, főleg nem esetleg mások előtt…, és azt sem akartam, hogy mások is megsejtsék, hogy nem vagy közömbös nekem…. Hidd el, sok-sok hétig, sőt hónapokig küzdöttem, hogy még csak ne is érezzek így, ahogyan mégis…! És azt is hidd el, hogy azért voltam annyira őszinte Veled, mert tartottalak olyan jó embernek, hogy Te vagy az, aki SOHA nem élnél vissza az érzéseimmel és azokkal a dolgokkal, amiket Neked elmondtam! Amúgy meg Te kezdtél el nyíltan közeledni felém, és flörtöltél velem…, majd ezek után én felvállaltam az érzéseimet Te előtted. Talán hiba volt…, nem tudom…, de már mindegy is!
Miért csak ennyit láttál bennem? Mert férfi vagy…, és ma már tudom, hogy nem az a különleges, az „átlagtól eltérő” férfi, akinek gondoltalak…! Meg egyébként is, ha már van valaki, aki szeret, és ráadásul olyan hülye őszinte, hogy ezt még el is mondja Neked (ha nem is a „szeretlek” szót használja, hanem jóval finomabban adja tudtodra), akkor ezek szerint Te pedig úgy érzed, hogy visszaélhetsz az érzéseivel…. Bár végiggondolva az életemet, a legtöbb férfi csak annyit akart, amit Te is: megdugni majd eldobni. Viszont ezúton gratulálok most, mert (csak és kizárólag) Neked sikerült is ez…, minden elismerésem a Tiéd, igazán büszke lehetsz Magadra! Csak egyet sajnálok, hogy emlékeim szerint tisztáztuk, ki mit akar, és Te mégis megváltoztál….
Miért is vagy (vagy inkább voltál) velem ilyen? Mert ezt meg lehetett tenned velem…, mert szerettelek, és bíztam Benned. Meg akkoriban nagyon jól esett néhány kedves szó, egy kis figyelmesség, gyengédség…. És mert a mai világban az érzések már rég nem számítanak, hiszen amik igazán fontosak: a szex, a pénz, a hatalom, és a külsőség…. Most így utólag azt mondom, sajnos úgy tűnik, Neked is ezek az “értékek”…, pedig annyi ideig hittem abban, hogy Te egészen más vagy…, nagyon különleges voltál nekem.
Megbántottalak? Igen, egyszer nagyon…, de akkor Te is megbántottál…, veszekedtünk…. És úgy gondolom, hogy utána ezt meg is beszéltük…, korrektül…, legalábbis azt hiszem…, vagy akkor azt hittem…, már amennyire lehet korrektségről beszélnünk…, legalábbis így utólag….
Te hogy él(t)ed ezt meg? Röviden: (nagyon fáj, de ez az igazság) közömbösen. Hosszabban: az „élted”-re a válasz: jó szórakozásnak, az „éled”-re a válasz pedig: már eszedbe sem jutok….
Miért tetted? Miért ne? Csak éltél a lehetőséggel…, csak kihasználtad a gyengéd érzéseimet!
Egyáltalán gondolsz rám? Nem, soha sem…, és abban biztos vagyok, hogy nem csak most már nem, hanem talán még akkoriban sem…. Miért is tennéd még?!
És hiányzom Neked? Ugyan már…, és ebben is teljesen biztos vagyok…, sajnos…. Egyébként Te viszont igen, nagyon hiányzol még mindig nekem. De majd elmúlik!…Elmúlik?
Elmesélni már nem szeretnék Neked semmit, mert ezt csak akkor tehetném, ha találkoznánk…, azt meg nem akarom (na jó, néha igen, néha nagyon szeretném, ha itt lennél, de a szívem legmélyén tudom, hogy nagyon fájna, és arra pedig nincsen szükségem, meg egyébként is mit mondhatnánk még egymásnak?!)!
Minek mondjam el Neked, hogy egyik-másik szavad, tetted mennyire fájt, ha Téged úgysem érdekel(lek)…, vagyis azt hiszem az elmúlt néhány hét közönye után nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy soha nem is érdekeltelek…?! Csak akkor miért kellett annyiszor azt mondanod a szemembe, hogy kedvelsz…, hiányzom (majd) Neked…, és szeretsz…? Miért nem akartál elengedni? Miért kellett közeledned és gyengédséget adnod és kérned? Jaj, ezek újabb kérdések lennének…, de ezekre sem várok választ Tőled, mert tudom magam is: nem voltál őszinte velem, amikor ezeket mondtad…, ezek is csak a játék részei voltak…. Másrészt pedig tesztelgettél…, ugye emlékszel…?
Szóval felesleges megválaszolnod azokat a kérdéseket, amiket akkor, 3 hete itt tettem fel Neked, és már azt sem szeretném, hogy jelentkezz, mert csak egy újabb fájdalmat okoznál nekem…, bár Téged az úgysem érdekel(ne), mert Neked csak játék volt…nekem szerelem! És Te mindvégig, az első perctől kezdve tudtad ezt…!
u.i.: Szóval, miért is játszottál velem?
Oldal ajánlása emailben
X