Csütörtök van. Ma is vártalak, hátha eljössz. Pedig már előre tudtam jól, hogy hiába minden reménykedés, vágy, és hiába a szerelem, úgysem látogatsz meg.

 Minden csütörtököm ugyanilyen egyébként: sietek haza s várlak Téged, hogy hátha…. Pedig valójában minden csütörtökön tudom jól, hogy felesleges a szívem mélyén hinni abban, hogy eljössz, mert úgysem teszed meg…, hiszen gyűlölsz engem. De valamiért mégis gondolok Rád és reménykedem, hogy becsengetsz, mert hiányzom Neked s látni akarsz. Talán megszokásból…, talán a magány miatt, amibe lassan belehalok…, talán a szerelem teszi mindezt velem.

 Hiányzol…még mindig…, pedig annyiszor megpróbáltalak elfelejteni. És minden csütörtökön újra meg újra feltépem a sebeimet, amik néha már-már úgy tűnnek, begyógyultak. Csütörtök estére ismét összetörik a szerinted egyébként nem létező szívem apró kis darabokra, mert rájövök, hogy mit veszítettem…, mennyi mindent elrontottam…… Bánt, hogy nem tudtalak úgy szeretni, mint amire Te vágytál…, hogy nem mutattam ki mindig az érzéseimet, mert amikor néha mégis megtettem, megijedtem, hiszen azt éreztem, hogy olyankor bántasz. Most már tudom, hogy mennyire boldog is tudtam lenni Melletted, Veled…és én nem tudtam vigyázni mindezekre s Rád.

 Miért nem mondtam meg Neked soha, hogy milyen sokat jelentesz nekem…, hogy SZERETLEK szívem minden szeretetével?! Te mindig azt mondtad, én csak gyűlöllek Téged…, és igazából nem is akarlak látni…, pedig soha nem volt így…, boldog voltam minden együtt töltött percünkben…, és szomorú voltam, amikor Te nem voltál mellettem. Amikor tavaly nyáron elhagytalak, és mindent felégettem magam mögött, remélve, soha többé nem látjuk egymást, egy levelet adtam oda Neked, amiben megírtam, hogy mennyire sokat jelentesz nekem és igazából én nagyon szeretlek Téged. Azért hagytalak el valójában, mert nagyon szerettelek, és már akkoriban is minden nap belehaltam abba a szerelembe, amit Irántad érzetem. De talán el kellett volna mondanom akkor ősszel is, amikor újra találkoztunk, hogy még mindig fontos vagy nekem, hogy akármennyiszer is bántasz meg vagy teszel bármit, én nem foglak elfelejteni, és szeretlek, s szeretni foglak örökké, mert a szerelem ennél sokkal több. Még akkor is, ha Neked játék, nekem szerelem…. Igazából én várni foglak jövő csütörtökön, és az azt követő csütörtökön is…, meg minden nap…. András, egyszer majd eljössz, ugye?

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet: