“S eszembe jutsz: könny csordul arcomon”
2011 július 30. | Szerző: owner_of_a_broken_heart |
Hosszú ideje már, hogy nem tudtál megsiratni…. Néha fájdalmat, szomorúságot, csalódottságot, haragot, vagy éppen ürességet, amíg máskor pedig azt a hatalmas szerelemet éreztem Irántad, hogy szinte majdnem belehaltam, úgy hiányoztál.
De talán nem is gondoltam, hogy mostanában néhány könnycseppem is hullik majd Miattad. Aztán ma este eszembe jutott, ahogy azon a szeptemberi estén megsimogattál, Magadhoz szorítottál, mikor átöleltél, megcsókoltál, és kértél, öleljelek, csókoljalak Téged én is. És most iszonyatosan szerettelek volna szeretni, azt kívántam és akartam, hogy bárcsak újra érezhetnélek, ha mindezeket megint átélhetném…csak legalább még egyszer…vagy inkább még milliószor…minden nap és minden órában! Mert abban a percben, amikor mindezek az emlékképek ismét lejátszódtak bennem és előttem, úgy hiányoztál s hiányzol azóta is, mint nagyon régen utoljára.
S már nem tudom, hogy mi a jobb nekem: amikor ezt a szűnni nem akaró, nagy szerelmet érzem Irántad és majdnem belehalok, hogy nem vagy itt a közelemben és nem szerethetlek, mert szinte érzem és fáj, ahogy hiányzol, vagy amikor csak az üresség van körülettem, mert már Te is csak egy távoli emléknek tűnsz nekem…?!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: