Hosszú az út…
2011 január 27. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
“Nem vezetnek rövid utak oda, ahova érdemes menni.”
Fogjuk egymás kezét
2011 január 23. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Lassan meg kellene próbálnom elfogadni, hogy azzal a drága emberrel, aki annyira kedves a szívemnek, már talán soha nem fogunk találkozni…. És nem azért, mert mi szeretnénk azt, hogy így legyen…, hanem az Élet választ el minket…örökre. Pedig nem akarom ezt! S azt sem, hogy elengedje a kezemet…! Valahol titkon még mindig remélem, hogy mégsem így lesz….
Milliószor elképzelem, hogy milyen lesz, amikor újra találkozunk: mosolyogva ajtót nyit…, mint régen…, és amikor becsukódik mögöttünk az ajtó, átöleljük egymást…, és percekig egy szót sem szólunk, de abban a csendben az elmúlt néhány hónap minden pillanata és érzése benne lesz…. Talán egy picit sírunk is…, persze örömünkben: mert elég erős volt, s a hosszas küzdelem után végül Ő győzedelmeskedett. Aztán nevetünk azon, hogy milyen szerelmes voltam a nyáron…, az utolsó találkozásunkon ősszel…, meg még nem is olyan régen…, de a fájdalom könnyei most már a múlt lennének. És akkor végre megköszönöm Neki, hogy van, amikor már újra tudok mosolyogni…, Miatta, mert ezt Neki is köszönhetem…. És láthatom Őt is ismét nevetni…, nem akarom, hogy szomorú legyen! Megkérem, hogy hallgassuk meg újra azt a szerelmes dalt, amit akkor nyáron játszott le nekem…, amikor még mást szerettem…. Puszit is adok Neki…, csak most már kérnie sem kellene….
Egyszer azt mondta nekem, hogy nem engedi, hogy meghaljak, amíg nem válik valóra „az” a vágyam…, és azt is megígéri, hogy elérem az álmom…. Sok-sok hónapja már ennek a beszélgetésünknek…, és én hiszek Neki meg abban is…, úgy kapaszkodom a szavaiba! Most viszont én nem engedem Neki, hogy elmenjen…, addig nem mehet el, amíg az Ő álmai nem teljesülnek…, és Ő tele van még tervekkel, célokkal, s vágyakkal…, rengeteg dolga van még ide lenn…!
Hát kifogja összeragasztani a szívemet, ha újra összetörik? Kinek mesélhetem majd el legféltettebb titkaimat? Ki ért majd meg úgy, mint Ő? Ki fog haragudni de nem rám, hanem értem? És ki segít majd át a legnehezebb percekben? Úgy ismer, ahogy talán senki sem, mert Ő az, akit igazán közel engedtem magamhoz, hiszen annyira érezte a lelkemet. Félek most szerda óta, hogy amikor megszólal a telefonom nem azt mondják majd a kagyló túlsó végén, hogy egy picit már újra olyan, mint régen, hanem egy szót: csak annyit, hogy “megpihent”.
Az élete arról szól, hogy másoknak segít, amikor bajban vannak…, ugye most lesz valaki, aki Őt segíti a bajban?
Kedves I.! Ne hagyj itt…, még nem mehetsz el…, csak Te is higgyél benne: a gyógyulásban meg a csodában…, mert léteznek! Tudom, most nagyon nehéz Neked, de tudom azt is, hogy meg fogsz gyógyulni! Ne hagyd, hogy a betegség győzzön! Igen, nehéz az az út, amin most végig mész, de mikor a végére érsz, csak még erősebb leszel! Szükségem van Rád…, ahogy olyan sok embernek…, bár most már ezt sem hiszed el, csak talán a szíved legmélyén sejted…! A legszomorúbb perceimben voltál mellettem, pedig még csak nem is kértelek erre, s Te mégis jöttél, segítettél…. A legboldogabb pillanataimban is majd ott leszel velem…csak Te! Többször bíztam Rád az életem és Te mindig vigyáztál rá…legyen így ez még ezerszer! Amíg nem gyógyulsz meg, ha csak gondolatban engeded, de most mindennap én fogom a kezed, megölellek…, és vigyázom Rád! S aztán egy nap, amikor újra erős leszel, majd megint a kezedbe adom az életemet és a lelkemet, hogy ismét Te vigyázz rám…, és még pár tíz évig így legyen. S akkor majd újra fogd meg a kezemet, kérlek! Mert bízom Benned….
