Utóirat
2010 szeptember 15. | Szerző: owner_of_a_broken_heart |
Most akartam lezárni… a számítógépemet, de megláttam a tévében “azt” a filmet, és eszembe jutott…
♥ ….az a különös érzésem ma, hogy még el is gondolkodtam arról, vajon miért nem vagy a „közös helyünkön”…, és bár amúgy számtalanszor nem szoktál ott lenni, én meg nem is szoktam keresni a választ annak miértjére…, most mégis olyan másnak tűnt, ezért még a gondolattal is eljátszottam, hogy talán azért, mert Te is „ott” leszel…, aztán azt mondtam magamnak, hogy ilyen eszembe se jusson…, micsoda hülyeség, hiszen ez kizárt, és különben is én már nem akarom, hogy Te is „ott” legyél…;
♥ …a blúz, amelyet akkor is viseltem, amikor először közeledtél, és ma mindenáron fel akartam venni, ezért délelőtt gyorsan kimostam és a Napon megszárítottam…;
♥ …a tény, hogy ki tudja miért (kiért), de annyira készülődtem egész nap…;
♥ …az, hogy pontosan egy évvel azután, hogy először találkoztunk, újra összefutunk, bár nem terveztük….
♥ …És most a film a tévében: amit akkor néztem…, január vége volt, hatalmas hó esett, és megírtuk egymásnak: ha ennek a filmnek vége, beszélünk…, késő éjszakáig beszélgettünk is, és én olyan boldog voltam…, alig aludtam aznap éjjel…, és akkor, ott azt kívántam, bárcsak itt lennél már mellettem…, és egy nap majd maradj is itt örökre! Úgy vártam akkor a hívásodat…, mint ahogy most is…!
Ma egy éve, hogy megláttalak…! Milyen különös egy nap…! Különös? Különleges? Vagy inkább csupán a véletlenek (kegyetlen) összjátéka…?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Véletlenek nincsenek. Viszont végre van elmozdulás az állandó szomorúság után!
Most már kicsit más róla a benned kialakult kép, ugye? Ez jó is, mert látod az emberi oldalát, de rossz is, mert még inkább összekeveri az érzéseidet. Reménykedni kezdesz, hátha mégis, hátha ő is akarja.
Remélem, hogy jó folytatást olvashatunk itt nálad. Úgy értem, hogy neked legyen jó, mindegy mi történik. :)
Érdekes, hogy az én érzelmileg nehéznek tűnő napom is tegnap volt. De túléltem. :) Veled együtt.
Kedves Hozzászóló! Szerintem sincsenek véletlenek…, hogy szerencsére vagy sajnos, azt most még nem tudom…! Minden úgy van, ahogy írod: láttam, hogy Ő is esendő…, ahogy én is…, és egy pici reményt is érzek…, talán annak reményét, hogy most majd minden megoldódik…, ugyan azt még nem tudom, hogyan…! Köszönöm a kedves soraidat! És fel a fejjel, kitartás! Szeretettel ölellek: owner of a broken heart
Szerencsére nincsenek véletlenek. Szerintem jó, hogy nem csak a nagy, gonosz ördögöt látod benne, aki elcsábított, széttörte a szívedet és kihasznált stbstb.
Mi oldódik meg? A nagy szomorúságot már megtörted. A többi magától megy. Ez az egész rólad szól, hogy te hogyan dolgozod fel. És sikerülni fog. Ez látszik abból, ahogy az előző bejegyzésben írtál róla.
A nők sokkal erősebbek lelkileg, sokkal többet bírnak, mint gondolják. Csak el kell hinni és bízni kell abban, hogy van kiút.
