A Duna partján ültem és sírtam

2011 szeptember 22. | Szerző: owner_of_a_broken_heart

 

 Ma kora reggel lementem a Duna-partra. Sokáig gyalogoltam, hogy távol legyek a várostól…meg mindentől. De a szomorúságomat sehogyan sem tudtam elhagyni: velem volt és mindvégig ott maradt…, elkísért engem mindenhova, bármilyen messze is próbáltam menekülni előle…, pont mint annak idején, amikor elmenekültem Te előled és a nemlétező szívem elől is. De utolértél és megérintettél, mint ahogyan ma a bánat is. Sütött a Nap…, még a jeges szívemet is felmelegítette. Csend volt ott a Duna mellett és magány. S eszembe jutottál…, és akkor egyszeriben csak gondolkodni kezdtem Rólad, rólam, meg rólunk. Hogy mit rontottam el? Hogy miért hagytam, hogy így legyen vége? Hogy miért lett ilyen üres a szívem? Hogy miért nem tudtam vigyázni a szerelmünkre? Hogy miért nem tudok szeretni? Hogy miért alakult így az életem és miért nem tudok hinni már semmiben: sem álmom, sem reményem sincsen, s ha nem lennék ilyen gyáva, még az életemet is eldobnám a legszívesebben?

 

 Hiányoztál. Milyen régen is éreztem azt, amit ma, amikor eszembe jutottál…, hiszen jöttek az emlékek: mennyit nevettem Veled…, talán akkoriban mosolyogtam szívből utoljára…, és most hiányzott ez az érzés ismét…, ahogyan Te is. Talán csak azért, mert csütörtök van…. Jó lett volna, ha ma Te is ott ülsz velem a Duna-parton, és a csendet megtöri a nevetésünk és a szívemet nemcsak a Napsütés, de a Te ölelésed és a csókod is felmelegíti.

 

 Sokáig néztem a Kacsákat, ahogyan a folyón úsztak vagy éppen mellettem sétáltak. Ugyanolyan magányosak voltak, mint én. Csakhogy ők ugyanakkor legalább szabadok is voltak…. 

 Aztán eljöttem…egyedül, de azért egy apró darabot ott is hagytam a Duna-parton a szívemből, miközben mindvégig tudtam, igazából Te itt vagy, a közelemben…és mégsem. Egy karnyújtásnyira voltál és mindvégig ott voltál a szívemben is…, még ha Neked játék, nekem szerelem.

A Szerelem börtönébe…730 napja bezárva

2011 szeptember 16. | Szerző: owner_of_a_broken_heart

 

 Ma pontosan két éve annak, hogy a szívembe zártalak…mindörökre…. Egy másodperc volt, és az életem megváltozott…mindörökre…. Egy pillantás volt és végem lett…mindörökre. Utolért a SZERELEM…, így csupa nagy betűvel…. Pedig nem sokkal korábban még én nevettem a legjobban, amikor valaki kedvesen azt mondta nekem, vigyázzak, mert addig fogok válogatni, hogy a végén nagyon bele fogok választani…. Akkor még elképzelni sem tudtam és nem is sejtettem, hogy a sors vagy az égiek néhány hét múlva mellém sodornak és hogy amiben addig nem hittem, s amin csak mosolyogtam, valóban létezik: van szerelem, ráadásul olyan is, amibe bele lehet halni. Már nem mosolyognék azon, aki féltve a szívemet s a lelkemet figyelmeztetett és próbált megvédeni, mert most már tudom, igaza volt….

 

 Belekeveredtem a szerelmedbe, pedig nem akartam…. A büntetésem, amely néha még édes is tud lenni, máskor pedig annyira fájdalmas: hétszázharminc napja vagyok a Szerelem börtönébe bezárva. Mindörökre…?

