Az első…

2011 január 7. | Szerző: owner_of_a_broken_heart |

 

 Márciusban is minden héten találkoztunk…, általában már többször, mint heti egy alkalom. A hónap végén ismét összefutottunk még ott is. Én már éppen indultam volna hazafelé, amikor jöttél velem szembe és elkezdtünk beszélgetni. Elég hűvös volt, nagyon fáztam, Te pedig annyit mondtál, menjünk fel oda. Aznap rengeteget nevettünk és beszélgettünk…, végre nem a PhD-dról…, nagyon jól éreztük magunkat…, olyannyira, hogy a buszomat lekéstem és bár a vonathoz kivittél, futnom kellett, hogy egyáltalán elérjem…. De mit sem számított mindez, mert boldog voltam…, és azt hiszem, aznap kívántam először azt, hogy bárcsak megállna az idő…. Nagyon kedves megjegyzéseket tettél rám, rólam…, jól estek a szavaid…, a flörtöd. Még most is emlékszem az összes mozdulatodra, az illatodra, és a ruhákra, amiket aznap viseltünk…. Akkor már tudtam, én sem vagyok közömbös Neked….

 

 Április elején egyszer csak odajöttél hozzám, finoman átöleltél és közben gyengéden simogattál…. Aznap a szexről is szó esett közöttünk és tettem egy megjegyzést azzal kapcsolatosan, utalva egy előző napi ártatlan kérdésedre…. Zavarba jöttél, pont mint azon az első ebédünkön, amikor beléd szerettem…. De aztán kérdeztél valamit, és bár nem gondoltam volna, hogy zavarba tudsz hozni, mégis így lett…. Hülyéskedésnek indult az a beszélgetés, de végül komolyra fordult…, olyannyira, hogy teljesen megváltoztatta az addigi kapcsolatunkat…. Akkor délután úgy döntöttem, hogy mivel Te vagy az a férfi, aki soha nem élne vissza az érzéseimmel, végre elmondom Neked, amit talán már Te is sejtettél. Őszintén bevallottam Neked az Irántad való érzéseimet: kedvellek, fontos vagy nekem, és nagyon szeretek Veled beszélgetni, Veled lenni…. Te megint átöleltél, simogattál, puszilgattál, és válaszoltál arra valamit, hozzátéve, hogy szerinted én úgysem azt akarom…, amit jól tudtál, és én nem-et is mondtam. Aztán attól a perctől kezdve teljesen más lett közöttünk minden…. Te ígérgetted, hogy azt a bizonyos megkezdett beszélgetésünket folytatjuk, hiszen van még miről beszélnünk…, de mint utóbb kiderült, Te már akkor is csak játszottál velem…, majd egy nap már le sem mondtad a megbeszélt találkozónkat…. És azt hiszem, ez volt az a pont, amikor másodjára csalódtam Benned. Éppen ezért április végén megírtam Neked, hogy szerintem nincs értelme találkoznunk, s a megkezdett de soha be nem fejezett beszélgetésünkre pedig elég, ha 5 percet szánunk egy olyan napon, amikor egyébként is kell találkoznunk…. Te ezen érezhetően megsértődtél, de engem mindez már nem érdekelt…, és innentől kezdve nem kerestem annyira az alkalmat, mint korábban, hogy Veled lehessek…. Egyébként is az előző néhány heti viselkedésed számomra azt mutatta, hogy Te erre vágysz…, de mint utóbb kiderült, tévedtem.

 

 Május első napjaiban ismét egy konferencián voltunk, ahol már Te jöttél oda hozzám, pedig én szándékosan nem kerestem a társaságodat. Aztán másnap hoztál nekem egy apró meglepetést…, aminek nagyon örültem…, kedves volt Tőled. Még mindig őrzöm azt, amit akkor adtál nekem, annak ellenére, hogy már számtalanszor ki akartam dobni, pont mint a másik ajándékodat, de végül mindig meggondoltam magamat és megtartottam…eddig még. Aznap rengetegszer átöleltél, Magadhoz szorítottál, és megpusziltál…, olyan finoman és gyengéden, ahogy azelőtt még soha senki sem…, a homlokomra s a számra adott csókjaidat soha el nem felejtem. Nem kérdeztem, miért változtál meg…, csak Rád bíztam magam, feltételezve, hogy mivel én korábban őszintén elmondtam az érzéseimet és vágyaimat Neked, így biztosan nem fogsz játszani velem…. Tévedtem…ismét…, de mindez csak később derült ki egy telefonbeszélgetésünk során. És az a telefonbeszélgetés volt a harmadik alkalom, amikor csalódást okoztál…. Talán akkor kellett  volna kiszállnom…, de már nem tudtam, Te meg egyébként sem engedted…. A telefonban megvádoltál azzal, hogy néhány nappal korábban én szándékosan hívtalak félre egy másik szobába, hogy elcsábítsalak, persze addigra már elfelejtetted, hogy mindannyiszor Te kezdtél közeledni felém, és különben is, az “1-es” szoba sokkal alkalmasabb lett volna arra, hogy nyugodtan kettesben legyünk…, aztán kinevettél, hogy én milyen hülye vagyok, mert azt hiszem, hogy a történtek miatt bármit is jelentenék Neked…, majd a kérdésemre, hogy elkísérsz-e az mri-re, mert hogy akkor már jó ideje hetente több napon is orvosi vizsgálatokra jártam, Te annyit válaszoltál kedvesen, hogy egy „ilyen necces helyzetben most már inkább a Családom foglalkozzon velem…”, végül pedig úgy búcsúztál, hogy mostantól csak írásban és kizárólag szakmai kérdésben vagy hajlandó velem érintkezni…. S hogy lásd, milyen fontos vagy nekem és mekkora szívem van, a következő találkozásunk alkalmával, én ezt is megadtam Neked…. Igaz, Te addigra már meggondoltad Magad…, hiszen folytatni akartad, amit elkezdtél: azt a valamit, ami Neked csak játék, nekem szerelem…volt.