Kedves Hozzászóló! Nem tudom, hogy mi történt velem, de olyan különlegesen jó érzés tölti el a szívemet…, talán mert láttam, hogy gyenge és esendő…, hogy talán mégsem az a közömbös, érzéketlen valaki…, bár lehet, részben megint annak a jó embernek akarom látni: tegnap pont olyan volt, mint akkor, amikor először megláttam…és azt éreztem, nekem Ő kell…! Persze még mindig nagyon fáj az, ahogy bánt velem…, azokat a dolgokat és mondatokat soha nem tudom elfelejteni! És éppen ezek miatt, még egyszer találkoznunk kellene…, hogy a szemébe mondhassam azokat, amik már olyan régóta Vele kapcsolatosan nyomják a lelkemet…, még ha nem is fogja igazán érdekelni…, de talán pont ezt kell látnom…megint…! El akarom engedni, de kiváncsivá is tett, hogy miért nem mert keresni, mit is szeretne még mondani…! És végre talán arra az egy bizonyos kérdésemre is egy őszinte választ kapok Tőle…!
Ne haragudj, hogy ezt írom, de túl sokat akarsz. Ne akarj ennyit, mert számonkérésnek veheti. A nők sokkal jobban értik az érzelmek világát. Lehet, hogy A-nak fogalma sincs arról mi van vele, csak azt érzi, hogy nagyon kényelmetlen érzés és nem akarja.
Szerintem nyugalom és türelem, ez kell most neked. Azt hiszem fiatal vagy még ehhez, a huszonévesek elhamarkodják az ilyen dolgokat, nem tudnak uralkodni magukon,. Te tanulj meg! Eljön a te időd, amikor mindenre fény derül, ne félj! Ne siettess semmit, azzal csak elrontasz mindent.
Kedves Hozzászóló! Mivel akarnék túl sokat? És A. mit nem akar? Azt sejtem, hogy nagyon kényelmetlen volt Neki (is), amikor összetalálkoztunk! De tudod akkor sem ártott volna kényelmetlenül éreznie Magát, amikor olyan jól szórakozott…! Persze valahol én is partner voltam…, csakhogy Ő nagyon jól tudta, hogy mit is jelent nekem! Egyébként már nincsen mit siettetni…, talán csak azt, hogy végre lezárhassam Őt…és úgy érzem, ehhez nekem most arra lenne szükségem, hogy elmondhassak Neki néhány dolgot…. Azt hiszem, hogy ahogy A. nem akar engem, én sem akarom már Őt, mert azt tudom, hogy Ő nekem már nem az a pasi, akibe 1 éve beleestem…!
Kedves owner_of_a_broken_heart! Szerintem Hozzászóló úgy érti, hogy túl sokat akarsz, hogy azzal, hogy elmondod A-nak, mennyi fájdalmat okozott, azt várod, hogy a bocsánatodért esedezzen. Igen-igen, kell a lezáráshoz, hogy tudd, a másik bánja az egészet, de ez a múltkori viselkedéséből már valamennyire kiderült.. És ha rázúdítod az egészet, akkor lehet, hogy csak kényszerből kér majd bocsánatot.. nekem elég volt célzásokat tennem B-nek, és magától ismerte be, hogy szemét volt. De ehhez idő kell, meg az, hogy a másik maga jöjjön rá a hibáira. Hidd el, az önkéntes bocsánatkérés százszor többet ér, mint a kierőszakolt.. És sztem A. már ráébredt, hogy milyen rosszul bánt veled, és lehet pont azért fog keresni, hogy ezt be is ismerje, de csak akkor, ha készen áll rá.. Ha elmondod neki, hogy mennyi fájdalmat okozott, azzal kvázi ráhárítod a felelősséget (ami attól még az övé!), de inkább védekezni fog, mint bűnt bánni. Mindezektől függetlenül, ha Te magadban úgy érzed, hogy ez helyes, akkor csak hajrá, szorítok Neked, bármi is történjék! Nagyölelés: Audrey
Audrey, ámen. Erre gondoltam én is.
Broken heart, megértelek én téged, én is meg tudnám tépni azt, aki bántott, sőt számkérő is szoktam lenni, de erről igyekszem leszokni. Nem tesz jót se a másiknak, se nekem, se az ügynek.
Hidd el, attól, hogy beolvasol neki még semmi nincs lezárva. Benned sem. Őt meg a kelleténél jobban megbántod, aztán sarkon fordul és még azt a kis emberséget is elfelejti irányodban, ami volt benne.