Miért van az, hogy akiket igazán megszeretek, így vagy úgy, de legvégül elhagynak, elmennek? És miért van az, hogy a rossz dolgok mindig a jó emberekkel történnek?
…és Te sem tudod, hol a helyed…
2011 január 22. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
„…mi lesz veled, ha egyedül hagy a zajos tömeg,
sebzett vagy és te sem tudod, hol a helyed…”
Csütörtök van…
2011 január 20. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
…és eszembe jutottál…, hiányoztál…, vágytam Rád. Itt voltál ma és mégsem…!
A győztes mindent visz – The Winner Takes It All
2011 január 19. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
„I don’t wanna talk About the things we’ve gone through
Though it’s hurting me, Now it’s history
I’ve played all my cards And that’s what you’ve done too
Nothing more to say, No more ace to play
The winner takes it all, The loser standing small
Beside the victory, That’s her destiny
I was in your arms, Thinking I belonged there
I figured it made sense Building me a fence, Building me a home
Thinking I’d be strong there
But I was a fool, Playing by the rules
The gods may throw a dice, Their minds as cold as ice
And someone way down here, Loses someone dear
The winner takes it all, The loser has to fall
It’s simple and it’s plain, Why should I complain.
But tell me does she kiss, Like I used to kiss you?
Does it feel the same, When she calls your name?
Somewhere deep inside, You must know I miss you
But what can I say, Rules must be obeyed.
The judges will decide, The likes of me abide
Spectators of the show, Always staying low
The game is on again
A lover or a friend, A big thing or a small
The winner takes it all
I don’t wanna talk, If it makes you feel sad
And I understand You’ve come to shake my hand
I apologize, If it makes you feel bad
Seeing me so tense, No self-confidence
But you see, The winner takes it all
The winner takes it all…”
ღ
Most…és örökké?
2011 január 19. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Még gondolok Rád…, hiányozni is szoktál: egyszer a férfi én-edet, a gyengédségedet, máskor „csak” egy jó beszélgetést kívánok Veled. Néha nagyon szeretnélek még átölelni, odabújni Hozzád, megcsókolni, és szerelmeskedni Veled. Olykor a szép mosolyod, a nevetésed, és a gyönyörű szemeid hiányoznak. Meg a gyerekességed is…. Persze sokszor eszembe jutnak a kegyetlenségeid, a bántásaid, a megalázásaid, s az is, hogy mennyi fájdalmat okoztál nekem…szándékosan…. És mégis, van, amikor csak annyit kívánok titkon, hogy bárcsak megkeresnél….
Sokáig próbáltam csak a kegyetlen játékodra gondolni…, és arra, hogy Neked milyen üres a szíved…. Ilyenkor haragudtam Rád nagyon…. Aztán történt valami szomorúságos dolog a télen…, és mindent megbocsájtottam Neked. Tudom, hogy Te sokkal jobb ember vagy, mint amit mutattál Magadból. Mert néha, csak egy-egy pillanatra megláthattam azt, aki Te valójában vagy: egy sebezhető, érzékeny, gyengéd férfi, aki nagyon vágyik arra, hogy szeressék és piszkosul hiányzik Neki a gyengédség…. És egy igazából kegyetlen ember nem tud olyan lenni, mint Te ezekben a percekben.
Pont olyan szomorú és boldogtalan vagy, mint én…, persze hazudhatsz Magadnak egy szép életet, boldogságot, mint ahogyan azt most teszed…, de a szemeid egészen mást tükröznek. Csalódtál már sokszor…, ezt Te Magad vallottad be nekem egyszer, nem is olyan régen. Ezért már hideg meg érzéketlen lettél…, nem hiszed a boldogságot és a szerelmet…, s talán Neked van igazad…, én is ilyenné szeretnék lenni végre! Csak tudod, mégis vannak éjszakák, amikor várlak…, hogy eljössz…és megmentjük egymást a mostani boldogtalan életünktől….
Ma éjjel Veled álmodtam…, pontosan olyan voltál, mint azon a gyönyörű őszi esténken…. Nem tudom, mi van velem…. Majd elmúlik talán…remélem.
