Amikor először találkozott a pillantásunk…

2010 december 27. | Szerző: owner_of_a_broken_heart |

 Valamikor tavaly május közepén egy konferencián találkoztunk először. Te felálltál, hogy kérdezhess az egyik előadótól. Rögtön Rád pillantottam és még abban a percben megállapítottam magamban, hogy milyen nagyképű vagy és Te vagy az, aki soha nem kellenél nekem…! Aztán egy jó darabig eszembe sem jutottál, nem gondoltam Rád. Majd pár hónappal később, szeptember 16-án újra megláttalak egy tanács-ülés előtt: odajöttél hozzám és megkérdezted, leülhetsz-e mellém, hogy együtt ebédeljünk. Még nálam is jobban zavarban voltál, ami nehéz…, de éppen ez tetszett meg Benned annyira…, teljesen elvesztem…, azonnal Beléd szerettem…. Tudtam, hogy abban a percben örökre megváltozik az életem és már soha semmi sem lesz olyan, mint régen…és így is lett…. Akkor csak annyit éreztem Belőled, hogy gyönyörű lelked van, Te lehetsz a világ legfigyelmesebb és leggyengédebb férfija…, Te vagy az, akit mindig is kerestem…, akiről annyi éjjel s nappal álmodtam.

 A következő hetekben és októberben úgy hozta az élet, hogy alig találkoztunk…sajnos…, de gondolatban már akkor is mindig velem voltál.

 

 Aztán jött a november és onnantól kezdve ha csak lehetett, heti egyszer legalább találkoztunk. November elején egy újabb konferencián is együtt voltunk: Te ott ültél előttem, csupán egy karnyújtásnyira tőlem…, alig bírtam ki, hogy meg ne simogassalak…. Nagyon boldog voltam…, főleg mert tudtam, másnap újra látlak, hiszen eljössz. A következő héten ismét együtt ebédeltünk, majd egyre többet beszélgettünk, egyre több időt töltöttünk el közösen. Emlékszem, aznap csak annyit mondtál nekem: „nagyon örülök, hogy elmentünk ebédelni és beszélgettünk, sőt…” és én már ettől a pár kedves szavadtól 9 centiméterrel a föld fölött jártam. Igaz, az első hetekben szinte semmi másról nem meséltél nekem, mint a PhD. dolgozatodról…, de én már attól is boldog voltam, hogy hallom a hangodat, látlak, és egyáltalán, itt vagy velem….

 

 Nagyon jó érzés visszagondolni az első őszünkre…, még annak ellenére is, hogy most már tudom azt, amit akkor még csak nem is sejtettem: Neked minden csak játék, amíg nekem szerelem…volt….