Amit el akarsz mondani neki tartsd vissza, írd le levélben, ne add fel, írd le ide. Várd ki a megfelelő pillanatot. Ha a Jóisten összeboronál titeket lesz még vagy 50 éved, hogy beolvass neki, most viszont nagyot bukhatsz vele és még a Jóisten se segít rajtad.
Csak nyugi.
Ja és azt a zárósort, hogy “neked játék, nekem szerelem” olyan jó, hogy már nem írod. Amúgy is úgy hangzott, mint egy mantra, ha még tovább írogatod be is válik. Hagyd a fenébe, nem erről van szó. Te is tudod, csak könnyebb magadat a haragba és gyűlöletbe lovalni, mint elfogadni a valóságot.
Én is jártam már így, azért mondom.
Kedves Audrey és Hozzászóló! Én nem beolvasni akarok Neki, azon már túlléptem akkor, amikor most összefutottunk és láttam azt az arcát…, még csak megbántani sem akarom (annál jobban szerettem én Őt valaha, és ezt nem szabad elfelejtenem, bármennyi fájdalmat is okozott)…, csak szeretném szépen, nyugodtan elmondani A.-nak, hogy nagyon fáj(t), amit tett: az még csak hagyján, hogy nőként annyira tartott amennyire, dehogy emberként még annyira sem…, Ő tudni fogja, hogy miről beszélek…. Nem tudom, hogy A.-t igazából bántja-e, hogy ilyen volt velem, mert ugye rengetegszer bántott meg…szándékosan…, talán csak kellemetlen volt látnia…, már nem is tudom, miért viselkedett most úgy, miért volt olyan zavarban, miért mondta, hogy akart keresni, de nem mert…, talán csak egy mondat, ami az adott helyzetben jól hangzott! Még a bűnbánatára vagy a bocsánatára sem vágyom, mert nem tudom, hogy mennyire lenne őszinte (akár ha Ő keres meg ezzel, akár ha a beszélgetésünk végén mondja), és különben sem változtatna semmin…. Mi közöttünk már soha nem lesz semmi: ha valaha is szeretett (vagy csak kedvelt) volna engemet vagy tényleg akart volna keresni és nem csak egy játék lettem volna a Számára, már megtehette volna…, én pedig nem egy ilyen valakibe szerettem bele…! Semmi mást nem szeretnék most már, csak visszakapni a 369 nappal ezelőtti életemet…, már amennyire még lehet…, ehhez viszont le kell zárjam Őt…, és most úgy érzem, hogy van egy-két dolog, amit el kellene mondanom, hogy így legyen! Szeretettel ölellek Titeket: owner of a broken heart
Mondások jönnek: Soha ne mondd, hogy soha. Rájöttem, hogy nem az maradt meg másokban, amit mondtam, amit tettem velük, hanem az, hogy milyen érzéseket keltettem bennük. Stbstbstb.
Mind a kettő igaz.
Tudod milyen érzéseket keltettél benne? Akár pozitív, akár negatív? Nem. Akkor meg ne akard már most elásni ezt a dolgot. Belegyalogoltatok egymás életébe, közötök van egymáshoz. Lehet, hogy csak eddig tartott, de akkor is. Ha most lazán veszed a vele való beszélgetést akkor az marad meg benne, hogy milyen jó fej csaj vagy, túltetted magad a dolgokon.
Nem azt mondom, hogy le kell vele feküdni!!!
De aki megbánt annak vagy megbocsátunk – hadd egye a fene, hogy nem is bántott meg annyira – vagy elfelejtjük – hadd egye a fene, hogy ilyen hamar túltettük magunkat rajta-.
Az egy évvel ezelőtti életed pedig már nem létezik. Soha nem lesz olyan, mint azelőtt volt, mert te sem vagy már olyan. Jó és rossz egyszerre ért.