Néha próbállak teljesen kitörölni az életemből…, de azt hiszem, valójában nem is akarlak elfelejteni. Most úgy csinálunk, mintha soha nem ismertük volna a másikat.
Fontos vagy még nekem…, persze már nem úgy, mint régen…, de Te akartad, hogy így legyen. Mondhatod, hogy Te nem vagy elég jó nekem, keressek mást magamnak…, de az igazság az, én nem voltam elég jó Neked…. És megfogadtam a kérésedet, s már valaki más van a szívemben…, aki kedves nekem. Te harcoltál addig velem, az érzéseimmel, és az Irántad érzett szerelmemmel, amíg ez lett…, mert Neked csak játék…, nekem szerelem…volt.
Hulló falevél
2011 január 18. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Szeptember volt, napra pontosan 1 éve, hogy Beléd szerettem, amikor véletlenül összefutottunk ott. Olyan zavarban voltál, mint az első közös ebédünk alkalmával…. Csak annyit tudtál mondani nekem, hogy az elmúlt hetekben-hónapokban mennyiszer akartál keresni, de nem mertél. És én biztos boldog vagyok, hogy egy ideje már nem kell találkozgatnunk. Az első másodpercben, amikor aznap megláttalak annyi hónap után, a picit begyógyult sebeim újra feltépődtek…, minden Irántad való érzésem ismét a felszínre tört…, s rá kellett jöjjek, még mindig kedves vagy nekem…. Úgy búcsúztál, hogy majd keresel nemsokára…. Eltelt néhány nap is, amikor újra találkoztunk. Beszélgettünk és kérted, hogy bízzak meg Benned, mert más lettél…. Azt mondtad, örülnél, ha meghívnálak magamhoz, mert az annyit jelentene Számodra, hogy kapcsolatban akarnék maradni Veled…, ahogy Te is én velem: azt szeretnéd, ha hosszú távon kapcsolatban maradnánk egymással…, és ne legyen soha harag közöttünk! S én hittem Neked…!
Amikor legközelebb találkoztunk, csillogott a szemed. Életemben talán háromszor vagy négyszer láttalak igazán boldognak, és az egyik ilyen pillanatunk aznap volt…. Azt mondtad, nagyon örülsz, hogy újra látsz, majd térden állva kérted, bocsássak meg Neked mindent…, s közeledni kezdtél, aminek végül nem tudtam ellenállni…és szeretkeztünk…. Azt hiszem, életem egyik legboldogabb napja volt az…, amit végül egy perc alatt tönkretettél…. Rá kellett jöjjek, hogy a kegyetlen játékod egyik főszereplője lettem…csak most már akaratom ellenére…. Te nagyon jól tudtad, hogy miért hagytalak el és égettem fel mindent nyáron…, most mégis visszarántottál…a régi dolgokba, de ezt csak az utolsó percben mondtad el nekem….
Az őszünk is végül olyan lett, mint a nyarunk: egyik pillanatban akartuk a másikat, a másikban már nem…, hol veszekedtünk, hol szerettük egymást…, egyre több lett a valós és vélt sérelmünk, amiket most már nem igazán akartunk megbeszélni…. És Te szép lassan ismét a régi lettél…, ahogy én is megváltoztam: szerettelek még, de már nem azzal a szerelemmel, mint néhány hónappal korábban. Rengetegszer megbántottuk egymást…, kegyetlen dolgokat mondtunk a másik szemébe…, végül pedig egy nap már nem találkoztunk többet. Mert az egész történetünk Neked csak játék…, nekem igaz szerelem…volt.
Sose volt nyár
2011 január 11. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
Még épphogy csak beköszöntött a nyár, amikor ismét találkoztunk. Nem én akartam azt, hanem az élet hozta így…, muszáj volt újra látnunk egymást. Aznap odaálltál elém és annyit mondtál, bocsássak meg Neked mindent…, nem akartál megbántani. Olyan más voltál…, őszintének tűntél…, ahogy fogtad a kezeimet, s kértél, ne haragudjak Rád…, nagyon jól esett nekem, hiszen ma már annyira kevesen kérnek bocsánatot a másiktól, ha fájdalmat okoztak Neki…, s Te azon kivételes és kevés emberek egyike voltál, aki megtette. Átöleltél gyengéden és finoman csókolgattad az arcomat s a nyakamat…, majd annyit kértél, én is öleljelek s pusziljalak Téged! Annyira szépek voltak azok a perceink…, lehetetlen volt Neked bármely kérésedre is nem-et mondani.
