Drágán megfizetek

2011 július 14. | Szerző: owner_of_a_broken_heart |

 

 Mostanában kevesebbet gondolok Rád, ami persze nem jelenti azt, hogy nem vagy itt a szívemben és elfelejtettelek, hiszen még mindig vannak pillanatok, amikor majd belehalok a hiányodba és olyankor csak annyit kívánok, hogy bárcsak legalább még egyszer átölelnél és bárcsak ne azokat a döntéseket hoztam volna meg tavaly!

 

 De mint ahogy mindennek, hát annak is megvan az ára, hogy már nem Te vagy szinte minden gondolatom. Csupán csak arról van szó, hogy már egyre többet vagyok rosszul, sokszor nagyon gyengén érzem magam, és a fájdalom mind inkább elviselhetetlen. Most este megint úgy érzem, már nem bírom tovább a fájdalmat, amely lelkiekben is eléggé megvisel…. Ilyenkor van úgy is, hogy azt érzem, milyen jó lenne, ha itt lennél velem, és nem egyedül kellene harmadjára is végigmennem ezen az úton. De mindannyiszor eszembe jutnak a szavaid, amit tavaly mondtál nekem, miszerint „a necces helyzetemben a Családom foglalkozzon velem”. Csakhogy akkoriban még legalább volt valaki, aki megértette a lelkemet s azt, hogy mit érzek, így mindig előrevitt és erőt adott nekem a törődésével, megértésével, mégha néha megmosolyogtam is Őt, pedig tudom most már, hogy mennyi mindenben igaza volt….

 

 Sok mindenben bizonytalan vagyok, például Veled kapcsolatosan is teljesen össze vagyok zavarodva, azonban abban az egyben biztos vagyok, hogy még egyszer, harmadjára nem csinálom végig mindezt…egyedül már nem megy….

 

 Azt hiszem, túl sokat hibáztam az életemben. Tudom, sokszor azokat bántottam meg, akiket igazából nagyon szerettem…, ahogyan Téged is. És most éppen azt kapom vissza az élettől, amit megérdemlek: a legfájóbb pontjaimon vág vissza, mert elvette a legféltettebb álmomat, ahogy Téged is, az egyetlen örökké tartó szerelmemet….