Miért is keltettem volna benne pozitív érzéseket? Max. eszébe jutott, hogy “na, itt a csaj, aki belémesett, akivel lehetett egy jót szórakozni…(és aki persze hagyta is ezt, mert szeretett)…, de most milyen ciki, hogy összefutottunk, hiszen az elmúlt 3 hónapban úgy tettem, mintha soha nem is létezett volna (és nemcsak mint nő, de mint ember sem)”…! Mert tudod, ha egy picit is kedvel(t), akkor keresett volna, még ha sejthette is, hogy nem ugornék már a nyakába…! Az, hogy nem kellettem Neki, egyértelmű…! Szerelmet vallani Neki nem fogok, ahogy megbántani sem akarom, mert valaha nagyon sokat jelentett nekem…! Én tudom illetve tudtam, hogy ez nincs így fordítva, bár azt gondoltam, hogy a semminél több voltam Neki…, úgy tűnik, tévedtem! Tudod, már fogalmam sincsen arról, hogy milyen ember is, melyik az igazi arca: ezért lenne jó még egyszer beszélgetnünk: lehet, talán könnyebb lenne nekem, ha újra belémrúgna, vagy ha csak egyszerűen átölelném és elengedném! És kiváncsivá is tett azzal, hogy akart keresni, de nem mert: mit akarhatna még mondani és miért is nem mert keresni? De hidd el, soha nem lesz közünk egymáshoz: ha fontos lettem volna Neki, akarna tőlem valamit, de kizárt, már elém állt volna, de a baj az, hogy már nem tudnék bizni Benne, túlságosan is megbántott! És egyébként is, mind a ketten mást akartunk a másiktól…, Ő megkapta, én nem…, de remélem, hogy legalább Neki ez az egész jó volt, mert szerettem annyira, hogy inkább Ő számítson, mint én…!
Miért ne keltettél volna benne pozitív érzéseket? Valamiért csak zavarba jött. Láttál már velejéig gonosz embert? Én meg nem, de egy olyan ember nem jönne zavarba. A te macsód meg zavarba jött. Hát ennyire macsó.
Azt tudom elképzelni, hogy látva a te nagy érzelmeidet megijedt, nem akart belekeveredni és úgy gondolta jól megutáltatja magát veled, mert így könnyebben elfelejted.
De nem bonyolítom az életedet, teljesen igazad van, ha most elég és nem akarsz tőle semmit.
Csak azért írok, hogy lásd a helyzet sokkal árnyaltabb, mint amilyennek tűnik.
A másik meg az, hogy miért kell mindig sablonokban gondolkodni? Miért kell, hogy az, akibe beleesünk a pasink, barátunk, férjünk legyen? Jó, értem én ha egyedül van az ember akkor párt szeretne, de van aki erre ALKALMATLAN. Meg a hely, az idő, a felek érettsége is lehet nem megfelelő. A lényeg úgyis a szeretet, az élmény.
Úgy érted, hogy a szerelmed csak a testi séget kereste? Vedd lazábbra kicsit a dolgot, amíg ilyen mereven ragaszkodsz ahhoz, hogy ő csak játszott veled, te meg rögtön komolyan vetted addig nem kerülsz ki ebből a harag-szomorúság-gyűlölet háromszögből.
Legyünk őszinték, kellemetlen ha olyan valakivel találkozunk, akit nem keretünk, és amikor erre még nem is számítunk, hát zavarba is jövünk…, de nem azért, mert hirtelen megláttuk és arra gondoltunk, hogy de jó látni…! Tudod, csak gonosznak sem tartom, csak férfi…, aki élt a helyzettel…! Ez bonyolúltabb ennél: Ő megtudta (tőlem, de már sejtette is), hogy kedves lett számomra, ezért bunkón kezdett viselkedni, így egyszer csak már én sem kerestem, illetve ugyanolyan emberként kezeltem, mint bárkit…, majd hirtelen kedves lett, közeledett…, és egy nap már nem tudtam ellenállni, és én viszonoztam a közeledését…! De tudod, onnantól kezdve, hogy tudta, én érzek is iránta valamit, Ő pedig (valószínúleg) nem, ez csak egy játék volt Neki. Igazán békén hagyhatott volna, hiszen megvolt a maga élete…! Szerinted, Ő tényleg akarna tőlem valamit még? Ha most vagy valaha megérintettem, akkor már keresett volna, és legyőzi, hogy nem mer keresni. Igaz, nekem azt tetszett meg benne, hogy eleinte mindig olyan zavarban volt, és úgy tűnt, szíve is van, amit a nagyképűségével és közömbösségel leplez…, tévedtem…, vagy nem is tudom…! Volt idő, amikor azt éreztem, hogy bizonytalan velem, megérintettem, de fél az érzelmektől…, de talán tévedtem ebben is! Amióta újra találkoztunk, és láttam, hogy milyen zavarban van, rájöttem, nem gyűlölöm, és már haragudni sem haragszom annyira Rá, inkább csak szomorú vagyok, hogy annyira megbántott, és pont Ő! Talán ezt kellene elmondanom Neki, és könnyebben túllépnék…!
