Drága Lelki társamnak…. (egy újabb margó)

2010 december 7. | Szerző: owner_of_a_broken_heart |

 

 Sejtettem, hogy baj van, de nem hittem volna, hogy ekkora…. Nincs pár órája még, hogy nagyon-nagyon szomorú híreket kaptam valakiről, akit igazán kedvelek, akitől rengeteg lelki támogatást kaptam és aki olyan sokat segített nekem abban, hogy a betegségemet végigcsináljam…. Én annyiszor feladtam volna már, de Ő mindig tudta, hogyan adjon nekem egy kis lelkierőt a folytatáshoz…, a megnyugtató szavait soha nem felejtem el! Nem akarom Őt elveszíteni, mert Nélküle nem fog menni, számomra pótolhatatlan Ember. Próbálok hinni abban, hogy velem marad…, és nem csak a szívemben, hanem itt, a közelemben…!

 

 Úgy tűnik, a legfontosabb embereket csak elveszíteni tudom, pedig annyira szeretném, ha itt lennének, velem, mellettem…örökre!

 

 Most érzem csak igazán, hogy milyen egyedül vagyok!

 

 Miért ilyen kegyetlen az élet? És miért van az, hogy amikor egy picit már jobb, akkor valami olyan szomorú dolog történik, hogy az már iszonyatosan fáj? Mert Őt már nem veszíthetem el…, mert Ő valaha megérintett…, és mert Ő volt az, aki akkor figyelt oda rám, amikor Te sehol sem voltál, mert szerinted ilyen necces helyzetben inkább másoknak kell törődniük velem…, nem pedig Neked…, és Ő ott volt mellettem és ápolta is a lelkemet.

 

 Drága Lelki társam (mert én elsősorban annak tartalak már Téged), kérlek, maradj velem! Te mindig vissza tudtad adni a hitemet, amikor már éppen elveszítettem! Te vigyáztál rám és a lelkemre, amikor A.-nak még csak eszébe sem jutottam. Te annyiszor kinyújtottad a kezedet, amikor arra volt szükségem…, és engedd, hogy most majd én is megtegyem! Remélem, hogy elolvasod a levelemet, amit még tegnap éjjel küldtem Neked, amikor nem is sejtettem, hogy ekkora a baj…, hiszem, hogy az majd egy kis erőt ad Neked, mert Te nekem fontos vagy! Nem adhatod fel, mert szükségem van Rád…visszavárlak! Nélküled nekem sem fog menni…, Nélküled örökre elvesztem…, és a reményem is odalesz!

 

 

u.i.: ha tudnád, A., hogy most mekkora szükségem lenne Rád (mint emberre), akkor nem ilyen gyerekesen és önzőn viselkednél…. Mondd hogy jut el oda egy ember, hogy egyszer csak már meg sem ismeri a másikat…, főleg, mikor annak szüksége lenne rá, mert necces a helyzete…?