 

 Nem tudok megbocsátani magamnak azért, mert nem tudtalak úgy szeretni, ahogyan Te akartad. Mert nem tudtam megadni Neked, amire igazán vágytál. Mert nem tudtam jóvá tenni, hogy megbántottalak. Mert nem tudtam elég jó lenni Hozzád s Neked.

 

 Ez a nehéz és szomorú nap is lassan véget ér. Mint minden egyszer…. Csak talán az Irántad érzett szerelmem nem…, az megmarad mindörökre…. Nem tudom, mit hoz a holnap…vagy egyáltalán lesz-e még holnap…vagy van-e miért várnom a holnapot…, csak abban vagyok biztos, hogy akárki is jön az életembe, Te mindig az életem része leszel, mert pótolhatatlan vagy a nemlétező szívemnek. Még akkor is, ha Neked játék, nekem szerelem….

Boldogok voltunk

2011 szeptember 15. | Szerző: owner_of_a_broken_heart

 

 Azt hittem, könnyebb lesz a mai nap, persze tévedtem. Abba már bele sem merek gondolni, hogy mi lesz holnap, és szeptember 23-án…, s ezek a napok még előttem állnak, de már most félek….

 

 Egyfolytában Rád gondoltam ma (is)…és arra, hogy pontosan egy éve ezen a napon milyen boldog voltam, ahogyan Te is,  amikor annyi idő után véletlenül összetalálkoztunk…pedig akkoriban már egyáltalán nem hittem, hogy valaha még látjuk egymást és hogy úgy fogunk gondolkodni egymásról meg érezni egymás iránt, mint azokban a percekben ott.

 

 Ha újra átélhetném azokat a pillanatokat! Bárcsak találkoznánk még…és akkor ismét láthatnálak, megsimogathatnálak, átölelhetnélek, hallhatnám a hangodat, s belenézhetnék a gyönyörű, de szomorú szemeidbe…, hogy felvidítsalak és boldoggá tegyelek…! Most így érzek, annak ellenére, hogy úgy igazából nagyon régen vágytam utoljára ezekre…vagyis legalább ilyen hosszú ideig. Itt voltál ma is és oly sokszor itt vagy a közelemben…de mégsem…. Nem tudom, miért, de nagyon vártalak…, reméltem, hogy eljössz és becsöngetsz…talán csak a régi emlékek s a közelgő évforduló teszik ezt velem…és talán holnapra végre elmúlik ez az érzés…meg úgy minden…, minden ami Hozzád köt….

 

 Hosszú idő után ma megint sírtam…nagyon sírtam…Miattad…egy olyan férfi miatt, akinek én csak egy játék vagyok, míg nekem Te a Szerelem….

Gyógyíthatatlan szív

2011 szeptember 14. | Szerző: owner_of_a_broken_heart

 

 „Csak lámpafény
Mert bánt az éj
Álom sincs már
Mert fáj

 Mint Ez az ébredés
És a tükör sem
Hazudhat mást
így nincs tovább

Csak eltörött időkerék
De jobb is így, talán
Jó, hogy megszakadt
Mért számoljam
Gyilkos perceket
Ma is itt hagytál

 Mert így…
Eléget
Forró a láz
Eléget, mint már magányos gyermekként
Vívtam árnyakkal, ha jött az éj
Most újra engem hív
Eléget
Forró a láz
Eléget
Hisz már azt sem tudom merre jársz
Mért nem érdekel Téged más
Remény és vágy
Széthullik már
Elátkoztál

 Mint éhező
Vagy mint sziklakő
Kapaszkodom én Beléd

 Elfáradtam már
Hazudni szüntelen
Mosolyom összetört (Úgyis látják már)
De itt még mindig tart a tánc
És szól egy dal
Mindegy ,úgysem érdekel
Mért vonszol még tovább
Ki Tőled menekül
Ott vagy mindenhol
Beteg vagyok

 Mert nézd
Eléget,
Engem a láz
Eléget
A Vért testedbe öntöm én
Már Inkább szívem tépem szét
Mert beteg vagyok így
Eléget
Gyilkos a láz
Eléget
Megölted minden dalom nézd
Halott Miattad minden szó
Voltam tiszta mint a hó
Egyszer rég

 Tudom nincs más hely
Megöl ez így
Csak a csend marad nekem

 Ott Csak egyedül
És a rádióban is saját hangom hallom
Azt énekli..