Nem vitatkozom veled, ne értsd félre. Csak annyira ismerem a szitut, amennyire írsz róla. És ált. tudok dolgokat mondani.
Olyanok vagytok, mint az árapály. Ha te vagy kedves, ő bunkó, ha te távolodsz, ő kedveskedik. De minden átlagos férfi-női kapcs. ilyen.
Hogy akar-e tőled valamit azt nem tudom. Lehet ő maga se tudja. Az én nagy lamúrom azt mondta egyszer: ” Lehet, hogy ez a végzet? Fogalmam sincs minek vagyok itt veled, mikor nem is vagy se szép, se bombázó.” :D Ezt vehettem volna sértésnek is, de nem annak vettem. :) Egy idióta szegény, de hát evvan. -Egyébként nem vagyunk együtt és nagyon bonyolult a viszonyunk. :D –
Ne haragudj rá ha nem érez úgy, mint te. Csak a mesékben meg a romantikus filmekben van az, hogy mindketten ugyanazt érzik, ugyanarra gondolnak. A valóságban soha nincs így.
Hát…, már nagyon meg vagyok kavarodva…, most nem tudom, hogy mit akarok…, minek örülnék! Még mindig kedves nekem, de közben nagyon fáj, hogy annyiszor megbántott…! 4 napig nem fog tudni keresni, és talán kell egy kis idő is, hogy tisztábban lássak. Az biztos, hogy kiadni magamat soha többé nem fogom Neki, kétszer már megtettem…, de mégis azt érzem, hogy beszélnünk kellene, hogy elengedhessem!
És hidd el, én soha nem azért haragudtam Rá, mert nem úgy érez, ahogy én, hanem azért, mert tudta, én mit érzek, és tette, amit tett…, főleg, mikor már majdnem elengedtem és mert emberként is úgy bánt velem, ahogyan…!
Hiába nem lesz olyan az életem már soha, mint 369 napja, igen is vissza akarom kapni legalább csak részben, mert most nagyon rossz…, a mostani életemet nagyon utálom…!
Dettó ez volt az én sztorim is sok-sok évvel ezelőtt. Nekem nem volt lehetőségem megbeszélni nagylamúrral, hogy megbántott. 1 évig tartott, amíg egy hasonló eset kapcsán rájöttem, hogy mégsem volt közömbös irántam. Aztán sok-sok évvel később felbukkant, hogy elmondja mekkora marha volt. Azóta fordult a kocka. Ő fut, én húzom a mézesmadzagot :D
Igen, fáj, igen, szar, igen, bárcsak meg se történt volna, meg miért pont én. Ezen mind végigmentem. De fel a fejjel, nehogy megfagyjon a lelked, meg bezárkózz! Lesz még jobb is, hidd el!
A sok kedves hozzászólásodat és hogy próbálsz segíteni, meg egy kis lelket önteni belém, köszönöm! Én már nem tudom elképzelni, hogy valakit újra akarnék vagy tudnék szeretni…! :( Mert akkor volt a legjobb, amikor senki sem volt…, igaz egyedül voltam, de legalább nem bántott meg pont egy olyan valaki, aki fontos nekem….
A befagyás jeleit mutatod magadon.