Siess vissza

2011 április 25. | Szerző: owner_of_a_broken_heart |

 

 Egy évvel ezelőtt történt, hogy teljesen kicsúszott az életem a kezemből: elveszítettem a munkámat, az egészségemet, az álmaimat, a szerelmemet…, s bár a szerelembe vetett hitem még sokáig megmaradt, mostanra már az is elveszett.

 

 És a napokban lesz az egy éves évfordulója annak, hogy hosszabb idő után újra találkoznom kellett Vele, miközben minden gondolatom Te voltál, mert még mindig ott voltál a szívemben, noha addigra már ezerszer kegyetlenül megbántottál. Akkoriban már nagyon mély ponton volt a lelkem. De jött Ő…. Sokszor csak csendben vigyázott rám, de azt hiszem, a lényeg az, hogy ott volt mellettem… valójában mindig is…. Törődött velem…, a necces helyzetben…. Igazából soha nem kértem rá, még csak a kapcsolatunk sem volt olyan, nem is jelentettünk egymásnak semmit, mert még csak barátok sem voltunk…, de ma már tudom, a nehéz pillanatok lelki társakká tettek minket.

 

 Pedig megbántottam… Őt is…, egy hülye megjegyzéssel…, hogy milyen nagyképű és mekkora önbizalma van, lehet, még azt is hozzátettem, hogy Ő az a férfi, aki soha nem kellene nekem. De Ő törődött velem…, még ezek után is. Nem fogom letagadni, sokáig valóban ilyennek láttam, mint amit egyszer mondtam Neki…, de ma már tudom, tévedtem. Egy álarcot viselt évekig…, ahogy én is egészen addig a percig, amíg messze nem kerültünk egymástól.

 

 Talán a Húsvéti ünnepek, és a múlt héten egy filmben látott jelenet döbbentett arra rá, hogy nagyon aggódom Érte, és azt hiszem, bármennyire is tiltakozom most még ellene, többet jelent nekem, mint ahogy azt eddig hittem….

 

 Most Neki írom ezt a pár sort: hiányzik. Közel engedett Magához, és én is magamhoz. Ő volt az egyetlen, aki elfogadott olyan zizinek, amilyen vagyok. Fél szavakból megértettük egymást. A legnehezebb, legneccesebb perceimben vigyázott rám. Ha megerősítésre vágytam, vagy csak kétségbeesett voltam, Ő segített nekem. Bár nem Ő akarta, hogy így legyen, most nagyon messze jár, de siessen vissza, mert szükségem van Rá. Furcsa az élet, mert soha nem gondoltam volna, hogy majd éppen Ő lesz az, akire egyszer csak mind többet gondolok és aki talán meg is érint. És milyen kegyetlen a sors, hogy annak kellett történnie, ami megtörtént, hogy rájöjjek, fontos nekem. Soha nem mondtam el Neki, hogy milyen sokat jelentett s jelent még most is a gondoskodása, a féltése. Tavaly nyáron ugyan jól esett a figyelmessége, de akkoriban azt kívántam, bárcsak Te, kedves A. törődnél így velem, s Őt nem igazán értékeltem. Tudom, még az is eszembe jutott, hogy biztos csak azért teszi ezeket értem, hogy megszerezzen, és aztán eldobjon. Ősszel egy hülye megjegyzésével megbántott, és utána hónapokig inkább nem kerestem, mert tudtam, esetleg újra bántanánk egymást, amit viszont nem akartam, hiszen annál fontosabb Ő nekem. Aztán egy nap, amikor újra szerettem volna látni, hogy elmondjam Neki, milyen jól esik a törődése, már messze járt. Mindez rádöbbentett arra, hogy meg kell bocsátanunk egymásnak, mert ha haraggal a szívünkben élünk, az annyi mindent tönkre tehet…. Sokszor csak akkor merjük felvállalni az érzéseinket, mert be merjük vallalni magunknak is, hogy mit jelent a másik, amikor egy nap megtudjuk, hogy akár el is veszíthetjük…, s talán már lehetőségünk sem lesz arra, hogy megköszönjük a szeretetét, féltését, gondoskodását, vagy hogy bocsánatot kérjünk az elkövetett hibáink és bűneink miatt, vagy éppen csupán annyit mondjunk, hogy nem haragszunk. Most azt kívánom, bárcsak újra láthatnám…, s mindezeket elmondhatnám Neki én is! Mert az idő és a történtek ráébresztettek, miért volt ilyen velem, milyen ember is valójában. Hiányzik a dal, amit akkor egy kora nyári estén kapcsolt be nekem, a mosolya, az ölelése, az érintése, a puszija, az, hogy megfogja a kezemet, de legfőképpen, hogy itt legyen, és törődjön velem…, még ha volt idő, amikor ezeken csak nevettem, és más mosolyára, ölelésére, érintésére, puszijára, s törődésére vágytam. Szükségem van Rá, mert Nélküle félek, és elvesztem…. Ha itt lenne, akkor tudnánk találkozni, és segítenénk egymásnak! Igen, most már az hiányzik, hogy Ő törődjön velem! Szóval csak annyit akartam mondani Neki, hogy köszönöm s hiányzik! És most én féltem Őt nagyon! Remélem, minél hamarabb lesz még lehetőségem arra, hogy egyszer mindezeket Neki is elmondjam.