 Hogy így…
Eléget
Forró a láz
Eléget, mint már magányos gyermekként
Vívtam árnyakkal, ha jött az éj
Most újra engem hív
Eléget

 A láz, látod eléget
Megöltem minden dalom nézd
halott Miattad minden szó
Gyógyíthatatlan ez a szív
Elégett
Bezárt
Barikádként
Hallod?
Mert így elégek már

Je suis malade”

 

 

Túlélem?

2011 szeptember 12. | Szerző: owner_of_a_broken_heart

 

 Lassan elkerülhetetlenül itt van szeptember 16-a…, és én nagyon félek. Mintha egy picit jobb lenne már Nélküled, persze ez amiatt van, mert minden nap emlékeztetem magamat arra, hogy mennyit bántottál, s milyen kegyetlenül szíven ütöttél, amikor azt mondtad, hogy necces helyzetben a Családom foglalkozzon velem…, és most ugye megint necces a helyzetem…, napról napra egyre neccesebb…! De mindezek ellenére sokszor eszembe jut az is, hogy Te igazából érzékeny és sebezhető vagy, s milyen gyengéd is tudtál lenni, mert olyan sok érzelem van ott a szívedben…, és ilyenkor annyira hiányzik a nevetésed, a gyönyörű szemeid, az ölelésed, meg a beszélgetéseink…, s nagyon szeretném, ha itt lennél mellettem….

 

 Vannak pillanatok, amikor már sehol sem vagy a szívemben, mert ezt akartad, és most megkapod…! Csak félek attól is, hogy ha eljön a szeptember 16-a, én abba belehalok…, de úgy igazából…, bármennyire is tiltakozom most ez ellen, és tiltakozik a szívem ellened…. Hiszen valójában még itt vagy a szívemben…talán örökre. Pedig nem akarok gondolni Rád, nem szeretném, hogy hiányozz, nem akarlak szeretni Téged, és nem akarok belehalni sem a csütörtökbe, sem szeptember 16-ába…, de tudom, mégis meg fog szakadni a szívem…minden csütörtökön újra meg újra…, amíg egy nap megszűnik dobogni tovább…egy játék és egy szerelem miatt…!

Csütörtök

2011 szeptember 7. | Szerző: owner_of_a_broken_heart

 

 Szívem szerint most nagyon szeretnélek megkeresni Téged, András…! Persze ezt azért érzem, mert holnap csütörtök van….

 

 Ha nem égettem volna fel annyi mindent magam mögött, ha akkoriban elég erős vagyok, akkor most este nagyon boldog lennék…, mert éltetne az, hogy holnap reggel újra láthatnálak, hiszen találkoznánk…. S most már sokkal jobb lennék Hozzád, csak ölelnélek, el nem engednélek.

 

 Vagy talán az lett volna a legjobb, ha soha semmit sem éreztem volna Irántad…. És akkor nem lett volna a játékod s a szerelmem….

 

 Miért nem tudok továbblépni? Miért vagyok a foglyod még? Miért történik mindez én velem? Miért kellett találkoznunk? S mikor jön el a pillanat, amikor a szívemben úgy leszel itt, hogy már nem fáj?

Játék? Szerelem?

2011 szeptember 3. | Szerző: owner_of_a_broken_heart

 

 “…Egy fiú és egy lány,
Az első pillanatban
Játszanak csupán,
De már az első csókban
Benne ég a vágy,
A mindent elemésztő
Olthatatlan láng:
A szenvedély….”