Üres szív…kegyetlen játékok

2011 március 10. | Szerző: owner_of_a_broken_heart |

 

 Igazad volt…: a szerelem nem létezik, soha nem is létezett…, és még csak a kislányok sem hisznek benne…. Nem tudom, mi történhetett velem, hogy néhány hónapig mégis nagyon boldog voltam, s amit éreztem Irántad, arról azt gondoltam, hogy az „A SZERELEM”…, egy olyan szerelem, ami nem mindennapi, hanem annál sokkal több, különlegesebb, csak keveseknek adatik meg, és örökké tart majd, bármi is történjen. De ennek most már vége…örökre, mert soha többé nem leszek szerelmes. Nem is akarnék újra az lenni, de nem is hiszek benne. Senki sem fog tudni már megérinteni. És tőlem is meneküljön mindenki: követelőző, elkényeztetett, önző, és durva vagyok, aki csak bántani tud s nem gondol a másik szívére, lelkére, és aki „királyfijának” a legfőbb értéke, hogy jó egzisztenciával rendelkezik. Emlékszel, ezeket Te mondtad nekem: Te, aki olyan sokat jelentettél nekem, akit annyira nagyon szerettem, mint még soha senkit, s aki mégis csak ennyit láttál meg bennem…, majd legvégül annyit mondtál, hogy éppen Te vagy az, aki nem elég jó nekem és keressek magamnak mást, aki a nagy igényeimnek megfelel…. Sokszor eszembe jutottak az utóbbi időben a fenti szavaid rólam, így most úgy döntöttem, hogy egyszer az életemben önzetlen, jó kislány leszek, s megfogadom: soha többé nem akarok fájdalmat okozni senkinek sem…, ezért nem engedek közel magamhoz senkit és az én szívem is megérinthetetlen lesz. Mostanában értettem meg minden szavadat, és Neked van igazad: tőlem mindenki csak jobbat érdemel…, Te is…! Már nem akarok bántani illetve megbántani senkit sem…. És szerelmes sem akarok lenni, mert nem tudok szeretni. Csak én hittem azt, hogy szerelmes vagyok és próbálom a szívem minden szeretetét odaadni…Neked.

 

 Megváltoztam…, mert megváltoztattál…. Már nincsenek álmaim. Nem vágyom az Igazira, mert ahogy Te mondtad nekem, soha nem is létezett…, kivéve talán csak egy ideig a képzeletemben…akkortól, amikor megismertelek…. De Te megmutattad nekem, hogy nincsen a világon olyan ember, akiért érdemes felkelni…, akit ha meglátok, gyorsabban dobog a szívem…, akiért lehet várni a holnapot, a jövő hetet, vagy a pillanatot, amikor újra eljön…, akiért érdemes a legszebb ruháimba felöltözni…, akinek az ölelése, csókja, simogatása gyönyörűvé tesz minden percet és elfelejtet minden szomorúságot…, akinek már a csilingelő hangja vagy néhány kedves szava is hatalmas boldogságot okoz…, s akinek a hiányába bele lehet halni….

És már nem vágyom a kisbabára sem: most már nem járok orvoshoz, mert beláttam, hogy vannak dolgok, amikért bármennyire is harcolunk, úgyis csak vesztesként kerülhetünk ki…. Hazugság az, hogy ha valamit nagyon szeretnénk, akkor úgyis sikerülni fog…. Meg egyébként is, az egyetlen ember, aki nem mondott le rólam, és aki még akkor is hitt bennem s ebben az álmomban, amikor már én sem, most messze jár…, tudom, nem Ő akarta, hogy így legyen és remélem, egy nap majd újra találkozunk, s mégsem hagy cserben….

 

 Tudod kedves A., semmi nem maradt utánad, kivéve az üres szívemet, amiről csak én hittem még nem is olyan régen, hogy éppen Te feléd van tele szeretettel, szerelemmel…és úgy éreztem, hogy ez örökké így is lesz.

 

 Elfáradtam. Már nem hiszek a mesékben, amelyek a szerelemről, a jóban-rosszbanról, az örökkön-örökkéről szólnak, és abban sem, hogy az álmok valóra válhatnak. Már nem fog soha senki kinevetni a szerelmemért, amit iránta érzek. Hazugság volt minden…. Nincs önzetlen szeretet, szerelem…, már nincsen semmi sem…. És már nem fogok bántani senkit sem….

 

 Mostanában értettem csak igazán meg, hogy miért sodort minket egymás mellé az élet…. Tudom, találkoznunk kellett, de nem azért, hogy a különleges, csodálatos szerelmet átélhessük, hanem azért, hogy megmutasd ki vagyok valójában, megismerjem magamat, még ha olyan sokáig is tiltakoztam ellene. Felnőttem Melletted…és megtanultam a legfontosabbat: szerelem nincsen, csak játék…kegyetlen játék van. Jó tanár vagy….