Az egész június arról szólt, hogy egyik pillanatban akartuk egymást, a másikban nem…, de igazán soha nem tudtuk elengedni a másikat.
Végül egy nap annyit mondtam Neked, hogy soha többé nem jövök és már nem fogunk találkozni…. Felégetek magam mögött majd mindent, hogy tovább tudjak lépni, s elfelejtselek…, de Te nem hittél nekem. Szerettelek…, nagyon szerettelek, de nekem már nem ment tovább így…, én nem ezt akartam…, és Te nagyon is jól tudtad…. Az utolsó napunkon odaadtam Neked egy levelet, amiben minden benne volt…Rólunk, az érzéseimről, s arról ami lehetett volna, aminek lennie kellett volna. Soha nem felejtem el azt a napot…, annak a napnak minden egyes perce örökké bennem él: az utolsó szavaid, az utolsó telefonbeszélgetésünk, a szeretkezésünk, és a búcsúnk….
Június végén tudtam, hogy el kell menjek oda, pedig félek…, s ezt Te is tudtad…. És bár elbúcsúztunk egymástól, én mégis minden nap vártalak ott…, hogy eljössz vagy legalább felhívsz…. De soha nem tetted meg: nem jöttél, de még csak nem is kerestél telefonon sem…. Pedig tudtad, hogy mekkora szükségem lenne Rád…, de Te hosszú hónapokig felém sem néztél. Én egész nyáron minden egyes nap vártalak…csak Téged…, naponta százszor elképzeltem, hogy milyen lesz, ha újra találkozunk, mit mondunk majd egymásnak…, de sok-sok hétig mindezek a találkozások és beszélgetések csupán az én képzeletemben léteztek….
Aztán nyár közepén volt valaki, aki ugyan csak finoman, de megérintette a szívemet. Pár pillanatra éreztem, ahogy megdobban Tőle a szívem…, de valójában mindenkiben Téged kerestelek még mindig…, s csak Téged akartalak. Ő az a férfi, aki akkor állt mellém, amikor arra a legnagyobb szükségem volt: kinyújtotta felém a kezeit s próbálta visszaadni a reményt, a hitet, amelyeket már éppen elveszítettem. Nem ismerjük igazán egymást, mégis olyan titkainkat árultuk el a másiknak, amiket félünk sokszor magunknak is bevallani, s mások előtt felvállalni. Úgy belelátott a lelkembe, ahogy senki…, sokszor csak néhány mondatot beszéltünk, de Neki egy-egy mondatában ott volt minden, ami erőt adott, hogy ne feladjam, hanem sikerüljön továbbmennem. Soha nem mondtam el Neki, hogy még ennyi idő után is mennyiszer az Ő szavaiba kapaszkodom, és hogy ez nekem milyen sokat jelent…, s talán már soha nem is tehetem majd meg…, pedig szeretném! Nagyon szeretném elmesélni Neki, hogy milyen jó ember, és mennyire megérintette a szívemet és a lelkemet…, mennyire más emberré tett, s mennyit gondolok ezekre a perceinkre, annak ellenére, hogy azt a nyaramat akkoriban mennyiszer el akartam felejteni…, most pedig már nagyon szeretném újra visszahozni…akár minden fájdalmával együtt, csak újra élhetnék egy-egy pillanatot…, mert akkor nyáron még nem tudtam azt, amit néhány hete már igen: elveszíthetem Őt…örökre.
Azoknak a nyári hónapoknak a Veled kapcsolatos minden érzését leírtam itt a blogban, mert akkor kezdtem írásba önteni a fájdalmamat…, gyógyulást remélve. A gyógyulás sokáig nem jött el, ahogy Te sem…. Miért is vártalak, és hogyan is reméltem, hogy majd találkozunk, mert szeretsz annyira, hogy megkeresel? Hiszen Neked csak játék…, nekem pedig szerelem…volt.
Szeretni azt jelenti
2011 január 31. | Szerző: owner_of_a_broken_heart
“Valakit szeretni azt jelenti: egy mások számára láthatatlan csodát látni.”
Oldal ajánlása emailben
X