Veszteség…?

2010 november 30. | Szerző: owner_of_a_broken_heart

 

 “Néha hajlamosak vagyunk kétségbeesni mikor a személy, akivel törődünk, elhagy…, de az az igazság, hogy ez nem a mi veszteségünk, hanem az övé, mert ő veszti el azt az embert, aki soha nem mondott volna le róla.”

Epilógus

2010 november 30. | Szerző: owner_of_a_broken_heart

 

 Az elmúlt hetekben még beszélgettünk, találkozgattunk néhányszor, de azt hiszem részemről már csak azért, mert még nem tudtalak teljesen elengedni. Azt éreztem, hogy férfiként már nem azt jelented nekem, mint egykor, inkább emberként, barátként vagy fontos és értékes nekem még mindig. A szívemben leginkább a régi szép emlékek éltek, amelyek sokszor eszembe jutottak…legalábbis néhány nappal ezelőttig.

 

 Azon a bizonyos néhány nappal ezelőtti estén, a legutolsó találkozónkon beszélgettünk a betegségemről és arról is, hogy nem biztos, hogy lesz gyermekem, de abortuszra soha nem mehetnék már, mert azzal örökre elvágom minden lehetőségem arra, hogy az életem legnagyobb vágya egyszer valóra váljon. Aztán elmondtam Neked azt is, hogy régóta késik nekem…. És Te akkor annyit kiabáltál nekem, hogy ha terhes lennék, soha többé nem találkozunk és az ügyvédeink fognak egymással tárgyalni a jövőben. De egyébként is Te azt szeretnéd, ha elvetetném, és Téged nem érdekel, velem mi lesz, még az sem, ha az a terhesség megszakításának az ára, hogy nekem soha nem lehet gyermekem ezután. Aztán elrohantál. Azóta nem hallottam Felőled…, de azt hiszem, így a legjobb, mert nem is szeretnék! Nagyon fájt, amit mondtál, hihetetlenül kegyetlen vagy! A szívem szakadt meg abban az utolsó mondatodban. Sokszor úgy éreztem, hogy azt a fájdalmat, amit a játékoddal nekem okoztál, már nem lehet fokozni…, tévedtem…sajnos, mert Neked még ez is sikerült!

 

 Mindenesetre azt gondolom, hogy akkor és ott valami hirtelen darabokra tört, és még talán ugyanabban a másodpercben megszűnt létezni számomra: és az a valami nem más, mint az Irántad érzett szerelmem.

 

 Hát így lehet egy hatalmas szerelem lángjait egy perc alatt kioltani…, és már tudom azt is, hogy a szép emlékek, amik Hozzád fűznek és amik azt a pici tüzet (ami ott valahol mélyen a szívemben van,) olyan sokáig táplálni tudták, nemsokára örökre kialszik…. Óriási sebet kapott a szívem…, most aztán van mit foltozgatnom rajta: fáj…, nagyon-nagyon fáj…, azt hiszem most haltam a játékodba bele igazán.

 

 Neked játék…, nekem szerelem…volt!

 

 (Sajnos ma kiderült, hogy a betegségem jött újra ki, sőt az idén nyári (második) műtétem óta rosszabbodott a betegségem. Te örülhetsz, én nem igazán, sőt…, de azt hiszem, ez Téged egyáltalán nem érdekel. Én nem azért nem örülök, mert nem vagyok terhes: természetesen Tőled gyermeket most nem akartam volna, de ez úgysem számít és lényegtelen is már….)